Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-11 / 28. szám
483 484 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAU gonosznak kevély homlokát; az egyének s a nemzetek * kezéről s leikéről leverte a bilincset; az emberistenítés, a sötét bálványimádás, a babona, bűn halálfáját kivágta gyökerestől. Napod volt ö, ki a beteg világnak meggyógyulást, uj életet hozott, ragyogó szint, erőt, lelkesedést, csodás virágzást és gyümölcsözést. Ha hitünk megtalálja Krisztusunkat, az egyetlen közbenjárót közötted és a bűnös emberiség között; ha elmondhatjuk: Élek többé nem én, hanem él bennem Jézus, a Krisztus: Kálvin Jánosnak ebben része van. Ha tudásunk szárnyalhat szabadon és álmélkodva. kibetüzheti kezed Írását e gyönyörű világ csodákkalteljes, pompás templomának oszlopairól es boltozatáról: Kálvin Jánosnak ebben része van. Ha tudjuk, valljuk, tettekkel beszéljük, hogy a legszebb istenitisztelet az engedelmesség, a tisztaságnak, szentségnek, igazságnak megőrzése, a szeretetteljes józan élet, az igazságvédö vasakarat, a törhetetlen kristálytiszta jellem, e föld meghódítása Krisztusunknak: Kálvin Jánosnak ebben része van. Ha megy királyi utján a szabadság, bilincsek törmelékén, börtönök omladékán, trónok romhalmazán keresztül, büszkén, diadalmasan a szebb kor, földi országod felé, melynek arany kapujáról szemünkbe „ Testvériség, Egyenlőség, Szabadság“ — e földi szentháromság szórja fényét: Kálvin Jánosnak ebben része van. A Te szolgád, Mindenható Urunk, vasember volt; gyémánt volt az esze, szinarany volt a szive őneki. A szegény embervilág számára ö volt egyik legnagyobb ajándékod Néked: óh csodakincsek bölcs osztogatója, minden világnak Istene. És ezt a kincset minékünk is adtad, akik ide az ezüstkoronás bércek, csudaszép tájak és tavak tündérhonába az aranykalászos, délibábos rónák paradicsomából, a Duna és Tisza partjairól jöttünk zarándok utón ünnepelni. Uram, Te tudod, hogy mi magyarok, vasnyaku, pártos, szilaj nép vagyunk. De azért szivünk minden dobbanása, testünk, lelkünk, egész valónk tüze, lelkes rajongó hazaszeretet. Ha itt magyar hazánkra gondolunk, hol kedveseink, akiket kegyelmed őrizett meg, imádkoznak értünk és várva várják a mi visszatértünk : szivünkben édes-bús, csodás melegség delejes áradatja ömlik el, ajkunk reszket, szemünkbe köny szivárog. Miként szabad hazáját svájci néped, árva hazáját forrón szereti, lángolón szereti a magyar. És hazánknak vigasztalója volt, jóra vezérlő védő angyala századokon át Kálvin szelleme: Kálvin által Fiadnak szelleme. Ez a lélek emelte ki hazánkat a koporsóból, a mohácsi sirból. Ez a lélek volt a lángoszlopunk ama négyszázesztendös bujdosásban, melyben kerestük és ma is keressük a Kánaánt, a független hazát. Ez a lélek forgatta fegyverünket, midőn viharban, száz vérzivatarban megvédtük a hitet, meg a jogot. Ez a lélek adott erőt nekünk, hogy a gályákon és börtönökben meg ne tagadjuk a mi Krisztusunkat, ki üdvössége szegény hazánknak is! Ez a lélek hadd maradjon velünk, szálljon reánk ma százszoros erővel. Emlékezvén arról, ki járt előttünk, az ő hitét követtük példaképen s menjünk utána életben-halálban. Engedd Uram, hogy vihessük haza az ünneplésnek minden erejét, fölemelő, lelkesítő hatalmát! Hadd láttassák meg teljes életünkön, hogy Kálvin városában ünnepeltünk s imádtunk Téged, óh Felséges Isten, kihez Kálvinnak még a pora is — a jeltelen sirból — ekként kiált: Nem az enyém Uram, nem az enyém, csak a Tied a dicséret, dicsőség — öröktől fogva mindörökké! Amen. Kálvin. A szél amerre fúni akar, fú. Hasonlóképen az Urnák lelke is. És teremt prófétákat, apostolokat, evangélistákat, doktorokat, kik az Úr lelkének ereje által beszélnek, Írnak és cselekesznek. Minden szavok, minden sor Írásuk és minden cselekedetük az Úr dicsőségét munkálja. Az életük is nem drága, csak hogy elvégezhessék pályafutásukat. Az ellenállhatatlan isteni kegyelem — gratia inresistabilis — gyermekei ezek. Hiába rugódoznak az ösztön ellen, nem követhetik önző, világi hajlamaikat. Az Úr kormányozza minden lépésöket: megismerteti velők az igazságot s az igazság szabaddá teszi őket. Nem szolgálnak senki másnak, csak az Úrnak. Néha bámulatos magasságba emelkednek; úgy érezzük mi, kik ámulva követjük lépteiket, mintha csak az Úr közelében járnának, mintha túlvilági hangot hallanának s látnák azt, aki láthatatlan. A keresztyénségnek három ily rendkívüli, majdnem ugyanazon nyomokban járó hőse van. Pál apostol a keresztyénség megalapítója, Augusztinus, ki a keresztyénség súlypontját keletről nyugatra helyezte át és Kálvin a nagy reformátor. Négyszáz éve, hogy e hasonló nagy szellemek közül az utolsót beállította e világba az Isteni gondviselés. Aztán itt tartotta 55 éven keresztül. Éltette, erőt adott munkájához s eredménnyel jutalmazta működését. Istenem, minő élet, minő munka és minő eredmények! Csoda-e, ha az ember-bálványozók ily élet láttára többet, mint puszta embert sejtenek? Pedig bármilyen
