Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-09 / 41. szám

352. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1910.

32-en voltak és köztük első a gráduszban Nagy Ignác . . .

. . . 1836 augusztus 25.-én Váli Ferenc vette át az 1836—7. tanévre a szeniori hivatalt. A szeniori hivatal viselése nagy anyagi felelősséggel járt, mert ő kezelte a konviktust, átvette a bort, a búzát a szuplikánsoktól, azt értékesítette, beszedte a konviktusi díjakat, a bevásárlásokat vezette, némelykor pénzkölcsönt vett fel a tanácstól valamely főiskolai alapból, az ifjúsági tisztségek között a legnagyobb, az utolsó, azután már csak a tanári állás következik, az évenként változó rektorsággal. Ezen szeniori esztendőben megtanult nagyobb pénzösszeggel bánni, arról pontos számadást vezetni, megtanulta azt, hogy a pénzre ügyelni kell, a magáéra éppen úgy, mint a máséra, mert az első a bizalomnak az alapja, a második a becsületnek a feltétele, a legkisebb hiba is foltot hagy azon. Megtanulták ezen mintegy utolsó tanfolyamon, hogy jobb gazdagnak, mint szegénynek lenni, a lelki-, szellemi gazdagságon kívül van vagyongazdagság, ami szintén nem megvetendő. Egyesek gyűjtöttek is szép vagyont, Váli Ferenc se volt soha pénznélkül, kitudta segíteni pillanatnyi pénzzavarából nemcsak tanítványait, hanem még az építési pénztárt is.

. . . Lejárván a szeniori éve, megválasztották tanárnak Komáromba . . .

1837 szeptember 8-án Váli Ferenc meg is jelent Komáromban, miről a jegyzőkönyv így emlékezik meg: „A Pápai Anyaiskolából helybeli iskolánkba az oktatási székbe meghívott Tiszt. Váli Ferenc oktató úr jelen gyűlésünkben megjelenvén, T. Első Gurátor úr illő rendességgel tartott beszéde által fogadtatott a gyülekezet nevében, a tisztelt oktató úr is széke elfoglalására hajló indulatját s oktatói kö re minden oldalról betöltési iparját nyilván kijelentvén.

Tisztelendő* Váli Ferenc oktató úr a gyülekezet által örömmel fogadtatott, az előtte felnyilt hivatal terve előadása után, iskolánkba mindegyik tanítói szék számára külön kidolgozott és az úgynevezett tanító módba megirt tudományok cimjei nyilván felolvastatott, s az ezek szerint való tanítása s felügyelése alatt, a kisebb oskolab eliek tanítása oly módosítással ajánltatott, hogy a tiszteletes urakkal egyetértőleg a mostani korhoz illő javításokkal, a tanítás módnak ujakkali kidolgozását eszközölje és az Elöljáróságnak, még az oskolák kezdete előtt mutassa be.“

Ebből láthatjuk, hogy a főiskola nem bocsátotta el üres kézzel volt tanítványát, hanem a fiatal rektorprofesszor kész tanítási tervvel jelent meg új állomása helyén, de az egyháztanács módosításokat óhajt és az egyház lelkészeivel egyetértőleg, a kor kívánalmainak ... Itt meg is nősült; nőül vevén Jókay Esztert.

... A rózsaláncot, mely Válit a Jókai-családhoz fűzte és a vaspántot, mellyel Váli erős akarata Jókai Mórt lebilincselte, maga a költő „Negyven év viszhangjában“ így írja le :

„Mikor Pozsonyból hazakerültem, már akkor az én feledhetetlen jó apámat halálos betegen találtam. Még abban az évben meg kellett ismernem azt a megmérhetetlen nagy fájdalmat, ami az árvaságra jutás. Ez annyira összetörte a lelkemet, hogy halálos beteg lettem utánna. Csak áldott jó Eszter néném ápolásának köszönhetem, hogy megmaradtam. Itt hozta elém (ismét) a sors azt a férfiút, akinek befolyása egész életemre kihatott, Váli Ferencet. Elébb tanárom volt. Később sógorom lett, ki nénémet elvette. Puritán szigoruságu ember volt. Sok oldalú tudományos műveltséggel birt. Nemcsak azt tanította, s nemcsak azokban a tanórákban, amik kötelezett tantárgyak és órák voltak, hanem mindenfélét, ami az életben hasznos, ami a műveltséget kiegészíti. Reggeltől estig foglalkozott a lélekműveléssel. Senki sem sokalta meg. Úgy tudott tanitani, hogy az gyönyörűség volt. Három év alatt megtanított franciául, angolul és olaszul. Igaz, hogy mindennap télen, nyáron öt órakor reggel már ott kellett lennem az ő irószobájában; de azt meg is szoktam, úgy hogy most is mindig hajnalban kelek fel s tiz óráig dolgozom : mikor más ember felkel, már akkor én elvégeztem s járok a publikum officium után.

Ez alatt mindennapi gyakorlataim voltak a retorika és poézis feladványai ; de azok (hála Istennek) mind elégtek a padláson Komárom bombázása alatt; nem kell rettegnem, hogy valaha kinyomtatják“.

Váli Ferenc esküvője ns. ásvai Jókay Eszter kisasszonnyal 1839 szeptember 30.-án volt . . .

... A neveléstani tanszékre Pápán 1848. évben választották meg Válit .. .

. . . Váli Ferenc is részt vett a nemzet önvédelmi harcában, mint vártüzér Yédte Komárom várát és városát a volt saját tanítványainak és pápai diákok sorából és más magyar ifjak ezreiből alkotott várőrséggel együtt dicsőségesen és eredménnyel a szabadságharc kezdetétől végezetéig. De hát tehetett-e máskép az, akinek neje és gyermeke, egész családja, rokonai és jó ismerősei mind ott vannak a körülkerített várban és városban, akiknek drága életéért aggódó lélekkel, erős honfiúi elhatározással kellett megállani helyét a vár sáncaiban, ahová íöllebbvalója állította . . .

Élete szép volt, mert simán, megrázkódtatások nélkül folyt le, változatosan nagyszerű, mert nagy országos eseményekkel volt összekötve és szerencsés volt, mert amikor a nemzet legjobbjai üldözött vadként bujdostak az erdők vadonjaiban, vagy a külföld társadalmainak ismeretlen néptengerében, addig Öt az anyaiskola várta, hogy elfoglalja a népnevelés díszes katedráját, régi jó barátai, a főiskolának érdemes tanárai fogadták őszinte szeretettel, kipróbált bajtársi hűséggel. Kell-é ennél szerencsésebb élet és mégis volt-é akkor Válinál boldogtalanabb ember, mikor mindent összedőlni látott, amiért küzdött, lelkesedett és munkálkodott, az Ő hazafiasán érző szive