Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-04 / 23. szám
23. szám. DUNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP. 195. oldal. katholikus asszony, ő sem tud róla. Kristóf a padló alatt tartja a bibliát s csak ha maga van, veszi elő, olvassa s olvasván érez lelkifurdalást, amiért nem vallja szabadon hitét. Ámde megjött a nagy válságok ideje. Meg a szigorú parancs, hogy a faluból mennie kell mindenkinek, aki protestáns. Már jő is a parancs végrehajtója, egy lovastiszt, a „vad lovas“, aki kutat, nyomoz és kegyetlenül ki kerget minden bibiiást. A Rotték falujában ilyen aránylag kevés van. A kevesek között azonban ott vannak Rótt Kristóf rokonai, Sandbergerék. Nekik is menniök kell. Már leselkedik is birtokukra a kapzsi Engelbauer, aki most születendő nyolcadik gyermeke számára a nyolcadik telket szeretné megszerezni. A poroszlók berontanak Sandbergerék házába s mikor az asszony nem akarja átadni bibliáját, ledöfik. A sebesült asszony Rotték házába menekül s ott holtan lerogy. Görcsösen összeszorított kezéből a bibliát Rótt Kristóf veszi ki, akinek lelkét a vértanú látása megedzi és hitvallásra készti. „Lelkiismeretem ellenállhatlan ösztökélésére — úgymond —• Isten és emberek előtt fennhangon, nyíltan vallom íme magam hívéül a rendíthetetlen augsburgi hitvallásnak“. És ezzel rájuk szakadt a nyomorúság. De az öreg Rótt nem akar részesévé lenni, ő itt — szülőföldjén — akar meghalni, eltemettetni. A második felvonásban a varga talpalja a cipőket, az iródiák készíti a passzusokat azok számára, akiknek örökre távozniok kell. Ezek között van Rótt Kristóf is feleségével és kis fiával együtt. Megjelenik Rottné öreg édes anyja s hívja az assszonyt, jöjjön az ő házába, hagyja eretnek urát egymagában elbujdosni. De az asszony, bármennyire fáj neki az elválás az édes otthontól, mégsem hagyja el urát. Elfacsarodik szive, ha arra gondol, hogy meg kell válnia az ősi birtoktól, a vén cseresznyefától, a sok rézedénytől, szép hófehér vászonnemütől! S míg ő kesereg urával együtt, míg Engelbaner már az ő birtokukra is alkudozik, míg a bánat felhője szakad sötéten reájuk, egy mégis derűs és boldog körükben. A kis fiú, szemük fénye, a kis Veréb ez, aki örül, hogy útra kelhet, világot láthat. Ámde jő a poroszló hirdetni a parancsot: aki protestáns, annak mennie kell, ha asszonya igaz hitü, az mehet vagy maradhat tetszése szerint, de a kiskorú gyermekeknek maradniok kell. Rettentő csapás ez Rottra. El kell szakadnia tehát nemcsak hazájától, de kis fiától s mivel ennek anyára van szüksége, hűséges nejétől is. Egy percre ingadozik, a „vad lovas“ is közeledik feléje, nem kegyetlen fenyegetéssel, de kisértő szóval, a boldogságos Szűz nevében testvérévé akarva fogadni, de hite győz a kísértésen. Itt hagyja nejét, megy egyedül, egymaga, társtalanul! De ime mégis akad társa. Az öreg Rótt megtudta az iszonyatosságot, hogy Sandbergernét a dögtemetőben földelték el. És ő itt akart maradni, hogy majd csak élete utolsó percében — mikor már nem űzhetik el — vallja be protestáns hitét! így már nem kell a szülőföld, el innen, hol még a halottakat is megcsúfolják ! Ö is protestáns, ő is a kiüzöttek közé áll, de csak gyorsan át a határon, hogy ne itt kelljen végsőt lehelnie! A búcsú jelenetével kezdődik a harmadik felvonás. Az öreg Rótt már fel is ült a kordéra s társait megelőzve útnak indúlt. Rótt Kristóf meg búcsúzik feleségétől. Gyönyörű jelenetben köszöni meg iránta való jóságát. Majd a fiútól való válás következnék. De előbb látjuk a félőrült Sandbergert, kinek eszét vette felesége halála, nyomában kullog Engelbauer, kínálja pénzét a telkéért, de ő nem adja, inkább felesküszik katholikusnak, csak maradhasson házában. A lovas tiszt örömmel köszönti a megtértet és sietésre nógatja Rótt Kristófot, kinek még hátra van a legnehezebb, a kis Verébbel kell tudatnia, hogy nem jöhet vele, neki maradnia kell. De a lobbanékony kis fiúnak hiába beszél apja. Hogy is ne, itt maradni, mikor ott messze, messze oly szép az élet! Hiába hívja magához nagyanyó, ő apjával akar menni. A lovastiszt erővel akarja elszakítani apjától s ekkor a kis fiú rohan egyenesen a folyó hiújához, mely mellett ott zúg a malom. Felkap a karfára s mikor egy katona utána siet, beleveti magát a vízbe. A lovastiszt utána akar ugrani, hogy kimentse, de Rótt Kristóf nem engedi, maga hozza ki fiacskáját a malomkerék alól — holtan. És ekkor a hatalmas, erős paraszton úrrá lesz a szenvedély, rárohan a „vad lovasra“-ra, puszta karjával leteríti, felesége egy fiavesztett tigrisanya dühével kirántja a tiszt kardját és férjének nyújtja. De ő visszautasítja, nem úri fegyver, paraszti kell neki, baltát adjanak, hogy ketté hasítsa fejét annak, ki minden nyomorúságát okozta. És mikor kezében a balta, akkor egyszerre megtántorul, aláhanyatlik felemelt karja és nagy belső tusa után szól: „Krisztus törvénye nem szól vérre, én az ő parancsa szerint cselekszem“. Elereszti ellenfelét, kis fia holttestét a kocsira teszi és elindul feleségével együtt új hazát keresni. A lovastiszt pedig megrendültén néz utánuk, majd hirtelen rátapos kardjára s kettétöri. Ennyi a mindvégig érdekfeszítő, bámulatos jellemző erővel megirt darab tartalma. Csak felizgatott fantázia láthat benne izgatást, az kétségtelen. A történeti perspektíva biztosította tárgyilagossággal törté-Kis József: KONFIRMÁCIÓI KÁTÉ a református vallásu növendékek számára. — Negyedik kiadás; az új tanterv szerint bővítve. — Ára 32 fillér. — Kapható JKLS TIVADAR könyves papirkereskedésében PÁPÁN, Fő-utca 21. szám. — Telefon 9. és 16. sz.
