Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-07 / 1. szám
4. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. Református tanítók az egyház ellen? Az újabb időben sokféle súlyos vád éri a ref. tanítóságot, különösen a mi egyházkerületünkben. Ez a mindig szabadelvűén gondolkozásu s humánus érzelmű státus mostanában mintha állástfoglalna a tanítók ellen. A vádakat, melyek a levegőben röpködnek, mintha készpénznek venné. E vádak között első helyen állanak : A tanítók egyháziatlanok, szabadulni akarnak az egyháztól, államfelé gravitálnak, nem engedelmeskednek a papságnak, egyház ellen törnek, nem tartják magukat az egyházi törvényekhez, gyűléseiken a lelkészek ellen foglalnak állást, (a farkas és a bárány meséje új kiadásban) még felettes hatóságait is kritizálni merik. Némely, az egyházi törvények szerint munkatársak, kiknek törvényszerű kötelességük a tanítókkal szeretettel bánni, őket jóakaratulag tanácsolni (I., t.-c. 143. §. D., d. pont) kemény, megtorló rendszabályokat emlegetnek, akik szerint több mint merészség, hogy panaszkodnak, hogy jogaikat emlegetik-, hogy nem alázkodnak meg. „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja“ mondja a példabeszéd. És én elismerem, hogy mindazok, melyekről szó van, itt-ott fennforognak. De az ellen jó eleve is tiltakozni kell, hogy a vádakat bárki is általánosítsa s olyat bűnül rójjanak fel a református tanítóságnak, ami elvitázhatatlan joga minden embernek, még a harangozónak is. Azonban az idők jele int. Nem gondoltam soha, hogy itt-ott elejtett tapasztalatlan kiszólás, vagy egyegy hangzatos felolvasás, a szólás, írás és gondolotszabadság igénybevételével, egy kis ártatlan támadás a nem jól fungáló iskolaszékek ellen, olyan felszólalást idézzen elő, mint amilyen egyházkerületünk közgyűlésén a tanítókkal szemben egy hírlapi cikk miatt megnyilvánult. Másrészt végtelenül örvendek annak az igazán nagy és elismerő rokonszenvnek, mely a felszólalások nyomán, minden általánosítás kizárásával, a vádakat szükebb térre szorította, elismeréssel adózván azoknak, akik arra minden tekintetben rászolgáltak. A barsi ref. egyházmegyei tanítóegyesület múlt évi tavaszi közgyűléséről hozott hírlapi tudósítások adták meg jó részben az impulzust arra, hogy az egyházi életben meg-megújuló tanítói elégedetlenség okai iránt az egyházkerület érdeklődjék s amennyiben módjában van, az elégedetlenség okait megszüntesse, hogy az által a tanítóság kellemesebben érezze magát az egyház kebelén s annak életében tevékeny, eleven, ható életet éljen, kivevén a maga részét az egyház építési munkájából minden vonalon, mely az egyházi élet terén napról-napra felujulva jelentkezik. Ez ugyan nem bevallott cél, de nyugodtan elfogadhatja — azt hiszem — mindenki. E célból az egyházkerületi közgyűlés bizottságot küldött ki, melynek feladatát megjelölvén, egyben nyilvánosság elé is utalta a kérdés komplexumának megvitatását, hogy lássuk, ismerjük meg a bajnak forrását, okait, igy könnyebb és biztosabb lesz a gyökeres orvoslás. Legjobb tudomásom szerint a barsi ref. tanítóegyesület, mely közel 40 éves múltra tekinthet vissza, mint ilyen sohasem volt se pap, se egyház ellenes. Sőt éveken át törekedett, minden törvényes eszközzel harcolt azért, hogy bejuthasson az egyházalkotmány sáncai közé s ott tevékeny részt vegyen az egyházépítés munkájában, az Isten országának építésében. Ott is volt két képviselőjével az egyházmegyén már akkor, amikor még ez irányban semmiféle törvény sem intézkedett. S hogy ma mégis ez az egyesület áll az egyház papellenesség vádjának homlokterében, annak a gyönge vezetésen kívül jó részben félreértés, meg nem értés, jórészben pedig, minden jóindulatot nélkülöző, tudatosan ferdítő újság cikkek az okai, melyek mind egy és ugyanazon forrásból származtak. Ilyen tendenciózus cikkeket csak azok hozhatnak, akik a lelkészek és tanítók között régen fennálló jó viszonyt meg akarják zavarni, kik velük született tulajdonságaiknál fogva ellenségei a békés munkálkodásnak. Azonban résen leszünk s nem engedjük, hogy a békés, régi jó viszony éretlen vádaskodással megzavartassék, éppen az egyházépítés érdekében, mert jól tudjuk, hogy békében: „. . . az Isten háza épül, Napról-napra jobban szépül, Plántái virágozva nőnek“. Ennyit el kellett mondanom, mert nem ismerjük el, hogy a barsi tanítók oly feketék volnának, mint amilyeneknek azok a bizonyos újságcikkek lefestették. Egyesületi gyűléseken a fiatalabb tanító-neinzedének egy része — ez se mind — csupa tűz, csupa ambíció, beszél, érvel, agitál, kiki a maga módja, tudása és tehetségének mértéke szerint. Kormányhatóságilag és jóváhagyott alapszabályaik keretében nincs senkinek módjában se jogában a szólásszabadságot korlátozni. E szabadsággal élve, tagadhatatlan, hogy egyik vagy másik tanító, a vita hevén talán Aiapittatott 1864-ben. .A vidék legrégibb és legnagyobb cipőüzlete AJapíttatott 1864-ben. Manheim Ármin, ezelőtt Altstädter J. cipőraktára Pápa, Kossuth L. utca, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (orthopäd-munka) kiváló gondot fordít. ~ Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászr.ipnit és csizmáit. Üzletemet ugyanezen utcában, a postapalotával szemben épült házba helyeztem át.
