Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-25 / 39. szám
szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 329. oldal. között legalább is második és ahol a célszerűen berendezett és vezetett ifjúsági köztartás ennek létesítését legjobban megkönnyítené, nincs internátus. Kérem a főtiszteletü egyházkerületi közgyűlést, hogy méltóztassék ezen ügyet megfontolás tárgyává tenni és az illető tanügyi hatóságokat oda utasítani, hogy az általam jelzett alapon készítsenek egy ilyen internátus felállítására a legközelebbi gyűlésre tervezetet. Fulliquet György dr. Pápán. A genfi magyar barátság egyik főképviselője Fulliquet György dr., a genfi egyetem theologiai fakultásának ez idei dékánja, magyarországi útjában, melynek egyetlen célja, hogy a genfi reformátusok és a magyar református egyház között a múlt Kálvin-jubileumi esztendőben keletkezett, összeköttetést megszilárdítsa, ellátogatott Pápára is. Az illusztris vendég folyó hó 21.-én, a déli gyorsvonattal érkezett. Társaságában volt Antal Gábor dr., püspök, aki Komáromban fogadta, mint a vendéglátó egyházkerület és főiskola képviselője, Schultz Marcel, fiatal párizsi iró, aki a magyar viszonyokat tanulmányozza s a tél folyamán Budapesten előadásokat szándékozik tartani a francia művészetről és ívováts J. István dr., theologiai magántanár, fővárosi hitoktató, aki a magyar református egyház külföldi összeköttetéseit oly lelkesen és sikerrel munkálja ; Kovács végzi a körúton a tolmácsolás nehéz munkáját. A vasútról egyenesen a Griffbe hajtattak. 3/412-kor már a theologiai tanári szobába mentek fel, ahol püspök úr bemutatta a tanári kart. Fulliquet még aránylag fiatal ember, mindössze 47 éves, 18 évig volt gyakorló-lelkész Lyonban, Genf be 1906-ban választották meg a rendszeres theologiai tanszékre. Tanszékének teendőin kívül lelkészi szolgálatot is teljesít az szent Péter templomban, így hát kétszeresen is utóda Kálvinnak. Külső megjelenésében tipikus francia, sárga hajjal, hosszú hegyes szakállal, piros arccal, villogó, tüzes szemekkel; még beszélgetése is csupa hév és lelkesedés. Gomb lyukában ott a kékkereszt mértékletes* ségi egyesület jelvénye, amely mutatja a világnak, hogy milyen állást foglal el az alkohollal szemben. Délután a főiskolai könyvtárt tekintették meg, ahol Borsos István könyvtárnok szolgált magyarázatokkal. Különösen nagy érdeklődéssel nézegették a vendégek az Ifjúsági Képzőtársulat első érdemkönyvét, amelyben Petőfi és Jókai kézírásai láthatók. Mint a dogmatika tanára, kérdezősködött a magyar dogmatikai irodalom felöl s örömmel hallotta, hogy iskolánknak két tanára is irt már dogmatikát : Tóth Ferenc és Kis János. Meglepte a könyvtár dogmatikai és erkölcstani szakának gazdasága, valamint a bölcsészeti szakban a nagy bölcselők munkáinak gyűjteményes kiadásai. Egymásután kerültek sorra a Corpus Reformátorain, Luther összes munkái, a Corpus Scriptorum Eccl. Latinorum wieni kiadása, amelyek bármely nagy könyvtárnak díszére válnának, a régi magyar könyvek, Kálvin-kiadások a XVI. századból, a Rákóczy György tulajdonában volt Institutio példány, magyar diákok külföldi disputatioi a XVII. századból, melyekből könyvtárunkban igen szép gyűjteménye van, stb. Amikor kezébe adtuk Napóleonnak a magyarokhoz intézett proclamatioja eredeti példányát — mely mellesleg legyen mondva, püspök úr ajándékából került könyvtárunkba —, felolvasta a francia szöveget és annyira megtetszett neki, hogy le akarta másolni, természetesen, a másolatot másnap mindenik külföldi vendég megkapta az igazgató-tanács előzékenységéből 2—2 példányban leirógépelve. A csaknem 3 órai idözés alatt sok érdekes adatot hallott meg a vendég püspök úrtól, a könyvtárostól és Thury Etelétől az iskola történetére és jelenlegi helyzetére vonatkozólag. A könyvtár után a főiskolai könyvnyomdát néztük meg, ahol éppen Kálvin Institutioja II. kötetét szedték a parochiális könyvtár és a Ceglédi-féle Kálvin János Müvei című vállalat részére. Másnap reggel az egész főiskolai ifjúság és a tanári kar a tornateremben gyülekezett, ahol a rendes reggeli könyörgés után püspök úr bemutatta Fulliquet-t. Püspök úr megnyitójában szólt arról a régi összeköttetésről, melyben mi magyarok Svájccal állottunk, hogy hogyan szakadt meg ez az érintkezés akkor, mikor a latin nyelv helyét a nemzeti nyelv foglalta el és mi túlságos hazafiaskodásból nem voltunk hajlandók idegen nyelveket tanulni. Örömmel említette a tavalyi ünnepségeket és azok látható eredményét: az öt ösztöndíjat, amelyek szebb jövőt engednek remélni. Beszéde végén franciául is üdvözölte a vendéget, aki erre meghatottan állt fel az emelvényre a diákság zúgó éljenzése között, hogy felejthetetlenül beírja nevét szivünkbe lángoló beszédének varázserejével. Beszédét püspök úr, a tanárok és az ifjúság üdvözlésével kezdte. „Nem is képzelik azt, — mondá — hogy minő mélységes öröm hatja át az én szivemet és lelkemet, amikor egy nagy népnek nagy hittől égő ifjúságát látom magam előtt s örömömet fejezhetem ki a múltért. Mindannyian, akik itt vannak, egy nagy múltnak az örökösei, hivő apáknak és anyáknak a
