Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1911-05-07 / 19. szám

162. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1911. csőket teremni, amilyeneket vártunk tőlük. Még mélyebben kell szántani. Ha lelkipásztoraink a magyar nép minden szép — és jóért, de külö­nösen a szenvedők — és elnyomottakért lán­goló lelkületét az elhagyott és züllésnek indult gyermekek megmentésével meg tudják nyerni, akkor nyert ügyünk van. Akkor virágzásnak indulnak az egyletek, lesz lelkesülő hallgató­juk a felolvasásoknak s lesz még nagyobb befolyása a lelkészeknek a népre. Mert a szere­tet a legnagyobb erő s ennek igazi gyakorlása meghódít és barátunkká tesz mindenkit. Pedig hogy belmissziói munkálkodást sikeresen folytat­hassunk, annak legfőbb föltétele az, hogy senki se tekinthessen bennünket ellenségének, hanem — úgyszólván — legbensöbb jóbarátjának. Q A Magyar Közös Bevásárló Szövet­kezet. Ha figyelemmel kisérjük az eseményeket, azt lát­juk, hogy mig egyfelől az egyes államok fegyverkez­nek s óriási csatahajókat készíttetnek, másfelől megint a világbéke eszméjét hangoztatják; utóbbi célra egy amerikai milliárdos, Carnegie ötven milliót ajándékoz ; Suttner báróné hazánkban pedig előadást tart, han­goztatván, hogy a békemozgalom már eredményeket mutathat fel, mert a hulli, cazablankai és venezuelai esetekben sikerült a háborút elkerülni. Tagadhatatlan, hogy a mai korban az egyes államok sorsa már nem a harcmezőn dől el, hanem gazdasági téren. A mai korban, úgy az egyes egyének, mint államok között gazdasági téren van az ütköző pont. A békés munka korszakát éljük. Azt látjuk azonban, hogy majdnem mindig önző érdekek szólítják harcba az egyéneket s az egyének tömegét. S ezen csodálkoznunk nem lehet, mert min­denki — nem csak jogosítva — de egyszersmind kötelezve is van boldogulásának keresésére. Nagyon keveseknek adatott meg, hogy tehetségü­ket, tudásukat, vagyonukat főleg eszményi, magasztos célok szolgálatába állítsák. A létfentartásért folytatott küzdelem, a minden­napi kenyérért folytatott harc az ember iség legnagyobb részének idejét, tudását, tehetségét leköti. Azt látjuk továbbá, hogy az egyenlő célokkal bírók, a párhuzamosan haladók már régóta tömörül­nek, szövetkeznek céljaik megvalósítása érdekében, de talán sohasem annyira, mint napjainkban. Az egyének lassankint elmosódnak; az egyének harca eltörpül a tömegharcban. A napokban is alkalmunk volt megfigyelhetni egy tömegharcot, az agráriusok mérkőztek a merkan­tilokkal a husdrágasági kérdésben. A mezőgazdasági termelők a változott gazdasági viszonyok folytán emelték a mezőgazdasági produk­tumok árát s vámokkal védik azt a külföldi verseny­nyel szemben. Ez ellen a merkantilisták, mint fogyasz­tók tiltakoznak, miután külföldről, Argentiniából olcsóbb húst kaphatnának s a szerbiai határ megnyitása is olcsóbbá tenné a húsárakat. Mindkét tábor védi szóval a maga érdekeit, a termelő harcol a fogyasztóval. Oly erővel indult meg a harc, hogy a lapok hasábjai tele voltak vele ; a gazdák jól szervezett tábora az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és a Magyar Gazdaszövetség utján mozgósította a falusi gazdakörök és szövetkezetek százait; a földmivelés­­ügyi miniszterhez és a miniszterelnökhöz százával érkeztek a gazdák részéről a tiltakozó iratok. Köz­életünk vezetőembereit jobbról-balról igyekeztek meg­nyerni. Ha jól szemügyre vesszük a dolgot, ném lehetett kétséges a harc kimenetele. Ugyanis mig az összes mezőgazdasági termelők lábra állottak, a fogyasztók­nak csak a merkantilokból álló tekintélyes rétege szállt síkra. S ezen csodálkoznunk nem lehet. Hisz a mező­­gazdasági produktumokat fogyasztóknak csak a mer­kantil csoportja bir élő szervezettel, ellenben az azon kívül álló s a mezőgazdasági produktumukat szintén fogyasztó állami és magánhivatalnoki kar s más szellemi és ipari munkások — a csőcseléktől eltekintve — távol maradtak a küzdelemtől. Valószínű, hogyha az előbb említett fogyasztók részt vesznek is a harcban, akkor is felülkerekedik a termelők tábora, mert amint köztudomású, hazánk lakosságának 70%*a cirka a mezőgazdaságból él; ez ugyan nem mind mezőgazdasági termelő, de pl. a gazdasági munkások és cselédek — tekintve, hogy nagy részt természetben kapják fizetésüket — nem vehetők számításba a fogyasztók táborának szervezése szempontjából. De vájjon mégis nem-e sikeresebben szállhatnának sikra érdekeik védelmére, ha egységesen, szervezetten léphetnének fel ? Van-e manapság olyan szervezete a mezőgaz-Konfirmációi emléklapok Ízléses kivitelben, darabja 5 fillér. == Konfirmációi ajándéknak alkalmas: Uj-testámentom, Uj-testámentom zsoltárokkal, Zsoltárok 1 koronától kezdve a legdíszesebb kötésig. — Imakönyvek kötve 50 fill.-től kezdve. — „Koszorú“ füzetek 8 fill. „Házi kincstár“, Vallásos iratok, Fali bibliai mondatok óriási választékban. Megrendeléseket azonnal és pontosan elintézi Kis Tivadar könyv- és papirkereskedése Pápa, Fő-utca 21. sz. A. pénz előre beküldésénél postadij csatolandó. — Postatakarékpénztár! csekkszámla 25 310.

Next

/
Thumbnails
Contents