Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-30 / 44. szám
44. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 377. oldal. a pórázt. Vér fog folyni, akkor máskép lesz.“ Az ellenszenv minden alakban megnyilatkozik ellene. Kutyákat uszítanak reá; szörnyű szójátékkal Káinnak nevezik; nevéről kutyákat neveznek el és azokat lüle hallatára szólongatják. Egyszer a szószéken gyalázkodó iratot találtak. „Genf már megunta a papok uralmát — így szólt a többi között az irat —, a bosszú napja közéig !“ A dolog egyéb iránt érthető. Az a Pont nevű korcsmáros — valahol ott a sok száz-éves görbe utcák valamelyikében —jó református keresztyénnek vallhatta magát, még egyik másik prédikáció némi múló hatást is gyakorolhatott lelkére (akárcsak az ablak hideg üvegére a lehellet), — de amikor felelőségre vonták kártyabarlangja miatt, ahol a kártyások gyakran összerugtak, sőt egy Ízben egy kártyást halálra rugdostak — akkor Pont máskép beszélt: szidta erősen a zsarnok papot éppen úgy, mint az az Ameaul Péter nevű kártyagyáros, aki olyan csúf szidalmakkal illeté a reformátort, hogy azt itt idézni alig lehet. A megnyilatkozó ellenszenv más oldalról is érthető. Az előkelők, az urak elfogadták a fegyelmi szabályokat, úgy gondolkoztak, hogy jó az a népnek, de milyen nagy volt a csodálkozása, példáúl Favres urnák, a többszörös házigazdának, földesurnak, akinek több fia immár a tanácsban ült, midőn a presbitérium meginté feslett életmódja miatt. Roppant megharagudott és úgy állott a reformátoron bosszút, amint tudott. Egyszer példáúl, midőn látta, hogy a pap előtt valaki megemeli az utcán kalapját, így kiáltott reá: „Minek köszön annak a kutyának!“ És Kálvin? Szilárdan állt. „Biztonságban vagyok — így ír —, először azért, mert az Úr véd, másodszor meg azért, mert boldog leszek, ha érte meghalok.“ 1547. évi szeptember hó 16.-a különösen kritikus nap volt. Minden a forrponton állt, és most halljuk magát: „A legdühösebbek közé vetém magam, a tömeg csodálkozva mellém állt. Istent hivtam bizonyságul, hogy én a vérengzést megakarom akadályozni, ha vért akarnak ontani, kezdjék rajtam . . . Hidd el, ha az Isten nem áll mellettem, megtörök.“ Az se volt utolsó, midőn a gavallér Berthelier, a hires névnek büszke örököse fitymálva a presbitérium Ítéletét, mely öt a úrasztalától eltiltá, párthiveivel templomba jött, majd meglátja ö, vájjon a pap megmeri-e tőle vonni, a pártvezértől a szent jegyeket. Ismeretes a jelenet. Kezeit kiterjesztve szólt a reformátor, kezeit levághatják — mondá —, de lelkiismerete ellen nem cselekszik. Berthelier nem jött az úrasztalához. Roppant küzdelmeinek, amelyet az Ige föltétlen uralmáért folytatott, csak halvány képét adják e sorok. Még halálos ágyán utolsó órájában is ezekről heszélt: „Csudálatos küzdelmek között kellett nekem itt élnem“ — mondá a többi között. Hiába küzdött-e? „Rákócziról azt irta valaki, hogy nem veszett kárba huszárjainak egyetlen kard-suhintása, egyetlen puskalövése sem, mert paripája patkójának nyomán megtermékenyült földön újra meg újra csirádzik a szabadság vetése. Reformátorunkról is elmondhatjuk, hogy minden szava, küzdelmének minden megható vonása fennmaradt és hat. Alakja — „lerázván magáról mindazt, ami földi“ — éltető eszmévé finomult, mely hat. Ott leng kitűzött zászlaja a felirattal: a reformáció az Igének feltétlen uralma az elméken és sziveken. Az Űr megáldotta hü sáfárjának munkáját, de reánk is munka vár, hadd legyen teljes a megújhodás, hadd vegye át az Ige uralmát egész valónkon, az agynak legvégső eloszlásáig, hadd érkezzék el az a nap, amelyért így imádkozunk: „Jöjjön el a Te országod.“ Pruzsínszky Pál. KÁLVIN JÁNOS IFJÚKORI LEVELEI Latinból fordította PRUZSINSZKY PÁL, budapesti theologiai akadémiai tanár. — Kiadták a „Magyar Kálvin-fordítók“. — Ezen érdekes műnek ára 70 fillér. Megrendelhető a „Magyar Kálvin-fordítók“ bizományosánál: KIS TIVADAR könyvkereskedésében PÁPÁN, Fő-utca 21. szám alatt.
