Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-07 / 14. szám
118. oldal. DUNÁNTÚLI PR'OTESTÁNS LAP. 1912. Egyházunk és Tanítóink. Az a kérdés, amelyre most egy kiküldött bizottság keresi a feleletet, az a seb, amelynek behegesztését ezen a téren tapasztalt férfiakra bízta a kerület, valósággal : tengeri kigyója egyházi életünknek. Az egyház, illetve a lelkész- és a tanító közötti viszony időnként mindig hosszas vitákra adott alkalmat, amely viták, mint a túlzások és félreértések következményei, azután a gyűléseken és az egyházi lapok hasábjain, intézteitek el. Hogy konkrét tényekkel is igazoljam állításomat, hivatkozom e lapnak 1898-iki évfolyamára, amelynek 7—8. számában egész cikksorozatok jelentek meg erről a kérdésről. A tengeri kígyó újból felütötte a fejét, de most mérgesebben, mint egy évtized előtt és most — amint látszik — maga körül nagyobb hullámokat korbácsol. De amiképpen kitűnt az, hogy bár sokan látni vélték a tengeri kígyót, azonban az valójában nem létezik, éppen úgy nem lehet arról beszélni általánosítva, hogy a ref. tanítóság egyház- és lelkészellenes volna. Ez rémlátás ! Vannak a tanítók között egyes túlzók, excentrikusok, destruktiv eszmék által elhódítottak (a „Világ“ valósággal ráveti magát a fiatal tanítókra), de ezekkel éppen maga a tanítóság számolhat le a következőképpen : hátha annyira nem Ízlik az egyház által adott kenyér, ha annyira nem szakképzett a lelkész, hogy a tanítónak felettes hatósága lehessen, ha olyan borzasztó a helyzet a ref. egyháznál, hogy itt még csak az atheizmust sem lehet szabadon hirdetni: hát hiszen szabad az út, tessék átmenni és próbálni az államnál, ott majd 1100 koronából bőségben lehet élni, ott a községi biró, jegyző, oláh földbirtokos szakértőbb felügyeletet gyakorol a lelkésznél és az állami tanfelügyelőségi illetve gondnoksági, „Utasítás“ sokkal humánusabb lesz a „Rendtartásinál (igen ajánlom ezek Összehasonlítását); de mi nem fordulunk kenyéradó egyházunk és sorsunkban osztozó lelkészeink ellen, hanem az ellen a rendszer ellen, amely egyformán sújt minden kulturmunkást és minden jellegű iskola tanítóját ebben az országban. A lelkészek ne feledjék és vegyék figyelembe, miszerint a tanítóságnak nyomasztó anyagi helyzete miatti elkeseredése szüli azt, hogy túlzások és félreértések élesítik ki részükről a helyzetet, ez azonban nem csak egyházunkkal szemben van meg, hanem még élesebben nyilvánul az állami tanítóknál az állammal szemben. Az egészet vissza kell terelni az őt megillető helyre : a szociális mederbe s akkor rendben vagyunk. Túlzás állítani azt, hogy a lelkész az iskoláztatás felett — ma már így beszélnek —, mint e téren „analfabéta“ felügyeletet nem gyakorolhat. Hát tessék csak megnézni a lelkészjelöltek indexét, az első félévekben mi a domináló tantárgy : a nevelés és oktatás, ugyanaz, amit a tanítójelöltek a képzőkben kötöttebb formában és nem olyan sok forrásból tanulnak?! Erre kész a túlzók válasza : ez csak elmélet! Erre kész ismét a felelet: kérdezzék sorra a tiz évnél idősebb lelkészeket, melyik közülök hány évig tanitott rendes iskolában, hány évig vizsgált, mint körlelkész, bizony kénytelenek lesznek megállapítani, hogy a ref. papok 80 percentje igenis évekig tanított ? ! íme itt a gyakorlat! Hogy a ref. papok között e téren szintén van elmaradott, túlzó, akadékoskodó, ez nem ok arra, hogy az egész státus felett pálcát törjünk, mert hisz ilyen minden szakmánál és pályán van elég. Hogy a lelkészeknél megvan az érzék az iskolaügyek felvirágoztatására, erre nézve egy próbát ajánlok. Számoljuk össze, hogy a kerületben hány rozzant papiak és templom van, továbbá hány modern tanítólak és iskola, ha ez utóbbiaknak száma nem múlja felül az előbbiekét, akkor én azonnal készséggel aláírom a túlzóknak minden állítását. És ki létesítette ezeket az új építkezéseket; bizony, ha a pap nem mozgatja, akkor a nép ugyan magától nem épít ?! De hát ha a regálebérlő, a jegyző, a biró, a szatócs, hellyel-közzel a pakulár gazda lesz a gondnoksági elnök, akkor bizonyára még jobban fel fognak virágozni az iskolaügyek. Hogy a tanítók anyagi helyzetének javítását menynyire lelkén hordozza a ref. papság, legfényesebb bizonyság erre az, hogy bár nálunk a korpótlék már nyolc év óta törvénybe van iktatva, de ebből még egy fillért sem láttunk, úgy hogy nekünk törvényes alapunk volna a kultúrsztrájkra, bár a tanítók fizetése a mienket 1913-ban felül fogja múlni, mégis mi önként háttérbe vonultunk, fizetésjavítási mozgalmunknak éppen nincs radikális jellege, az egyházkerület fizetésjavításunk érdekében beadott indítványainkat elutasította, viszont azonban az egész papság egyértelmű helyeslésével, teljes erkölcsi erejével állott a tanítók anyagi érdekei mellé és nyomatékos szóval elég radikális felterjesztéseket intéz a legfelsőbb fórumokhoz. Bizonyíték az egyházkerületi gyűlési jegyzőkönyv. Mi csak várunk, türünk, jóképet vágunk az igérgetések-Alapittatott 1864-ben. A vidék legrégibb és legnagyobb cipőüzlete Alaplttatott 18Q4-ben Manheim Ármin, ezelőtt Altstädter J. cipőraktára Pápa, Kossuth L. utca, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (orthopäd-munka) kiváló gondot fordít.- - Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipőit és csizmáit. zz=z=z TJlzetemet ugyanezen utcában, a postapalotával szemben épült házba helyeztem át.
