Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-28 / 30. szám
Huszonharmadik évfolyam. 30. szám. Pápa, 1912 julius 28. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Az élet értéke. Ismerem az élet nehéz óráit, keresztül mentem sötét völgyén. Az emberi nyomorúság szívembe markolt és megsebezte belsőmet. Mélyen átéreztem a földi dolgok semmis voltát, többször úrrá lett rajtam az érzés, hogy idegen vagyok e világban. Mégis vallom, hogy érdemes élni. Hangulat, tapasztalat el nem térít attól, hogy másként gondolkozzam és ha oda jutnék, hogy létem minden értékét elvesztené és megszűnnék élet lenni, ez sem zavarná meg tekintetemet. Szép ez a világ, melybe Isten helyezett. Bár mindenkor nyitva volnának szemeim, hogy szemlélném a természet csodáit, felismerném nyomait az örökkévaló léleknek, aki kormányozza azt. Hálás vagyok azok iránt, kik a tudás fáklyájával rávilágítanak, valamint azok iránt, kik megfejtik a nyelvnek titkait, melyen hozzánk beszél. És bár sok dolgot nem értek, szeretettel borulok szivére, áhitattal hallgatom szavát. Élek, mint élő tagja az Isten gyönyörű világának, érzem, hogy érdemes élni. Élek és munkálkodom. Oh Istenem, aki kitűzted életem feladatát és erőt adsz annak betöltéséhez, add értenem, hogy mit jelent: dolgozni a te háztartásodban. Ha csekély is a munkám, ha eredménye jelentéktelennek látszik is, nekem mégis fontos, ha a te szolgálatodban végzem, rám nézve felemelő, ha benne a te megbízásodat látom. Életemnek annyi értéke van, amennyire magam értékelem ; ez az emberiség nemesi kiváltsága. Csodálatos az én belső világom, melyben visszatükröződik az ég és föld, a tünemények, jelenségek egész sora tárúl fel a megismerni tudó lélek előtt, felfogja törvényeiket s az ezekben rejlő örök gondolatokat. A lét mélyéből felbugyogó élet belesúg a mi sejtelmes kedélyvilágunkba, felépíti benne a szépnek, és jónak templomát, mely égi fényével bevilágítja a földi világot. Közeledsz hozzám, Uram és megilletsz lelked lehelletével. Kijelented magad lelkemben, otthonias hangot hallok az örökkévalóságból, úgy érzem, valóban otthon vagyok. Hát nem élet ez ? Szeretetem még gyarapítja életem tartalmát. Szívem kitárul és felfogja embertársaim vágyait, gondolatait, örömeit, szenvedéseit. Szenvedésük nekem is fáj, de áldott ez a fájdalom, mert legjobb érőiméit hozza mozgásba. Rám nehezül a nyomorúság terhe, mit a sötétség hatalmai árasztanak az emberiségre, de ba a harcra gondolok, melyet meg kell vele küzdeni, isteni tűz gyűl ki szivemben. Oly szépek a világosságnak fiai. Az eget látom megnyilatkozni, valahányszor egy tiszta, szent szeretettől és nemes törekvéstől áthevült szív tárúl fel előttem. Körükben egy magasabb világ erőit érezem. Van Isten országa, melyben tovább élnek az Isten fiai. Múlt és jelen összeolvad itt a lélek egységében. Minő boldogság itt élni szeretetben, minő gyönyörűség meríteni az áldások özönéből. Ez az élet, ezért érdemes élni. W. u. Csomasz Dezső.
