Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-23 / 8. szám
Huszonnegyedik évfolyam. 8. szám. Pápa, 1913 február 23. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4*50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. A vallás- és közoktatásügyi államtitkárság. (Második és befejező közlemény.) Az előző számban azzal végeztem, bogy föltettem a kérdést : mi garanciát nyújt egy kultuszminiszteri protestáns államtitkár az iránt, hogy e téren nem érnek sérelmek bennünket, sőt lépésröl-lépésre megvalósul a törvényben kimondott tökéletes viszonosság és egyenlőség? Köztudomású, hogy már a legközelebbi zsinat összeülése előtt emlékiratban sürgette konventünk az államsegélynek az 1848 : XX. t.-c. alapján olyan fölemelését, hogy abból égető szükségeinket fedezhessük. Gróf Tisza miniszterelnök 1904 október 20-án az emlékiratra adott válaszában a többek közt ezt mondta : „Nem zárkózhatik el a kormány az emlékirat azon követelményétől sem, hogy a lelkészek fizetése újabb javításban részesüljön és készséggel ismeri el, hogy a köztisztviselők illetményeinek újabb rendezése folytán a lelkészt kongruának fölemelése, vagy korpótlékkal való kiegészítése méltányos és indokolt . . .lí Ez óta eltelt már nyolc keserves, jajgatással, sürgetéssel teljes esztendő; — de a fizetés fölemelése nem következett be . . . Ugyanakkor megígérte a kormány az adóteher csökkentésére is az államsegélyt és számítottunk rá, hogy 1906-ban már élvezetébe léphetünk. Ez is elhalasztódott 1908-ra! 1905 január havában megbukott a Tiszakormány. Majd egy új választás után abszolút többségre jutott a 48-as párt. Az országgyűlésnek e többsége igazán csak a saját zászlójára írt s 1902-ben éppen az 1848: XX. t.-cikkre vonatkozólag is kifejtett elveit valósította volna meg, ha kívánságainkat teljesítette volna 1 Erős kívánságunk volt pedig, hogy azok az államsegélyek, amelyek eddig is folyosíttattak, valamint azok is, amiknek szükségességét kimutattuk és amiknek megadását még később is a fejlődő idő megköveteli : országos törvénnyel adassanak meg; hogy valamikor be ne kovetkezhessék az az eset, hogy az országgyűlés a részünkre adott segélyeket, mint egyszerű költségvetési tételt törölje. Dr. Nagy Dezső igen meggyőzően kifejtette a zsinaton, hogy akár törzsvagy ont is adhatna nekünk is az állam, amint adott a római katholikusoknak és görögkeletieknek ; nem földben ugyan, hanem kötvényekben. A zsinaton 1904 november 17-én élénk helyeslés és éljenzés kisérte a következő indítványt : Mondja ki a zsinat, hogy az állami dotációt az 1848 : XX. t.-c. szellemének és rendelkezéseinek törvényes kifolyásaként tekinti. Óhajtja, hogy ezen ügyben a kormány törvényjavaslatot terjesszen az országgyűlés elé, amelyben az államkormányzás bármely változása esetében is biztosíttassék az evangélium szerint reformált egyház részére az állami dotáció . . .“ És ugyan ki tette ezt az indítványt? Tóth János, a későbbi koalíciós kormánynak vallás- és közoktatásügyi politikai államtitkára. Úgy hirlett, hogy a koalíciós kormánynak a belügyekben egészen szabad volt a keze. Nos, létre jött-e az a várva-várt, a zsinat által sürgetett törvény ? Nem. Pedig Tóth János nem csak államtitkár volt, de a többségben levő 48-as pártnak egyik legtekintélyesebb tagja,
