Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-13 / 15. szám
Huszonnegyedik évfolyam. 15. szám. Pápa, 1913 április 13. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős == szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4'50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Egyházkerületünk örömünnepe. Dr. Antal Gábor Püspöki jelentésének bevezető része. Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés ! „Az Úrnak kegyelmességeiről emlékezem és dicsérem az Urat mindazokért, melyeket velünk cselekedett“ (Ézsaiás LXIII. 7.), mert ha visszatekintünk Ieánynevelő-intézetünk első időszakának sok küzdelemmel teljes történetére, másrészről meglátjuk ennek az egyházkerület által történt átvétele óta bekövetkezett gyors fejlődését, megerősödését, teljes kiképződését, látjuk a közszeretettel és rokonszenvvel felkarolt intézetre fordított gondoskodásnak fényes eredményét, kerületünk jogos büszkeségévé, a modern pedagógia minden követelményének megfelelő s úgy berendezésében, mint felszerelésében a legmagasabb igényeket is kielégítő leánynevelő-intézetté kifejlődését, most midőn annak díszes épületét jelen egyházkerületi közgyűlésünk keretében felavatjuk: méltán kél édes öröm mindnyájunk szívében és hálaérzet a mindenható Istennek végetlen jósága iránt, ki megdicsőítette a maga erejét a mi erőtlenségünkben, s a kicsiny mustármagot, melyet az 1889. évi székesfehérvári egyházkerületi közgyűlés hintett el, terebélyes fává növekedni engedte. A mindenható Isten megsegítő kegyelméből mindnyájunknak forró vágyódása, édes reménysége valóra vált, mivel intézetünk rövid idő alatt a hazai hasonló jellegű intézetek között az elsők közé küzdötte fel magát és az intézet elhelyezésének, illetve a létszámemelkedés és a mai igények kielégíthetése folytán szükségessé vált építkezések kérdése is hosszú időre elintézést nyert a múlt évben foganatosított impozáns építkezéssel. Valóban méltán kél szívünkben a hála érzete, mert nagy dolgokat cselekedett velünk az Úr! Örömteljes hálánkat csak fokozza az a körülmény, hogy jelen egyházkerületi közgyűlésünk keretében ünnepeljük nagytiszteletü és nagyságos Czike Lajos ref. esperes, főiskolai egyházi gondnok, kir. tanácsos úrnak 50-éves lelkészi és 20-éves főiskolai gondnoki jubileumát, ki ezen hosszú pályája . alatt sokoldalú fáradhatatlan munkásságával, egyházunk és közoktatási intézményeink ügyeinek szeretetteljes felkarolásával, lelkiismeretes pontosságával, példás rendszeretetével, minden szépért, jóért, nemesért való önzetlen lelkesedésével, fáradtságot, időt nem kímélő buzgóságával kiérdemelte mindnyájunknak tiszteletét, elismerését, szeretetét s különösen nagyban közremunkált úgyis, mint boldog emlékű László József nagy alapítónk végrendeletének végrehajtója, úgyis, mint a leányiskolának igaz szeretettel gondozó felügyelője, hogy ez az intézet elhelyezésében, szervezetében, munkájának eredményében megfeleljen nemcsak a mi igényeinknek, hanem a nevelés és oktatás legmesszebbmenő követelményeinek is.