Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-14 / 33. szám
268. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1910. fiaink legyenek olyanok, mint a növekedő plánták“ az Úr kertjében megvédve, óvatosan nevelve, bogy a hit és erkölcs virágai után teremjenek édes gyümölcsöt egyházunk és kedves hazánknak javára. Akkor is ! ... de hátha ! ... az enyém, vagy a tied vesz el a gondatlanság mezején s letöri a pogány világnál is ádázabb kor vihara fejlődése legszebb korában a csemetét, melyből pedig óvó gond, féltő figyelem mellett terebélyes fa lehetett volna, — sokaknak oltalma, sokaknak enyhítője, táplálója, — mindeneknek kedvessége ? ! S van-e mentség rád nézve Atyámfia, ki őrállóul rendeltettél, nemcsak házad, de Izrael házában is — ha aluszol tovább ? De ügy látszik, az alvásból felébredtek már az őrállók, kik vigyáznak a nyáj mellett és kezdik költögetni az aluvókat. Serkenjünk fel mindannyian, kik aludtunk ! A balatonfüredi ref. lelkészértekezlet óhajtja megvalósítását a főiskola Mózese és Áronja tervének. Óhajtjuk mi is, kiknek a tenyeréből számon kéri az tír, nemcsak a miénket, de a másét is, hogy nem veszett-e el egy is a kicsinyek közül, — a mi gondatlanságunk, nera-törődöttségünk miatt. Óhajtjuk, hogy Mózes botja csodát tegyen és Áron vesszeje kivirágozzók. Az értekezlet egy szerény internátust akar. Jó! Csak legyen, ez a fő, — mindegy, ha szerény is! Mustármagból terebélyes fa lesz idővel, ha jó talajba kerül és az időjárás kedvező. Akik vezetnek e téren, az első nyomon kell haladni, mert sokszor az első nyom a helyes és később ösvény, széles út lesz belőle, ha sokan járnak rajta. Az iskolai osztályzatnál az első érdemjegy annak jár, aki kifogástalan mindenben ; a második a középszerüeké; a harmadik azoké, kiknél csak éppen, hogy elég van téve a követelményeknek. így kell lenni az alkotandó fiú-internátusnál is. Első a nagy közönség, a harmadik osztályzatú plebs és latainerhad; második a módosabb elem ; harmadik a mi uraink. Mind a három elem éhezi és szomjuhozza az internátust, — de a maga erszénye és ízlése szerint. Miért ne lehetne megadni mindegyiket, ha van, aki kivánja és az illendő árt megadja érte? Három a magyar igazság ! Háromféle internátus az én eszmém is. De én bár, ki eleget voltam az élet forgatagában s „pik auf“ jöttem eddig és meglaktam két hírnevesebb főiskolai bentlakást és ettem a csurgói iskola duplikációs kenyerét, a pápai fehér szatyit, a debreczeni igen jóizü, fekete szinü „főiskolai kalácsot"*, a sárospataki összes graham kenyereket lefőző hat lisztből készült pompás vörös szinü brúggót: az internátus kiviteléhez jóravaló eszközt és módot nem tudok. De azért nem búsulok, lesz, aki tud. Én csak a kiáltók között vagyok, — a népség és a katonaság, — majd lesznek, kik terveznek, sőt lesznek, akik tesznek is, — és a pápai főiskolai fiú-internátus tető alá jut. Aztán, hogy pala, zsindely, vagy náddal födött lesz e, vagy mind a három, nekem mindegy, jut tőlem mindegyikbe fiú, ha az Isten éltet és megkoronáz jó egészséggel és késő vénséggel. És végül, hogy az igaz kálvinista szokást megtartsam és illendő módon végezzek ; de „ha mégis“ mindezekből, az első-, másod- és harmad-osztályú internátusból nem lenne semmi és mindez nem lenne egyéb az élet által soha meg nem valósítható álomnál : a regélők által szőtt és a mi képzeletünkbe is beillő ragyogó képért küldök az ébresztőért az őrállóknak egy szellemi kézszorítást, ama szívélyes kívánsággal, hogy az ember által nem látott cselekedetre jöjjön jutalom attól, — aki ismeri és tudja a gondolatot is. Kálvin, az unió híve* Irta: Wítz-Oberlin C. A. Dr., egyházi kormánytanácsos Wien. — Fordította: Kállay Kálmán Pozsony. — Folytatás. — Butzerrel, strassburgi tartózkodása alatt (1538 —1541), j oly szorosan egybefort, hogy nem sokára „barátjának és testvérének“ nevezte őt. De már ez előtt is érdeklődött az ő uniói munkássága iránt. Két berni synoduson (1537), amelyen Butzer az unióért munkálkodott, Kálvin is részt vett. Ettől fogva csak „a mi uniói munkánkéról beszól. De nem mindig tetszik neki az, hogy Butzer jár elől. A „kétértelmű kifejezések“, a „hamisul jámborságnak“ mondott ravaszság visszatetszik neki. Butzer, különösen a vitás pontoknál „úgy megválogatja szavait, hogy senkit sem botránkoztat ugyan meg“, de mégis meg van győződve, hogy minden a legjobb szándékkal történt. És dacára annak, hogy Butzer és Melanchton a rógensburgi hitvitán (1541), ahol a katholikusokkal való még egyszeri kiegyezkedésről volt szó, nem rettentek vissza a „kétértelműségektől“, Kálvin mégsem kételkedik szándékuk tisztaságában. „Mind a ketten — így ir Kálvin — a legjobb érzülettel bírnak és csakugyan nem gondolnak más egyébre, mint Krisztus országa előmozdítására. Valóban nincs ellenük semmi kifogás, hiszen mindenben eléggé erősek és hűségesek, csak az, hogy cselekvésmódjukban nagyon is a pillanathoz alkalmazkodnak.“ „Bármennyien követ vetnek is Butzer egyesítő munkásságára, — így ir Zebedäushoz — mégis senki sem mutathat ki rá semmi igaztalant. És ha a formulát vizsgálod, amellyel ő a viszálykodó feleket egyesíteni
