Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-12 / 15. szám

15. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 121. oldal. győződés, hogy a legüdvösebbnek tartott külső körül­mények és segédeszközök mellett is első és egyetlen orvosság lesz: a íheológiai tanárok és a lelkészek belső hivatása. Az utóbbi évtizedeknek az volt a legnagyobb hibája, hogy ez az alapkövetelmény mindjobban hát­térbe szorult. Az ebben rejlő dús erő helyét külső szépítő szerekkel pótolni — megengedhetőnek véltük. Szép alak, jó hang, kellemes előadás, nyájas leeresz­kedés, élénk társalgási modor, pontosság és rend az irodai teendők ellátásában; iskolák, lelkészi és tanítói lakások építésének, orgonák beszerzésének keresztül­vitele, tehát a külső építés, no meg tevékeny részvé­tel a községi és vármegyei életben lettek a lelkészi képesítés és működés fokmérői. Kétségtelen, hogy mind jó tulajdonságok ezek; mind szükségesek ; de mind nem elégségesek a lelkészi hivatal betöltéséhez. Pedig jóformán oda jutottunk, hogy ezek meglétét minden­nek tartjuk ; hogy aki ezekkel a tulajdonságokkal ékes­kedik, az már mindenképpen megfelelő, sőt egyenesen kimagasló munkás az Úr szőlőjében. A biblia más véleményen van. De más véleményen vannak a hit­vallásaink is. Más véleményen voltak és vannak mind­azok, akik valóban nagy dolgokat müveitek az anya­­szentegyházban ; sőt azok is, akik maguk nem művel­tek nagy dolgokat, de jól felfogták a lelkipásztori munka értékét és célját. Ezek meggyőződéssel vallot­ták és vallják, hogy belső hivatás nélkül nincs igazán értékes lelkészi munka. Ez a belső hivatás a komjáti kánonok szerint „a szívnek bizonyságtétele afelől, hogy nem hiúságból, haszonvágyból, vagy egyéb nemtelen indokból, hanem őszinte isteni félelemből és az egyház építésének óhajtásából vállaljuk el a hivataltő1 Az az állapot ez, amikor úgy érzi az Isten szolgája, hogy olyanná lett benne az Isten igéje, mint a csontjaiba rekesztett égő tűz és szólnia kell, akár hallják, akár nem. Ez a belső hivatás uralja aztán az egész életet; kihat az egyén minden megnyilatkozására : beszédére, cselekedeteire és eszközli, hogy a lelkész valóban jó keresztyén legyen, tipikus keresztyén! Eszközli, hogy tanítása nem üres beszéd ; kegyessége nem képmutatás. Meg vagyok győződve, hogy a fent említett ki­váló férfiak szeme előtt a lelkészeknek ilyen tipikus alakja lebegett, mikor elégedetlenségüknek kifejezést adtak. Elégedetlenségük kifejezése tulajdonképpen ab­ból az elfojthatatlan erős vágyból fakadt, vajha ilyen lelkészeket tudnánk képezni és a szolgálatba állítani! Éppen ezért lehetetlen velük együtt nem érezni. Lehe­tetlen, hogy velük együtt ne kívánjuk, hogy a kálvinista lelkészek puritán szelleme, Isten előtt való alázatos­sága, emberektől való rettenthetetlensége, a kenyér­adó pálya minden tisztének hűséges betöltésére való nagy készsége támadjon fel és éljen a mai nemzedék­ben is! Lélek az, ami megelevenít. Bármily bőséges államsegély se pótolhatja a lelket, a belső hivatást. Ahelyett hát, hogy fent említett jeleseinkkel vitat­koznánk, álljunk melléjük és ha mással nem, buzgó könyörgéssel működjünk közre, hogy eszményi állás­pontjuk diadalt arasson. Vajha, hozna ez a husvét ébredést, feltámadást, nagy megújulást és oszlatná el a romlás és pusztulás, a sűlyedés felől támadt aggo­dalmainkat ! * K. J. A magyar protestántizmus problémájához. lría VASS VINCE. V. Istennek van hite mi bennünk. Mindnyájunkba belénk oltotta egy teljesebb, nagyobb életnek csiráját. Ingyen adja az üdvösséget, de nekünk oda kell érte adni mindent. Legyen nekünk is hitünk Istenben s az ő segítségével ébresszük öntudatra e csirát. Vegyük fel keresztünket. Krisztus felvette a magáét. A halál által, a múltnak halála által, a kereszt alól, lépjünk át az életre, az igazira, a teljesre. Indítsunk harcot a felületesség, a hazugság, a nemtörődömség, a tények letagadása ellen. Adjuk oda mindenünket s akkor meglátjuk, hogy az a minden nem is a mienk volt, nem is hozzánk tartozott, mert hiszen nélküle vagyunk csak igazán elemünkben, míg vele erkölcsi öngyilkos­ságot követtünk volna el. Dobjunk el mindent, ami nem tartozik lényünkhöz, ami akadályozza tökéletese­désünket. Az Isten győzni akar, az Isten győzni fog s mi is győzedelmeskedünk a világ felett. Ezeknek belátása, a gyakorlati életbe való kö­vetkezetes bevitele fakasztott életet tápláló és felfrissítő forrásokat a külföldi protestáns egyházakban. Ezeknek belátása s gyakorlati megtapasztalása vezetett a refor­máció folytonosságának, igazi lényegének, az örök fejlődésnek, az örök felszabadító hadjáratnak nem elméleti, de gyakorlati életbe öntéséhez. Ez az az □ ; ; ; ; ; ; ; : : ; □ LEGALKALMASABB ES LEGJOBB KONFIRMÁCIÓI AJÁNDÉKOK KIS TIVADARNÁL PÁPÁN, FO-U. 21. KAPHATOK. A dunántúli református egyházkerület Ács Károly ref. lelkész Konfirmációi emléklap 5 fillér, összes iskolái Vl-ik osztálya számára \ T £ \ * a. Ti. i_ Képes Új-testamentum 60 fillér. kézikönyvül jelölte ki KIS JÓZSEF 1 N0 I0l0J(tS ISlCfltt Koszorú-füzetek drbja 8 fillér. l/nfnjnf Imakönyv a protestáns Bibliai fali mondatok, AUniirmdllül IVüllldl. néP «fmara.Szép ví" Zsoltárok, Szent bibliák s^onkótésben. 2*40 ív* oí-" V-ík bővített kiadás, a Ára 40 fillér. szes bőrkötésben 4 kor. i olcsón kaphatók , : ^ LEGALKALMASABB ÉS LEGJOBB KONFIRMÁCIÓI AJÁNDÉKOK KIS TIVADARNÁL PÁPÁN, FÖ-U. 21. KAPHATÓK. ^

Next

/
Thumbnails
Contents