Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-28 / 4. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. 30. oldal. „Adj innom !* Mi hozzánk is elküldi az ö követeit nem bibo rban, bársonyban, hanem az Ínség és nyomor rongyaiban, vagy mezítelenül didergő állapotban Óh az élet nyomorultjai az Isten követei, akik által ö szól részvevő szivünkhöz. Ne utasítsuk el őket ridegen, segély nélkül; de még az éhség csillapításával, a felruházással se elégedjünk meg. ne sajnáljunk tőlük egy jó szót, egy felemelő biztatást. Óh mert a testi nyomor távolról sem olyan elviselhetetlen, mint a lélek nyomora. Itt, itt legyünk segítségül, Krisztus tanítványai, szereit testvérek. Ezzel a lelki munkával egészítsük ki egyesületeinknek eddigi munkakörét. Szép, nemes és jó dolog a szegény gyermekek felruházása, az anyagi segítség, de a bánattól lecsüggesztett fő felemelése, a sebzett szív gyógyítása, a bűn villámsujtottainak talpra állítása : ez az isteni dolog. Munkába kerül, időt, fáradtságot kell reá szánni, igaz, de az Úr Jézus sajnált-e tőlünk áldozatot! Hiszen már a pogány világ Cicerója is észrevette, hogy kétféle jócselekedet van: az egyik vagyonunk odaadása, a másik saját személyünk odanyujtása. Keresztyénhez ez az utóbbi a méltóbb. Hát van-e az ilyen szolgálatnál egyszerűbb és természetesebb és mégis nem ez a szolgálat-e a legmagasztosabb ! Szeretett testvérek ! Szolgálatról szólottám hozzátok az Úr nevében. Ez a szolgálat a teljes odaadással kezdődik. Erőnket, tudományunkat, pénzünket, egész lényünket oda kell vinnünk ebbe a szolgálatba, mert aki mindenestől fogva nem adja át magát az Urnák, az nem kap Ötőle sem megbiztatást, de mindent megkap Tőle, aki mindent átad Neki. A buzaszemnek meg kell hallnia a földben, hogy aztán megsokasodjék a kalászbaan. Aki egészen meghal a Krisztusban, visszanyeri Tőle önmagát megtisztultan, újjászületve. Legyünk mi újjáalkotó kovászok ebben a nyugtalanul vajúdó társadalomban a keresztyéni szolgálat által, az Űrért s a mi embertársainkért. Ámen. Lie. Rácz Kálmán. Az ismétlő-iskola és vizsgálata. — Folytatás. — A magyar paedagogia történetében van erre példa. Elmondom. Nem azért, mintha azt a kort visszakivánnám, hanem lehetnek olyanok, akik ezt már éppen úgy elfelejtették, mint azok a tanítók, akik napjainkban a LXI. zsoltár 1—3. versével az egyedül üdvözítő állami népoktatásért kiáltoznak és imádkoznak. A Bach-korszakban a kötelező iskoláztatást ügy hajtották végre, hogy a „zsandár“ minden reggel megjelent az iskolában. Amelyik gyermek nem volt ott, azért elment és iskolába kergette ; de egy évben csak háromszor, mert negyedszer már az apát vitte a „BezirkhauptmannschaíTt“-ra, ahol az apa a fiú iskolamulasztásáért a deresen olvasatlanul, de olvasva is megkapta a 12 botot. És ez használt. Az addig ürességtől kongó iskolában hamarosan úgy összeszorultak a gyermekek, mint a kereskedő hordójában a héring. Erre következtek az új tantermek építése, a tanítói fizetések javítása. Nem is került nagy megerőltetésbe. A „Bezirkhauptmann“ Íródeákjával meg két zsandárral kiment a faluba, összehívta a községi elöljárókat, a derest annak rendje és módja szerint előkészítette, azután diktálta a jegyzőkönyvet: „Mi X. község elöljárósága, belátván, a népnevelés fontosságát, közös akarattal elhatároztuk stt. stb.„ Ha valamelyik elöljáró akár a tanterem nagysága, akár a tanítói fizetés-rendezés ellen szólni mert, kéznél volt a zsandár is, meg a deres is és a zsandár vas-vesszeje megtevé azt a szolgálatot, hogy a jegyzőkönyvet szó nélkül aláírták. Építettek is akkora tantermeket, hogy később kettő is kikerült egyből. Ha nagytiszteletü Gyalókay László úr ebben kételkedik, legyen szives a kamocsai 1857-ben épült iskola első méretei után érdeklődni. Kétlem, nagyon kétlem, hogy ilyen „népiskolai törvény“ után kívánkoznak a VIII. osztályú népiskolával kapcsolatban a komáromi egyházmegyében ! Ne kapkodjunk a levegőbe, hanem a meglevő törvényeket igyekezzünk végrehajtani. Tudja azt mindenki, hogy ez nehéz dolog, de ha az egyházi és világi hatóság vállvetett munkával akarja s a tanítóban van idealizmus, akkor nem lehetetlen. Legyen az a kötelező iskoláztatás ne „ábrándkép“, hanem megtestesült valóság az ismétlő-iskolai tankötelesekre nézve is. Ha az „ismétlő-iskola“ fogalmát olyan szűk értelemben vennők, mint Gyalókay László ur, akkor csak az lenne értelme, hogy aki a népiskola VI. osztályát elvégezte, három éven kerüsztül gyakorolja, ismételje, amit addig tanult, csak azért, hogy el ne feledje. Aki pedig bármi okból nem végezte el a VI. osztályt, a három éven keresztül pótolja — ha tudja — a mulasztásokat. E felfogas mellett — készségesen elismerem — sem tantervre, sem tankönyvre szükség nincsen. Alapíttatott 1864-ben. .A. vidék legrégibb és legnagyobb oipőüzlete .AJapíttatott 1894-bea. Manheim Ármin, ezelőtt Altstädter J. cipőraktára Pápa, Kossuth L. utca, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (orthopäd-munka) kiváló gondot fordít. ' Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipöit és csizmáit. • ' Ülzetemet ugyanezen utcában, a postapalotával szemben épült házba helyeztem at.
