Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1911-03-05 / 10. szám

10. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 85. oldal. kaját teljesítő dr. Felvinczi Takács Zoltán úrnak, hogy költséget, jóakaratot s fáradtságot nem kiméivé a közművelődés fejlesztése céljából használható állapotba hozták ezt a gyűjteményt. S hogy hasznossá is legyen, bizonyára teljes erővel rajta lesz a kollégium vezető­sége. S a gyűjtemény rendbehozására fordított költ­ségnek és jóakaratu fáradozásnak legszebb jutalma lesz egy népes iskola ifjúságának s egy előretörekvö város művelt közönségének hálás elismerése. Borsos István. Yegyes közlemények. Báró Bánffy Dezső egyetemes konveutünk világi elnökének hirtelen támadt súlyos betegsége megdöbbe­nést és nagy részvétet keltett szerte az egész ország­ban. Nap-nap után lessük a hirt, mely aggasztó álla­pota jobbrafordulását jelentené. Végre megjött az is csütörtökön. A nagy veszélyen tehát túl van Őnagy­­méltósága. Örömhír ez a magyar sziveknek. Nyerje vissza mielőbb teljesen jó egészségét és régi energiáját ! Phildius Keresztéig a keresztyén ifjúsági egye­sületek világbizottságának főtitkára, Megyercsy Béla magyarországi orsz. titkár kíséretében a következő ref. és ev. gyülekezeteket látogatja meg : márc. 2. Zágráb, márc. 5. Komárom, máro. 6 — 7. Sopron, máre. 7 — 8. Pápa, márc. 8 — 9. Székesfehérvár, máre. 9. Somogy­­kiliti, márc. 10. Budapest —Kispest, márc. 11—13. Eperjes, márc. 13 —14. Losonc, márc. 14—15. Balassa­gyarmat, márc. 15. Budapest, márc. 16. Nagykőrös, márc. 17. Péczel—Budapest, márc. 18—20. Szatmár, márc. 20—23. Debreczen, márc. 23—25. Derecske, márc. 25 — 26. Kisújszállás, márc 26 — 27. Mezőtúr, márc. 28 — 29. Brassó, márc. 30 — 31. Kézdivásárhely, márc. 31., ápr. 3. Marosvásárhely, Püspökladány, Nagybecskerek, Tatabánya későbbre fognak beosztani a menetrendbe. Nemzeti Bizottsági gyűlés. Igen fontos gyűlést tartott a kér. ifj. egyesületek magyar nemzeti bizott­sága február hó 21-én Szilassy Aladár úr elnöklete alatt. A gyűlésen részt vett Antal Gábor püspök, Phildius Keresztély főtitkár, Sumner János észak­­amerikai kivándorlási titkár és több bizottsági tag. A magyar kivándorló ifjúság amerikai gondozásáról folyt a tárgyalás. Tekintettel az ügy fontosságára úgy magyar nemzeti, mint keresztyén szempontból, minden oldalról alaposan megfontolta e kérdést a bizottság. Az a hatá­rozat jött létre, hogy Szilassy Aladár, Antal Gábor, Szőt8 Farkas, B. Pap István, Forgács Gyula és Megyercsy Béla tagokból álló szükebb bizottság kül­detett ki, hogy az északamerikai nemzeti kér. ifjúsági szövetséggel lépjen ez ügyben érintkezésbe. Megyercsy Béla országos titkár, engedélyt kapott, hogy külföldön 3 hónapig tanulmányutat tegyen. Boroszló, Drezda, Berlin, Hamburg, Halle, Stuttgart, Luzern, Zürich, St. Gallen és Genf hatalmasan fejlődött kér. ifjúsági egyesületeit fogja felkeresni május, junius és julius hónapokban. Egyházmegyei közgyűlés. A belsősomogyi ref. egyházmegye március hó 21-én délelőtt 9 órakor tartja meg rendes tavaszi közgyűlését Szabó Kálmán és Nagy Lajos esperes elnöklése mellett. A közgyűlés Kapos­váron a templomban imával veszi kezdetét. Utána az esperesi jelentésre, az interpellációkra, indítványokra, a kerületi közgyűlés határozatainak kihirdetésére, egy­házi ügyekre, egyesek ügyei és a csurgói főgimnázium ügyeire kerül a sor. Délután 2 órakor az egyházmegyei bíróság tartja meg ülését. A közgyűlés elé szánt ügye­ket március hó 10-ig kell beterjeszteni. Igehírdető. (1911 március, 3. szám.) Egyházi be­szédek gyűjteménye. Kiadják Révész János, evangélikus lelkész és Soltész Elemér, református lelkész, szer­kesztők. Megjelenik havonként. Kiadóhivatal Nagybá­nya, Hid-utca 19. szám. Előfizetési ár egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. — Március havi fü­zet tartalma a következő: Lukácsy Imre laskói ref. lelkész : Távozz tőlem sátán! (Böjti). Szeberényi Lajos Zs. békéscsabai ev. lelkész: A két szellem (Böjti). Smid István rozsnyói ev. lelkész : Őrizkedjünk a tisz­­tátalanságtól (Böjti). Révész János nagybányai ev. lel­kész : Változnak az idők (Március tizenötödikén). Jancsó Sándor nagyenyedi ref. lelkész: Jákob tusakodása (Böjti). Kund Sámuel répcelaki ev. esperes-lelkész: A szükségesek (Böjti). Nyári Pál pécsi ref. lelkész : Gyarlóságok (Vasárnapi). Bethlen-ház. A budapesti egyetemek és főiskolák protestáns hallgatóinak egyesülete, a „Bethlen Gábor­kor“ működésének tizedik esztendejében kialakította azt a biztos módot, amellyel megvédheti a tudományra vágyó, magyar protestáns ifjúságot a külső világ csábí­tásai ellen. Hatalmas otthonnak létesítését tűzte ki célul a „Bethlen Gábor-kör“ az ország különböző vidékéről a fővárosba özönlő protestáns ifjak részére, ahol főképen a szegénysorsuaknak tanulmányai lenné­nek az ingyenes ellátással biztosítva. A Bethlen-háznak megvalósításához a társadalom támogatására van szük­sége az egyesületnek. A protestáns egyházkerületek PERONOSPORA, LISZTHARMAT, FUS1CLADIUM és kártékony rovarokát elkerülünk, ha idejekorán permetezünk ANTI-PER0N0SP0R ÁVA L a világ legjobb, legcélszerűbb és leghatásosabb permetezőszerével, mit ezrekre menő elismerő-levél Magyarországból is igazol. Kérjen ingyen és bérmentve leírást és ajánlatot ..............nz PICK H. és TÁRS A cégtől Budapest, U., Akadémia-utca 16. z:

Next

/
Thumbnails
Contents