Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-02 / 5. szám
Huszonnegyedik évfolyam. 5. szám. Pápa, 1913 február 2. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. —-— Megjelenik minden vasárnap, Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4’50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. A tekintély. E becses lapok 2. számában fölvetett tárgyhoz fűzzünk mi is néhány lapra terjedő elmélkedést. Az a panasz, hogy napjainkban nincs senki és semmi tekintély: helyénvaló és igaz. A baj mégis nem ott van, hogy nincsenek tekintélyek, ez csak relativ dolog, hanem ott, hogy nem tekintély az igazi becsületesség, tiszta önzetlenség, igazság, erény és hit sem és ennek az iránynak majdnem az egész társadalom öntudatos és öntudatlan uszályhordozója. Ne csodálkozzunk és siránkozzunk azon, hogy — ad personas — nincsenek tekintélyek, ez természetes kinövése egy olyan társadalomnak, melyben eszmények sincsenek. Ott keressük a baj eredetét, hogy a minden erények és eszmények szülőanyja, az igaz vallásosság helyét is nagyrészt csak valami sötét vakbuzgóság, vagy divatos képmutatás foglalja el. De maga a Krisztus, az igazi — legenyhébben szólva — lemosolyogni való jelenség az „irányadó“ társadalomban. De minek is erről még beszélni? Azt is bajos volna megállapítani, hogy az eszmények, erények és törvények tiszteletének haldoklása körül a társadalom melyik rétege hibásabb ? Valószínűleg: mindegyik hibás egyformán. Mert p. o. a törvények kijátszása, mely egyik legnagyobb csődbe juttatója a törvénytiszteletnek, — talán mégsem csak az alsó rétegek kisajátított tudománya. Inkább mondhatjuk: csak elsajátított tudománya. Vagy p. o. esküdtszéki intézményünkről általánosan panaszkodnak, hogy nem válik be viszonyaink közé. Megmenekülnek nagy bűnösök. És tagadhatatlan, hogy gonosztettek állanak elő abban a reményben, hogy nem lesz büntetés. Ez bizonyára nem mozdítja elő a tekintélyek (akár eszmények, akár személyek) tiszteletét. Ámde egy ilyen törvény létrehozásában, vagy p. o. mondjuk a cigányügy-rendezési törvénynek még máig is létre nem hozásában: nem az alsóbb rétegek a hibásak; hiszen törvényjavaslatot benyújtani, azt keresztülvinni, csakis a „tekintélyeknek“ áll módjában. S hogyan állunk a tekintélyeket illetőleg egyházi téren ? Azt mondja az említett cikk: „nincs vir integer.“ No ezt nem állíthatjuk. Ha valahol, akkor egyházunk falain belől még igenis vannak olyan egyéni tekintélyek, akik valóban érdemeik, munkájuk után tekintélyek. Akiknek a köteles és önkéntes tiszteletet, becsülést megadni: nem jár lelkiismereti érvágással. A „vir integer“ hiányát még züllött társadalmi életünkre nézve sem lehetne kimondani. Aminthogy nem is volt még olyan züllött társadalom, amelyikben „vir integer“ nem találtatott volna a közélet terén; csak az volt a baj, hogy a züllött társadalomban éppen az ilyenekre nem hallgattak, hanem rendszerint agyonütötték ezeket. Ez már együtt járt a zülléssel. De talán valójában nem is „vir integer“-! akar érteni a cikkecske. Talán azt akarja mondani, hogy nincs olyan egyén egyházi téren sem; akinek dolgába, nyilvános, közéleti sze
