Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-09 / 41. szám

41. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 353. oldal. bizonyosan legjobban érezte a megrendítő nagy nemzeti csapást, a saját legközelebbi környezetében, midőn a legválságosabb időben kellett ott hagynia Komáromot, az azelőtt oly vidám, élénk, most romjaiban füstölgő, honfiúi fájdalmában zokogó várost a bizonytalan jövő előtt álló kollégiumával együtt. . . . Váli Ferenere nagy teher hárult, Ő neki kellett elvállalni a természetrajznak és a vegytannak a gimnázium felső osztályaiban való tanítását is el vállalta s tanította a nevelés- és oktatástan mellett 33 éven át, 1882. évben bekövetkezett haláláig . . . Családi közlemények után tudjuk, hogy sokat fog­lalkozott a tanulókkal, amint a következő sorok is tanúsítják: „Valinak tanóráin kívül is igénybe vette minden idejét az a nagy buzgalom, mely arra serken­tette, hogy nemzete növekedő ifjúságának azon része, melyre Ő — magasztos munkakörében — befolyást gyakorolhat : minél több, hasznos tudást gyüjthessen s amellett minél jobban meglegyen óva olyan ifjúkori ballépésnek elkövetésétől, amelynek emléke soha ki nem törölhető, égető foltot ejt az öntudaton“. „Akik oly szerencsések voltak, hogy az Ö családi körében élhettek tanulói éveikben, bizonnyal áldva gondolnak a jó Váli bácsi azon önfeláldozó szokására, hogy a szorgalmi idő tartalma alatt, nap-nap után ott ült velük a nagy tanuló-asztal mellett, segítette őket tantárgyaik megtanulásában, nem restelte megmagya­rázni nekik, aminek értelme homályos volt előttük s különösen a klasszikus nyelvek tanulásának nehéz­ségein igyekezett őket átsegíteni. Latin-, görög fordítá­saiknál valóságos élőszótárul szolgált növendékeinek, sorba diktálva nekik a szöveg mindazon szó-anyagának magyar jelentését, amit nem tudtak; azután pedig ki­kérdezte tőlük a megtanult szókat s végre addig for­­díttatta velük a feladott leckét, míg úgy nem ment, mint a karika-csapás.“ „De nemcsak együtt tanult, hanem egy szobában is lakott házának növendékeivel; részt vett játékaik­ban, ostáblázott, sakkozott velük, s mikor egészsége engedte, sétájukban is velük tartott. Mivel akkor még hire sem volt a korcsolya-pályának, házikertje széles utait öntöztette erős fagyok idején oly módon, hogy azok szép, sima jegén minden fiú ügyesen megtanul­hatott korcsolyázni. Nyáron pedig házának gyömölcsös kertjén keresztül folyó kis Tapolca patakban tanította meg úszni növendékeit, kiknek minden idejét úgy igyekezett beosztani, hogy a kellemes, de egyszersmint hasznos szórakozás mellett ne juthasson eszükbe olyan szórakozásokra vágyakozni, ami testnek, léleknek egy­aránt kárára válhatnék.“ így tanította Váli Ferenc növendékeit — a saját családja körében is — fáradhatatlanul, lelkesedésből, mint ezen Jókai nyelvezettel megirt idézett sorok is tanúsítják. De az isteni gondviselés, bár az Ö szeretetét végtelennek, drága életét azonban végesnek teremtette, mert 1882 december 13.-án megszűnt dobogni az a jó szív, mely oly sok szép és nemes ügyért tudott fel h évülni. Emlékezés Váli Ferenere* Tartotta — Vali Ferenc emlékünnepén, Í9Í0 szeptember 30.-án — dr. Antal Géza, theol. tanár, orsz. képviselő. Mélyentisztelt Ünneplő Közönség! Azon ezernyi ezer tanítványok között, kik Váli Ferenc lábánál ültek, nekem jutott a szerencse, hogy néhány szónyi megemlékezései visszaidézzem annak a férfiúnak emlékét, kinek kegyeletes ünnepélyére ma egybegyültünk. Jól tudom, hogy nehéz feladat előtt állok, mert tökéletesen igaza van főtiszt, püspök úr azon mondásának, hogy Váli Ferencet érdeme szerint méltatni s őt igazán értékelni csak azok voltak képe­sek, kik őt személyesen ismerték s közvetlen közelből érezték szive melegét. Legilletékesebb Váli Ferenc méltatására az a mélyentisztelt úrinő, ki benne nem­csak lelki, de testi atyját is tisztelhette, ki örökölte fényes lelki és szivbéli tulajdonságait s kinek meg­emlékezései és följegyzései — jól esik tudnom — fennmaradnak az irodalom számára. Illetékes Váli Ferenc méltatására főtiszt, püspök úr is, ki megható, mert meghatott beszédében állította elénk az ünnepelt férfiú alakját, mert ő nemcsak, mint tanítvány, nem­csak mint családi életének naponként szemlélője, de mint másfél évtizeden keresztül tanártársa, mint segítő társa, állandó figyelemmel kisérhette Váli Ferencnek működését az iskola körén belül és azon kívül. Én — fájdalom — nem tartozom azon szerencsések közé, kik Váli Ferencet hosszabban megfigyelhették s állan­dóan közvetlen közelében lehettek volna. Tanári mű-Régner Pál templom- és díszfestő Pápa. Templomok festéséről számos elismerő levél! — Több kiállításon kitüntetve! Több pápai templom restaurátora! — Elvállal szobák, termek művészi festését! Alapíttatott Í87í-ben. — Cím- és betüfestészet! — Modern kivitel! — Szolid árak! — Alapíttatott Í87í-ben.

Next

/
Thumbnails
Contents