Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-17 / 51. szám
Huszonkettedik évfolyam. 51. szám Pápa, 1911 december 17. DDNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Őszí strófák. Sárgult avar közt járva-kelve, A szív olyan búsan dobog. Az őszi szél hús lebbenése Csak elmúlást, halált susog. A nyár andalító zefirje Madárdallal elszállt tova. — Zörgő kórók közt mit keresne Kolompszó s pásztorfuruja ? ! . . . Csendes lett rét, erdő, — virágát, Hogy megfakult, hogy dérütött, Zöngö méhék körül nem járják. Az élet nincs, — elköltözött. S a lehulló lomb zörrenése, Meg a hervadt rózsaszirom, Mig leverőleg hat a szivre : Panaszt hoz elő ajkimon : . . . Ám abban meg tudok nyugodni, Ha lehull a rózsalevél. Hisz volt ideje illatozni Éltének forró nyárdelén ! S ha az erdők lombkoronája Észak szelétől elpereg, Tudom: milljó fa nemsokára Édes állomba szendereg. S álmában egy jövő tavasznak Fényét, illatát látja már, Hol a zöldelő lombozatnak Rejtekén szól ezer madár . . . . . . De mért zúg a fagyos fergeteg Annyi ifjú élet felett ? ! Mért lát oly sok remény, — gyermeteg, Virágzás előtt már — telet ?! . . . Szivem is, még csak tavaszt látott. A nyár gyümölcshozó szaka Még messze tőle; — ime már most Reászakadt az éjszaka. Mindenfelől csak elmúlást szól Felém a lombvesztette ág. Bús nóta száll el ajkamról. — Lelkem, testem pihenni vágy! Pihenni titkon, néma csendbe, S álmodni szépnek életem. Óh, annyi az, mit hőn keresve Nem találtam, — s ott fellelem! . . . De hagyjatok el síri árnyak ! Élni, örülni vágyom én ! Nemtője jövő boldogságnak, lm nézzétek, Ö jön felém! . . . — Mit is beszéltem ?! . . . néma csendbe Pihenni ? ! . . . Nem ! — Ő mosolyog!... — Sárgult avar közt járva-kelve, A szív olyan búsan dobog . . . Topa József. Csögle.
