Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-07 / 10. szám
Huszadik évfolyam. ÍO. szám. Pápa, 1909. március 7. A.Z EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények ... , Az előfizetési díjak (egész évre 8 K, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős MGgjßltllik mifldftfl YcLSäPMp. 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János = szeraesztő címére küldendők. -------f főmunkatárs címére küldendők. ===== Észrevételek a népiskolai Tantervre és Rendtartás javaslatra. (Folytatás.) Nagy hibának tartom, még a Biblia történeteinek és tanulságainak sokkal nagyobb mérvű tanítása mellett is az egyháztörténetemnek majdnem teljes mellőzését. Nekünk magyar reformátusoknak a biblia mellett egyik legfőbb erősségünk egyházunk történetének ismerete. Akárhány esetben az elemi iskolás önhibáján kívül már az V-ik osztályban betölti a 12 évet. Ha az ilyenek az uj tanterv életbe léptével a még sok helyen most is használatban levő Tóth Ferenc-féle Ágendából taníttatnak, konfirmáltatnak úgy, hogy fogalmuk se lesz az egyháztörténelemről. Az V-ik osztályban okvetlenül kell tanítani a kér. egyháztörténetét és a reformáció történetét főbb vonásokban. A Vl-ik osztályban pedig a magyar reformáció történelmét szoros kapcsolatban nemzeti történelmünkkel. Az olvasókönyv bármily jó, bármily szép legyen, szerintem nem elégendő. Az ismétlő iskolában pótoltatni a hiányt, nagyon kétes értékű remény, mert munkaidőben faluhelyen az ismétlősökkel vajmi csekély eredményt lehet elérni a legjobb tanterv, tankönyv és a leglelkiismeretesebb tanító buzgalmával is. Hát még ha majd tömegesen változtatják át ismétlő iskoláinkat község által segélyezett gazdasági ismétlő iskolákká ? Bizony nem sokkat fognak törődni egyházkerületi tantervűnkkel, hanem a külön tiszteletdíjat fizettető ur tetszését fogják keresni a tanítási eredménynyel. Hazai történetünk tanítását a régi tanterviéi eltérőleg mi már közel másfél évtized óta a IV-ik osztályban kezdettük el és ugv világi, mint egyházi vizsgáló uraink helyeselték. A IV. osztályban megtanulták a honfoglalást, a vezérek korát és ezekkel már az alapozás munkája megtörtént, meg a felső osztály tananyaga is kevesbedett. Szerettem volna, ha ezen kipróbált módszerünk általánossá lett volna az uj tantervvel. Most az egész történelem az Y-ik osztályba van szorítva, minden korból kiemelve egy-egy nevezetes alakot, vagy eseményt. Félek, hogy ezen módszerrel az elemi iskolákból kikerültöknek — már t. i. a jobbaknak — nem lesz meg az 1000 éves történelemnek az az áttekintése, ami eddig meg volt. Alig hihető, hogy az V., VI. osztály rendszer nélküli történelem tanításával a kitűzött célt el lehessen érni, nevezetesen, hogy »A gyermek ismerje meg azokat a küzdelmeket, amelyeken hazánk és egyházunk A 21211/1905. szám alatt kelt kötelező miniszteri rendelet alapján használandó TjiÁAT A ÍW F TYiTCTT FCC az iskolak és óvodák padlóit portalanba, a UlülLliro —= ttidővész terjedését meggátolja. — A rendelet értelmében e szert egyedül a gyártó cég küldi szét: Erdős József és Társa Budapest, VL kér., Sziv-utca 26. sz. alatt. Utasítások: ingyen-