Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-28 / 17. szám
148. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. rek Megváltóját ismeri el“, „tanításának alapjává a bibliát teszi, amelyet a keresztyén lelkiismeret és a tudomány fényénél szabadon tanulmányoz“, „megnyitja kapuit a genfi kánton minden protestánsa előtt, anélkül, hogy valaminő hitvallást szabna eléjük“. A lelkészségről szóló fejezetben pedig azt olvassuk, hogy „minden lelkipásztor saját felelősségére szabadon tanít és prédikál s ezt a szabadságát sem hitvallások (!) sem egyházszertartási alakszerűségek nem korlátozhatják“. A lelkészek különben már több mint félszázad - óta élvezik ezt a teljes szabadságot a kutatásban és tanításban, (a hitvallási kényszer a múlt század közepe óta el van törölve). Miután a lelkészek hitéről szóltam az imént, hadd kapcsoljam hozzá azt is, minő tudományt kívánnak a lelkésztől. Nem akarok itt kiterjeszkedni a lelkészképzésnek különben érdekes, de tárgyamtól eltávolító kérdésére, csak röviden jelzem, hogy kiket lehet lelkésszé választani. Megkívánják, hogy legyen érettségi bizonyítványa vagy az egyetem szempontjából azzal egyenlő értékűnek ismert oklevele, aztán végezze el a theol. kurzust a genfi egyetemen s attól nyert fokozattal bírjon vagy olyan theol. fokozattal, amelyet másutt szerzett, s az egyenértékű az előbbenivel, de ez esetben igazolnia kell azt is, hogy legalább két félévet valamely egyetemen töltött. A íelkészi szolgálatra és a felszentelésre jelentkezők theol. képzettségét a lelkész-szolgálati bizottság (la commission du saintministre) vizsgálja meg, amely bizottság 13 tagból áll s ezek közt 4 a lelkészek társasága által választott lelkész, két genfi theol. tanár, hét világi egyén, a konzisztórium által választva. Ez a 13 tagú s túlnyomóan világi egyénekből álló bizottság tehát ugyan az Genfben, ami nálunk a lelkészképzési vizsgáló bizottság. Épp Genfben időzésem alatt volt kiírva egy pályázat a kánton egy más városának Íelkészi állására, feltételül ott állt, hogy az illető csatoljon a kérvényéhez életrajzot s egy székfoglaló prédikációt. A választás szavazás utján határozatlan időre történik. Minden egyháztag, aki be van írva az illetékes parókhiális kör lajstromába, szavaz (újabbi időben 2 év óta a nők is); a választást a konzisztórium végrehajtó bizottsága erősíti meg, amely az egész genfi kánton ügyeit vezeti. Ez ellenőrzi a lelkészek működését is. És ez az ellenőrzés elég szigorú, kiterjed a lelkész tanulmányaira, tanításaira és erkölcsi életére: Legközvetlenebb ellenőrei a lelkésznek ott is az egyháztagok mint nálunk, csakhogy míg a mi egyházunk tagjainak elégedetlenkedése csak duzzogásban vagy feljelentésben nyilatkozhatik, addig a genfiek azt is kérhetik, hogy lelkészük új választásnak vettessék alá s ha ezt a kérvényt a választók felénél több aláírta, a konzisztórium köteles elrendelni az új választást, íme így domborodik ki a genfi népegyház jellege, itt van a legbiztosabb ellenszere is annak, hogy a lelkész a neki adott hitvallási nagy szabadsággal vissza ne éljen és kötelességének minden irányú teljesítésére rászoríttassék. Nálunk ezt az ellenőrzést — valljuk meg — igazában csak az illető lelkész lelkiismerete gyakorolja, amely pedig, hogy olykor minő tág, ezt egyes fegyelmi esetek megdöbbentő részletei szomorúan igazolják. Ne siessünk át e pont felett csak úgy könnyű szerrel. Méltó a gondolkodásra, a tűnődésre. A Íelkészi munka ellenőrzése nagy érdeke egyházunknak, ezt tökéletesebbé, szigorúbbá tenni bizony szükséges volna. Aki lelkiismeretes pásztor, annak nincs oka visszariadni tőle, a hűtlen gondozó pedig inkább vétessék el a gyülekezettől, mint hogy miatta az menjen veszendőbe s kárt valljon a Krisztus teste. Hogy a gyülekezetnek oly nagy ellenőrzői joga legyen nálunk, mint van ez Genfben s általában az egész Svájczban, ennek a nép értelmi és erkölcsi magasabb színvonala a nélkülözhetetlen előfeltétele. Ez a szerencsés svájczi népnél teljes biztosítékot nyújt a felől, hogy sem a lelkészek üldözésévé nem fajúi, sem igazságtalanságot el nem követ. Tizennyolc évvel ezelőtt láttam már Zürichben a népnek ezt az érettségét; rá merték bízni népszavazatra azt a kérdést, hogy a lelkészt évröl-évre újonnan válasszák-e, és csak igazán törpe minoritás, 2—3% szavazott igennel. Nálunk még most az efféle szavazás bizony a sötétbe ugrásnál is jobban elhibázott lépés volna. De a mi józan népünk is megérlelhető a svájcziak által élvezett ellenőrzői jog gyakorlására, csak karoljuk fel. Most már térjünk vissza tárgyunkhoz. A rendes lelkészeken kívül vannak választva segédlelkészek is istenitisztelet tartására, de ezek nem tagjai a lelkészek társaságának. Különben hivatali- és jogkörük teljesen ugyanaz, mint a lelkészeké. A genfi theol. tanárok rendesen ilyen segédlelkészek is egyszersmind, bár a hét közül kettő a Genf városi egyháznak egyúttal rendes lelkésze fél fizetéssel. — Vége következik. — Líc. Rácz Kálmán. Könyvismertetés. Gyenge János: A francia szeparáció története. Az egyház és állam szétválasztása Franczíaországban í905-ben. Nagyvárad, Í9Í2. Béres és Held kiadása. 8-rét. Í73 lap. Ara fűzve 2*50 korona. Azokról a nagyszabású elvi harcokról, amelyek Franciaországban 1905-ben az egyház és az állam teljes szétválasztásával végződtek, eddig csak a napi sajtó sporadikus közleményeiből és a Prot. Szemle külföldi rovatának nagybecsű cikkeiből értesültünk. Már ezek a cikkek is nagyon lekötötték érdeklődésünket s mind általánosabban éreztük a szükségét annak, hogy az egész történeti folymatról szervesen összefüggő képet nyerjünk Érdeklődésünket csak fokozhatja az a körülmény, hogy nemcsak a helyzetünk
