Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-05-07 / 19. szám
Huszonkettedik évfolyam. 19. szám. Pápa, 1911 május 7. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4'50 K),hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. „Valamit cselekesztek eggyel az én kicsinyeim közül“ . . . Annak a tartalmas és figyelemreméltó püspöki jelentésnek, melyet dr. Antal Gábor a dunántúli ref. egyházkerület tavaszi közgyűlése elé terjesztett, különös megszivlelést érdemel az a részlete, melyben az elhagyott, züllésnek indult, vagy e nagy veszedelemnek kitett gyermekeket ajánlja meleg szavakkal a lelkészek munkás szeretetébe. Fejtegetéseiből, amelyekkel rávilágít arra, hogy a lelkészeknek ez irányú munkásságukban micsoda főbb szempontok legyenek irányítóik, kitűnik az, hogy melegszivü ember, aki nemcsak hivatalból, hanem benső ösztönből igyekszik a kicsinyek és elhagyottak sorsán enyhíteni. De kitűnik még az is, hogy nagy tapasztalatokkal rendelkezik a gyakorlati, a mindennapi élet terén. Jól látja azt, hogy mit követel a ma, ez a régi erkölcsökből kizökkent s az új, helyes utat még meg nem talált korszak. xMicsoda más idő is ez, mint amit ez előtt csak egy emberöltővel is láttunk és tapasztalhattunk! Mennyire megváltozott minden! A régi, kedélyes magyar világ elmúlt s mind örökre tán. (Nem mondja már talán senki, hogy „Extra Hungáriám non est vita“.) Helyét felváltotta a létért való nehéz küzdelem, a társadalmi és erkölcsi ha nem is züllés, de legalább bizonytalanság és konfúzió jelensége. Forrongásban van ez az időszak s keresi a kedvezőbb alakulás lehetőségét. Jóformán senki sincs megelégedve a mai helyzetével. Se azok, akiket az isteni gondviselés kedvező anyagi viszonyok közé helyezett; hát még a nagy tömeg, amely vagy hallgat, vagy pedig minél lármásabb tüntetésekkel hívja fel a világ figyelmét az ö kizsákmányolt, elhagyatott s üldözött állapotára. Kinek higyjünk tehát? Azoknak-e, akiket az isteni gondviselés jó sorba helyezett s elszomorodva panaszkodnak a mostani világ ferde állapotán ? Vagy azoknak, akik vörös zászlók alatt detronizálnak mindent, ami előttünk eddig szent és szeretett volt ? Se egyiknek, se a másiknak. Az igazság abban van, hogy csaknem mind valamennyien nagyon messze eltávoztunk attól, amit az emberiség egyetlen, igazi nagy tanítója, a Megváltó hirdetett. Kevés bennünk a szeretet. A szeretet az emberi társadalom fenntartója, éltető eleme. Ahol ez megfogyatkozik, ott minden romlásnak indul; s élet és virágzás gerjed ott, ahol erőre kap emberek millióit s minden élő lényeket boldogító hatalma. S a zavaros erkölcsi és társadalmi viszonyoknak kik a legszánandóbb áldozatai? Bizonyára azok az elhagyatott, züllésnek indult, vagy ennek a szörnyű veszélynek kitett gyermekek, akiket szülői kéz nem támogat, vagy akikre nézve a züllött szülő támogatása a halálnál is rosszabb. Ezeket vegyétek tehát pártfogástokba! Ezt parancsolja a Krisztusi szeretet. „ Valamit cselekesztek eggyel az én kicsinyeim közül, mintha én velem magammal cselekedtétek volna“. S ez legyen az úgy nevezett „ belmisszióiu munkálkodás igazi, mélyreható folytatása. Mert a kezdete, a sok mindenféle egylet, felolvasások és előadások, bár mindez helyes és tovább is folytatandó, de kétségtelen, hogy mind ez ideig nem tudtak föltétien és általános kedveltségre szert tenni. Vagy ahol elérték is azt a kívánatos eredményt, nem tudtak olyan gyümöl-
