Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-19 / 23-25. szám
Huszonegyedik évfolyam. 23—25. szám. Pápa, 1910 junius 19. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 8 K, félévre 4 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Tanév végén. Irta: Faragó János, a pápai református főgimnázium igazgatója. Pár nap múlva bezárúlnak az iskolák kapui s a gyermekek visszatérnek a családi tűzhelyhez, ahonnan tiz hónappal ezelőtt eljöttek, hogy az iskola falai között lelki-testi gyarapodást vegyenek. Amily örömmel fogadta őket az iskola tiz hónappal ezelőtt, éppen oly fájó érzéssel bocsátja el most; mert bármennyire fárasztó is a tanítás munkája, mégis rosszul esik azoktól megválni, akikkel hosszú időn át együtt vagyunk, akiket nemcsak megszokunk, hanem meg is szeretünk. Én nem tudom, de rajtam mindig bizonyos borongó érzés vesz erőt, amidőn távozni látom a tanuló-ifjúságot s bár szeretem a szünidőt, mégis sokszor bánt a csend, mely a tanuló-ifjúság távozásával az iskola falai között honol. Ami a földmívesnek a föld, az nekem a tanuló-ifjúság; nemcsak munkát és kenyeret ád, hanem örömöt és gyönyörűséget is okoz, mert benne látom azokat, akik a mi nyomdokainkba lépve dolgozni, munkálkodni fognak azért, ami én előttem a legszentebb : „magyar hazánkért, magyar nemzetünkértu. Ez a magasztos tudat lelkesít mindennapi munkámban; ez vigasztal és bátorít, valahányszor olyan jelenséggel találkozom pályámon, ami leverő, ami elszomorító; ezért adok hálát mindennap az isteni Gondviselésnek, hogy a tanítói munkát választottam életem céljává. Nem puszta neveket: Fekete Pétereket vagy Nagy Jánosokat látok én a tanulókban, hanem a leendő magyar embereket s ahányszor belépek az intézet kapuján, mindannyisszor érzem, hogy az iskola munkájától függ hazám, nemzetem jövendője. Most, amikor vége van egy iskolai esztendőnek, magamba szállva, számot vetek, hogy megtett-e az iskola minden tőle telhetőt ennek a nagy célnak az elérésére ? Iparkodott-e, hogy a reá bízott növendékek testben és lélekben gyarapodjanak, hogy egészséges, müveit és becsületes emberek legyenek P Ne vegyék tőlem rossz néven, ne vádoljon senki se dicsekvéssel, se önhittséggel, ha azt mondom: a mi iskolánk igenis megtette a maga kötelességét a gondjaira bízott ifjúsággal szemben! Rajta volt, hogy az ifjúság testben erős és edzett legyen. Nemcsak a torna-órákon, játékkal, kirándulással edzette az ifjúságot, nagyban előmozdította ezt az intézet épülete is, melynek páratlan fekvése, világos, tágas termei mind ennek a célnak a szolgálatában állottak. Megtette kötelességét a műveltség terjesztését illetőleg is. Azokon az ismereteken kívül, amiket a tanterv előír, egyebekben is tágította a tanulók ismeretkörét s bár a klasszikus műveltség alapján áll, ném zárkózott el a modern élet kívánalmai elöl sem. Azt az elvet valljuk, hogy igen sokat ér a testi épség, az egészség; nagyon becses a tudomány, a műveltség; de mindennél drágább a becsületesség. Első sorban s főként becsületes emberekké iparkodtunk nevelni tanítványainkat. S ha most a tanév végén számot vetünk magunkkal s munkánknak ezen a téren való eredményét vizsgáljuk, sajnálattal ismerjük be, hogy a legfőbb dolog-
