Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-02 / 5. szám

34. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1913. replésébe, eljárásaiba bele szólni ne lehetne. Talán azon ütközött meg, hogy a kritika elől elszigetelhető tekintélyek nincsenek. Hát ilyenek csakugyan nincsenek. Egyházi törvényünk sem tiltja meg a jogos és alapos kritikát. Az igazi tekintélyek nehezményezik ezt legkevésbbé, mert hiszen nekik a kritika nem árthat. Nekünk nincsenek csalatkozhatatlan római pápáink. Jaj volna az evangéliumi egyháznak, ha — úgy egészében, mint tárgyaiban — a nyil­vános kritikától kellene rettegnie. Hiszen Krisztus egész élete, tanítása is egy hatalmas kritika volt. Kritika az óvilág felett. A reformáció is kritika volt. Kritika a pápaság felett. Magunk alatt vágjuk a fát, ha a nyilvá­nos kritika jogát éppen mi, reformátusok tart­juk olyan rettenetesnek. A legtúlzottabb, legigazságtalanabb kritika nem árthat annyit, mint a kritika jogát meg­tagadni akaró, a nyilvános élet ellenőrét, a sajtót nélkülöző, vagy titkon és nyilván gyűlölő, az igazmondást üldözni vágyó törekvések. Hogy a nyilvános kritikával is vissza lehet élni? Csak úgy, mint a tekintéllyel. Mi az, amivel visszaélni nem lehet? Aki másnak a becsületében gázol, hazug­ságot ír, vagy mond, valakit személyében sért: annak bűnét megbüntetni ott a törvény. Elég erős hozzá. De — ismételjük — az igazi tekintély­nek nem árthat a kritika. Nem, még az igaz­ságtalan, hazug bírálat sem. A hamis, mesterségesen felfújt tekintély­nek többet árthat. De az ilyen tudni is szokta a módját, hogy a törvény védelmét segítségül hívja még olyankor is, amikor csak megenge­dett, jogos, igazságos kritika érte — közér­dekből. Más baja is lehet a mi egyházunknak, mint hogy az ilyen tekintély fenntartásán fára­dozzunk. Evangéliumi egyházunk keretén belül kü­lönben is csínján kell bánnunk az emberi te­kintélyek hangoztatásával. Az igazi tekintély csak az erény, tehetség, buzgó munkásság terméke, gyümölcse gyanánt állhat elő, de nem mint önálló fogalom. Élni lehet vele, mint a fa gyümölcsével, de csak addig és úgy, ha újat is terem a fa. Tekintélyből élősködni nem lehet. Hiába hivatkozunk az ősök érdemeire, egyházunknak a múltban teljesített szolgálataira. Érdemet, tekintélyt, súlyt csak az kölcsönözhet szavaink­nak, ha ma is fölismerjük egyházunknak hiva­tását, teljesítjük azt a követelményt, melyet a ma állít elibénk, melyről még igazában nem is tudjuk: miből is áll az tulajdonképen? Csak annyit tudunk, hogy valamit tenni kell. Csak azt kérdezzük: Mit tegyünk, atyám­fiái férfiak ? Mert a múltak tekintélye meg nem tart bennünket. Amint a Lelkészegyesület név­telen, de nagynevű vezércikkírója mondja : csak azért nem seper el bennünket az idők forga­taga, mert még nem jutottunk bele. Hogy tetteket, követelmények teljesítését és nem az ellopható erkölcsi értékek és molyok­tól megemészthető tekintélyek* fenntartásának hiába való harcát várja tőlünk a társadalom : ezt időnként a velünk nem egy táborban levők szemrehányó kiáltásából is meghallhatjuk már. Csak a Debreczeni Protestáns Lap 2. számá­ban is közölt, a maga nemében hatalmas tiyilt levélre utalok, melyet a szociálisták nevében, egy vezéremberük Prohászka püspökhöz, de tulajdonképen az egész keresztyén egyházhoz intézett. A „tekintélyek molyai“, „erkölcsi tolvajok“ pedig valódi értékeket el nem pusztíthatnak. Mert hogy „meg kell újulnunk, újjá kell születnünk in capite et membris“ — ez igaz, * Vonatkozás az említett cikk kifejezésére. Konfirmációi Káté. írta Kis József. IV. kiadás. Ára 32 f. Emléklap finom papíron. Darabja 5 f. ajándékok: képes újtestámentum, vallá­sos iratok. Koszorú-füzetek. Zsoltárok. Imakönyvek. Szentirások nagy választékban. MEGRENDELHETŐK KIS TIVADAR KÖNYVKERESKEDÉSÉBEN, PÁPÁN, FŐ-UTCA 21.

Next

/
Thumbnails
Contents