Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-21 / 25. szám
205. oldal. 25. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. az irigy köd egészen elfedni előlünk. Szobáinkba megyünk, de az ablakon át még egy búcsú-pillantást vetünk a havasokra, a tóra, mielőtt a sötétség egészen beköszöntene. Másnap már korán felébredünk, sietünk a tópartra. A napfényben csodásán ragyog a sok hóval fedett csúcs, a tó vize tiszta, csillogó. Elnézném egész nap, de sietnünk kell a két órányira fekvő Poprádi tóhoz. Útunk kényelmes, nem fárasztó, pedig folyton felfelé megyünk. A fenyvesek alatt ezer tarka virág bólogat felénk, hogyis állhatnánk ellent a vágynak, szedjük a szebbnél-szebb bokrétát boldogan, önfeledten. Egy-egy pillanatra megállunk s némán tekintünk körül, amit látunk, csodaszép. Alattunk a festői Menguszfalvi völgy, zúgó patakjával, előttünk a hóval fedett Oszterva. Egyre magasabban járunk. Egy fordulónál a fák alatt vastag hórétegre bukkanunk. Hirtelenében egész kis hógolyó-zápor indul meg, van is hangos kacagás! Most az út lejtősödni kezd s végre előttünk a tó. Vize majdnem feketének látszik, de ahol a nap rásüt, ott élénk zöldes fényben csillog. Bemegyünk a szállóba megpihenni, de időnk nincs sok, délre vissza kell térnünk, Csorbán vár az ebéd. Mire megebédelünk, már készen áll a külön villamos vonat, mellyel Tátrafüredre megyünk. Fájó szívvel válunk meg Csorbától, de megvigasztalódunk, amint a villamos megindul. Egyik csúcs a másik után tűnik el szemünk elöl, egyik patak a másik után marad mögöttünk s mi rohanunk egyik hegyoldalról a másikra. Elfeledjük, hogy hol járunk, elfeledjük, hogy másutt is van élet. Még lélegzetet is alig merünk venni, csak bámulunk a fenséges vidékre, azt hisszük, hogy a mesebeli tündérkertben vagyunk s a hétfejü sárkány röpít bennünket. Észre sem vesszük, hogy egymás után hagyjuk el Felsőhágit, Széplakot. Megáll a vonat. Egy sóhajjal, mely lelkünk mélyéből fakad, szabadulunk meg a varázslat alól. Füreden vagyunk. Sietünk a „tengerszem“ villába, hol két éjszakát fogunk tölteni. Lerakjuk csomagjainkat s már indulunk. Bejárjuk Új- Tátrafüredet, egyik csinos villa a másik után következik, majd egy hatalmas épület, a vizgyógyító-intézet vonja magára figyelmünket. Lépten-nyomon kiránduló csapatokkal találkozunk, különösen sok a német közöttük. Sétánkról visszatérve, hamarosan rendbeszedjük magunkat, az előkelő Nagyszállóban fogunk vacsorázni. Az éles, üde levegőtől pirosra gyúlt arccal érkezünk meg a fényesen berendezett étterembe, hol rajtunk kivül még két kiránduló csapat étkezett. A fáradtságnak nyoma sem látszik rajtunk, élénken tárgyaljuk a napi eseményeket s mikor elhagyjuk a termet, kinn az enyhe, csillagos éjszakában mindenkinek csak egy vágya van : ha most nem kellene lefeküdni! Szívesen elgyönyörködném fél éjszaka a holdfényes, hóval fedett Nagyszalóki csúban. Könnyű szél lebben el felettünk, érintésére a fenyők halkan susognak. Úgy érzem, hogy valami megnevezhetetlen érzés von a sötét fenyvesek felé . . . mennék, de nem tudok . . . Merengésemből felriaszt a hirtelen sötétség. A villa előtt a nagy ívlámpát eloltották, jó lesz lefeküdni. Reggel, pünkösd első napján, ragyogóan kel a nap. Villánk mellett van egy kis templom. A harang zúg, sietve öltözködünk s a többieket megelőzve, lefutunk, hogy egy pillanatra bár, bemehessünk a templomba. Egyszerű kis templom, fából épült. Apró, színes ablakain áttör a napsugár, könnyedén táncol végig a barna falon. Az erdőből behallatszik a madarak füttye, Némán lehajtom a fejemet, képtelen vagyok szavakkal imádkozni, de hiszem, a jó Isten megérti így is. Mire kimegyünk a templomból, már sorban áll a csapat, megyünk reggelizni, innen a siklón .fel a Tarajkára, honnan gyalog folytatjuk útunkat a vízesésekhez. A csopaszép út hegyoldalon halad, alattunk' a völgyben folyik a patak, csobogása felhallatszik hoz-, zánk. Az út szeszélyesen kanyarog, majd sziklák állják útunkat. Alig megyünk egy negyedórát, zúgást hallunk, a zúgás mindig erősebb lesz, csakhamar meglátjuk a Nagy-vizesést. Óriási vízmennyiség zúdul alá, lenn a sziklafalba ütközik olyan erővel, mintha magával akarná a hegyet sodorni, de a szikla rendületlenül áll s a patak megnyugodva folytatja útját. Mi is megyünk, alig pár perc múlva már a Kis-vizesés mellett állunk. Óriási szikla nyúlik a viz fölé. Ellenállhatatlan erő vonz a szélére, hogy betekintsek a sötét mélységbe. Innen egy meglehetősen meredek útra térünk, hogy az Óriás-vizeséshez juthassunk. Messziről jövő, mennydörgéshez hasonló zajt hallunk, tudjuk, ez azt jelenti, hogy közeledünk. A zúgás, a dörgés mindig erősebb lesz, végre már nem értjük meg egymás szavát sem. Egy fordulónál előttünk áll a kis vashid, mintegy az út folytatásaképen áthidalja a 40 méter magasból alázuhanó víztömeget. Szemben állunk a sötétbarna sziklával, melyben a viz vastag csillogó brilliánsfolyamként zúdul alá óriási erővel. Szó nélkül meredünk a borzalmasan fenséges látványra. Önkén-Alapíttatott 1864-ben. A vidék legrégibb és legnagyobb cipőiizlete. Mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. Beteg és szenvedő lábakra (orthopäd-munka) kiváló gondot fordít. Raktáron tartok mindennemű saját készilményü úri-, női- és gyermek-cipőt. ANHEIM ÁRMIN ezelőtt Altstädter J cipőraktára PÁPA, Kossuth Lajos utca 32. sz. ▼ Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász-cipőit és csizmáit.
