Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-20 / 16. szám
Huszonnegyedik évfolyam. 16. szám. Pápa, 1913 április 20. DNANTDLI PROTESTÁNS LÁP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős === szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. r PROLIÓ G.' Hol parancsa hiú büszkeségnek Kápráztatni kőcsodát rakat, Ott törjön bár piramis fel égnek, Födje vert arany a falakat: Holt a fény és árny borong a kincsen, Nincs ott lélek, ami áthevítsen. Ám ahol egyért epedve régen Önként áldoz gazdag és szegény S alkotásra ezreknek szivében Égi lángot gyújt fel a remény, Bár szerény a mű, mely így megépül, Lelkesít hivalgó pompa nélkül. Mert kövében — itt is e kövekben! — Minden porszem élő áldozat, Ablakára napnál fényesebben Hit világa ont sugárokat S minden termét szent ajándokával Kincsek kincse: létek hatja által. Jöjj a múltba vélem szemkitárva S lásd e lélek honnan tört elő, Mint a mélyből a forrásnak árja, Mit fakadni készt rejtett erő, Zord bilincse, a föld kérge pattan S végtelen lesz útja a szabadban. Jöjj a múltba vélem szemkitárva S lásd a cirkusz óriás terét, Karzatán a nép szorongva várja, Hogy megkapja véres kenyerét, Látványért üvölt, mert erre éhez, Zsarnokának biborlépcsejéhez. IRTA: KÓRÓS ENDRE. S már megnyílik lenn a böríönajtó S felvonói a vértanú csapat S ráuszítja száz vasmarku hajtó Rostélyok mögül a vadakat, Körmét bősz tigris húsúkba vágja S szerte=széjjel gyűlni kezd a máglya. S ím ott vesznek férfiak sorában Zsenge lányok, gyenge asszonyok, Az dereng mindannyi mosolyában : Nem hazájok e silány homok! Ajkukról a himnusz mennybe szárnyal, Üdv reájok ott vár Krisztus által!... Reng az ár. A gálya reng fölötte, Hajtják nagy terhét kegyes rabok, Válluk bélyegét a vas sütötte, Nyers sebük még lüktetőn sajog És ha lankad egy a bús robotban, Rá szeges korbács suhint le nyomban. S bár a kíntól forró lázban asznak, Mely fogyasztja éltük napjait, Nem nyitják meg ajkuk a panasznak, Él keblükben, épen él a hit, Hő bizalmuk tengerek hónából El keletre messze elvilágol. Messze el, hol az árvák körében Ott a hitves, ott a jó anya S fájdalmát szivébe zárva mélyen, Nem hogy meddő könnyet ontana, íjakat nevel, ha ők lehunynak, Hívekül az evangéliumnak ... Nézz körűi e szép magyar hazában, Mennyi emlék, mennyi drága hant! Egy szólhatna róluk igazában: Az idő, mely némán elrohant. Ajkam reszket, mint az erdő gallya, Ha a magyar asszonyt magasztalja. Ezt igaztalanság átka sújtja És királyt nevel fel, — igazat, Azt temetni hozza jámbor útja S fergetegben holtakat kutat, Míg emez például az erénynek, Iskolát állít fel a szegénynek. Szent szabadság végső várfokára Lengő zászlót — nézz föl rá! — ki tett? És midőn egy nemzet homlokára Gyász redője vágott mély sebet, Gyöngéden, simán érintve ujja, Mondd: ki volt, ki éppé tette újra? ... Századok próbája szent örökség, Tékozolni nem szabad soha, Hogy késő utódok is becsüljék, Annak épült itt ez iskola, Hogy legyen szellemre és tudásra Férfinak nő méltó, büszke társa. És a lélekért, mely ihletével Mindig élt és mindig alkotott S az akarat szikla=erejével Megteremtő ezt a hajiokot, Most hogy célját annyi vágy elérte, Istenünknek hála, hála érte. * Szavalta 1913. évi április hó 16=án a pápai ref. nőnevelő=intézet új épületének felavatása alkalmából rendezett iskolai hangversenyen: Kéri Teréz 111. éves képezdei tanuló.
