Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-04 / 23. szám
196. oldal. DUNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP. 1911. neti tényeket, keserű, de megtörtént valóságokat mutat be nekünk a költő. Nincs egyetlen olyan adata, mit a legszigorúbb kritika igaznak ne találna. Még csak azt se mondhatjuk, hogy az elénk tárt kép az újság ingerével hatna, mert históriai munkákból ismerjük az erőszaknak, a brutalitásnak mindazon faját, még tán többet is, mint amivel a drámában találkozunk. Az egyedüli, ami új Schőnherrnél, az, hogy a nép fiaiban egyénítve látjuk mindazt a nyomort, szenvedést, amiről eddig általánosságban avagy mint névtelen hősök martíriumáról tudtunk. A tényekkel, a cselekvénnyel magával tehát nem izgat Schönherr. De hogy mennyire távol állott tőle nemcsak minden izgató szándék, de a legkisebb felekezetiesség is, arról a darab jellemeire vetett egyetlen pillantás meggyőz bennünket. Alakjai mind annak a kornak gyermekei. Jellemük megalkotásánál természetszerűleg nem kerülhette el azokat a vonásokat, melyek a hittel összefüggésben állanak, de fő gondja mégis az volt, hogy húsból, vérből való embereket állítson elénk emberi gyarlósággal, emberi erénnyel teljeseket, olyanokat, aminők mindig voltak és mindig lesznek. Erényük is, bíinük is összefüggésben áll a korral, mely szülte őket, de a kor minden kényszere, az akkori elfogultság legvadabb tombolása sem irtja ki lelkűkből az örök emberit, azt az örök emberit, amit Isten adott, ami lehányva földi béklyókat, diadalmasan szárnyal a csillagok felé. E szempontból csupán a darab katholikus alakjairól pár szót. Itt van mindjárt Rótt Kristófné. Szinte türelmetlen a maga hitében, még azt se látja szivesen, hogy ura a Sandbergerné „protestáns“ tyúkjait meg akarja venni, de amikor férje tudatára jött annak, hogy hitét nyíltan meg kell vallania, mert „aki sem hideg, sem meleg, azt kivetem magamból“ mondja az írás, akkor habozás nélkül férje mellé áll. A vallás nem nyomja el benne a szív parancsát s ha a szív jó és nemes, minden vallásban igaz és derék lehet az ember. A másik katholikus Engelbauer. Önző, kapzsi, telhetetlen, gonosz ember. Ámde nem hite tette azzá. Ha Sandbergeréket, Rottékat nem hitük miatt, hanem politikai pártállásuk vagy más bármi okból kergetnék ki, ő épúgy itt volna, hogy megkaparítsa vagyonukat. Nála a vallás csak üzlet, mint a politika is csak az lenne számára. Jellemző reá különben, hogy az egész darabon át — eltérőleg az összes többi szereplőtől — ő egy szót sem szól a hitről, sem a magáéról, sem a másokéról. Finom tapintattal mintegy jelzi a költő, hogy benne nem a katholikust, hanem a pénzszerző kapzsiság tipikusságában is kellőleg egyénített alakját kell látnunk. A lovastiszt, a „vad lovas“ a harmadik katholikus. Rótt Kristófon és a kis Verében kívül a darab legremekebbül megalkotott jelleme. Csodálatos vegyülete az ellentéteknek. Vakbuzgó; hitének, meggyőződésének fanatikusa; urának, a császárnak vak eszköze; erőszakos, kegyetlen. S ime a komor, visszataszító árnyoldalak mellett a kiengesztelő vonások: A kis Veréb kezdettől tetszik neki. A „macskakölyök“, ahogy ő mondja, a maga elevenségével, bátorságával, makacsságával nem egyszer mosolyt csal ajkára. De nemcsak mosolyra, szánalomra is képes, — ha nem áll szolgálatával összefüggésben. A harmadik Rottot, a lerongyolt földönfutót látva, pénzét, ruháját kínálja oda neki s mikor megtudja, hogy ez is protestáns, ügyet se vet rá. Vérben gázol, de Sandbergerné vére láttán összeborzad. Mintha undorodnék néha maga is a munkától, amelyet pedig meggyőződésből végez. Hogy meggyőződésből, mutatja ujjongó öröme a nyomorult Sandberger megtérésén. Hogy minden kegyetlensége mellett van lelke is, látjuk, mikor a kis Verébét rohan kimenteni. Csak természetesnek találjuk, hogy legyőzetése és élete visszanyerése után, láttán a heroikus önmegtartóztatásnak és krisztusi szeretetnek megutálja eddigi véres munkáját s a kard kettétörése annak a szimbóluma, hogy többé ezt a hóhértisztet folytatni nem fogja. S ekként tőle is nem utálattal, de részvéttel válunk meg. Még csak egy-két szót a dráma alapgondolatáról. A Rótt-család boldogsága elpusztul, hazájuktól, szülőföldjüktől meg kell válniok, de az eszme, amelyért mindez történik, az nem semmisül meg, az szeplőtlen tisztaságában tovább él és a maga erkölcsi erejével — mint a „vad lovas“ esetében — diadalmaskodik az ellenfélen is. Ez a gondolat, amely nem új, de örökszép, egy emberileg megindító történet keretébe van foglalva, melynek hatása elől senki — bármily hiten legyen — sem zárkózhatik el. Speciálisan protestáns szempontból azonban nemcsak emberileg megindító, erkölcsi hatásában felemelő, de tanulságos is a darab. A népnek, a hitéhez erősebben, mint szülőföldjéhez, honi birtokához ragaszkodó egyszerű salzburgi parasztnépnek példája megedzi lelkünket minden valaha eljöhető — hihetőleg többé soha el nem jövő — kisértés és erőszak ellen. Dr. Kőrös Endre. AJLapíttatott 1864r-ben. .A vidék legrégibb és legnagyobb cipőüzlete AJapittatott 1864-ben. Manheim Ármin, ezelőtt Altstädter J. cipőraktára Pápa, Kossuth L. utca, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (orthopäd-munka) kiváló gondot fordít. .....— Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipöit és csizmáit. ,... Üzletemet ugyanezen utcában, a postapalotával szemben épült házba helyeztem át.
