Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-02 / 9. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1913. 66. -oldal. gyülekezet, oly fenomenális elöhaladásra és virágzásra tett szert, jórészben Kálvin szigorú egyházfegyelmének tulajdonítható. Mai nap, midőn sokat panaszkodnak a hitélet lány haságán, bizonyos, hogy jó helyen kutatnak ez ellen egyik hatalmas gyógyszer után azok, kik Kálvin szigorú egyházfegyelmének felújítását sürgetik.* Lelkészértekezletünk elnöksége sem választhatott volna a mai értekezletre megvitatás tárgyáúl alkalmasabbat, mint éppen az egyházi fegyelem témáját. Szóljunk hát erről a következőkben ; és pedig: I. röviden a Kálvin-féle egyházi fegyelemről ; azután II. mutassunk rá a módra, melyen az napjainkban megvalósítható ; ezekből III. a Nagytiszteletü Értekezlet elé terjesztendő javaslatom önként fog következni. (Második közlemény a jövő számban) Lelkípásztorí jelentés az J9J2.-ík esztendőrőL — Felolvastatott a z alístálí ref. egy ház 1913 január lió 19-én tartott közgyűlésén. — Áldott az Úr, az én kőváram, aki hadakozásra tanítja kezemet s viadalra az én ujjaimat. Jóltevőm és megoltalmazom, mentőváram és szabadítom nekem ; paizsom és az, akiben én bízom, teszi engedelmessé népeimet, Uram! micsoda az ember, hogy tudsz felőle és az embernek fia, hogy gondod van reá ?! így kiált föl Dávid király a 144. zsoltárban a hálaadás hangján, midőn tapasztalja az Úr megtartását ellenségeivel szemben. Mi nem harcoltunk ugyan úgy, mint Dávid, de nem vehetjük-e mégis ajkainkra mi is a hálaadás ez igéit, mikor visszatekintve egyházunk elmúlt esztendejére, most mintegy mérlegre akarjuk tenni azokat a kegyelmeket, melyekben mindnyájan, de mégis különösebben a vezetők, kikre az egyház gondja bízva * Megengedi, úgy e, kedves lelkes fiatal barátom, hogy én itt-ott egy-egy maliciózus megjegyzést tegyek! P. o. itt ezt: majd ha a körmükre koppantanak, megtudják, hogy jó helyen kutatnak-e ? ! Szerkesztő. van, részesültünk ? Hiszen ha a legegyszerűbb hajlékot sem építhetik föl az építők az Isten segedelme nélkül, még kevésbbé remélhetjük, hogy ama lelki hajlékot, az anyaszentegyházat tudjuk építeni az Ő ereje nélkül. Ennek megismerése tegyen alázatosakká bennünket az Úr színe előtt és újítsa meg szánkban a hálaadás emlékét, mert ő tanított minket munkálkodni az ő anyaszentegyházában s ő volt minekünk jóltevőnk és megoltalmazónk az elmúlt esztendőben. Az istenitiszteleteket, melyekkel a hívő lélek bemutatja áldozatát az áldások adójának s amelyekből erőt, reményt, vigaszt és lelki épülést meríthet, mindenkor megtartottuk, amikorra azokat egyházunk rendtartása előírja. A hétköznapi könyörgések sem szüneteltek egész éven át. Ünnepnapokon délelőtt és délután mindig hallottuk Isten igéjét rendszeres prédikáció, vagy bibliamagyarazat alakjában ; a hétköznapi könyörgések kapcsán is hangzott az Úr beszéde, felolvasván egy-egy rövidebb szakaszt, melyhez rendszerint fűztem rövid magyarázatot is. A sákramentumok is kiszolgáltattak a szokott időben és éltek vele a hívek; az úrvacsorát több alkalommal elvittem betegeknek házhoz is, kivált mikor a gyülekezetben is volt úrvacsora-osztás. Hogyan használták fel a hívek ezeket az alkalmakat, hogyan vették be szívükbe az igét és hogyan alakította az életüket Annak formájára, ki nekünk nemcsak Mesterünk, de Példányképünk is és aki a láthatatlan Istennek képe (Kol. 115) — erre feleljen ki-ki önmagának, meggondolván, hogy majd egykor számot kell adnia a lelkek Urának. A gyülekezet lelkipásztora nem teheti mérlegre a lelkekben előállott hatást, mert ő csak olyan, mint a magvető, ki hinti Isten igéjének áldott magvait; de ennek nyomában előálló lelki változást, eredményt számon venni nem az ő hivatása, hanem az Úré, aki előtt egykor — akár óhajtjuk, akár nem — meg kell jelennünk mindnyájunknak. De míg örömmel teszek bizonyságot arról, hogy sokan buzgón látogatták e hajlékot, mely Istennek háza és a menyország kapuja s akiknek jelenlétük rám nézve is fölemelő és buzdító hatású volt, addig fájdalommal jelentem, hogy némelyek kivonják magukat az igehirdetés hatása alól, nem mutatnak szomjúságot az élő Isten után. Pedig boldogok, akik teljes szívből keresik őt. (119. zsolt. 2.) Vajha mindnyájan keresnők és megéreznők és meglátnék, hogy milyen jó az Úr! Az Istenhez hívás hangzott az elmúlt évben is ; de nem elég a lelkipásztor szava, figyelmezlost jelent meg könyvkereskedésében Pápán Yigasztalások Könyve című gyűjtemény öreg- és középkorú halottak felett mondott gyászbeszédekből. Összállították: Baldauf Gusztáv ev. püspöki titkár és Mesterházy László ev. másodlelkész. A gyűjtemény, mely 8 ívnyi terjedelemmel, tiszta, szép kiállításban a pápai ref. főiskolai nyomdában jelent meg — a következő szerzőktől közöl beszédeket: Gyurátz Ferenc, Horváth Sámuel, Paulik János, Payr Sándor, Poszvék Sándor, Pröhle Henrik, Raffay Sándor, Stráner Vilmos, Torda Lajos lelkészek, illetőleg theol. tanároktól és a kiadó lelkészektől. Ára fűzve 3 K, fekete vászonkötésben 5 K.
