Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-11 / 28. szám
481 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 482 tisztelettel emlékezünk meg az ő nagy szolgálataikról és dicsőítjük a nagy Istent, hogy őket az emberiségnek adta és őket az ő mennyei országa terjesztőivé tette. Az ő hitüknek, erényes életük boldog végének vagyunk mi is élő tanúbizonyságai, akik eljöttünk ide a távolból, hogy megemlékezzünk ezen dicsők egyik legkiválóbbjáról, Kálvin Jánosról, aki szólotta nékünk Istennek beszédét. Ha valahol a föld kerekségén van oka egy egyháznak, egy nemzetnek tisztelettel és hálával emlékezni meg Kálvin Jánosról, úgy nekünk magyaroknak kötelességünk ez, első sorban, mert az ő szelleme tartott meg bennünket nemcsak az evangéliémi tiszta hitben, hanem az alkotmányos szabadságban, sőt nagy részben nemzetiségünkben is. jiEzért éreztük kötelességünknek nemcsak azt, hogy magyar földön édes hazánk minden református gyülekezetében megemlékezzünk ő róla születésének négyszázados évfordulója alkalmából; nemcsak azt, hogy az ő életrajzát és vallásos iratait különböző alakú és terjedelmű nyomtatványokban eljuttassuk egyházunk minden rendű és rangú tagjaihoz, hanem eljöttünk ide is az Ő áldásos működésének fő helyére, hogy itt az ő egész világon levő tisztelőinek és követőinek képviselőivel együtt rójjuk le iránta érzett tiszteletünket és együtt dicsőítsük a mi mennyei Atyánkat, aki nekünk őt kegyelméből adta. Kálvin János iránti tisztességtételünk azonban nekünk is igazán mind ő hozzá, mind mihozzánk méltó csak akkor lesz, ha követjük az ő hitét és abban itt e szent helyen erősödést veszünk. Kálvin János hite a maga apostoli egyszerűségében egyéni jelleget nyom minden követőire és mégis túlszárnyalva az országok és népfajok határait külső kötelék nélkül is fenntartja az ő követői között a hit egységet az egész föld kerekségén. Kálvin hitének eredményéül, megtestesüléséül rámutathatunk azokra a dicső alakokra, akik a most itt Genfben felállítandó reformációi emlékművön elhelyezve lesznek, akik nemcsak a mi Ítéletünk, hanem az igazságos történelem ítélete szerint is legnemesebb jellem-példányképei az egész emberiség legjobbjainak, legkiválóbbjainak. Egyek ők mind, a hitben, az Isten előtti alázatosságban, az általános emberszeretetben, a közjóért való áldozatkészségben, de mégis mindegyik közülök az emberi gyarló érdekek szolgaságán felülemelkedett önálló szabad egyéniség, épúgy, mint maga Kálvin. Mindegyik Isten szerint való igaz ember, amilyenekre gondolhatunk akkor, amikor azt olvassuk Isten igéjéből, hogy az örökbölcseség az ő jóságát ezen szavakkal mutatta ki irántunk már a világ teremtésénél: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra (Móz. I. 26.). Ezekben a nagy alakokban nyilatkozott meg a Kálvin hitének, reformácziójának nagy titka. Azért zarándokoltunk mi ide, hogy lássuk itt nem a holtakat, hanem azt az élő szellemet, amely az ő nagy műveiben örökké él és minket is éltet. Ennek a szellemnek vagyunk mi is részesei, őrizzük is azt meg mindig híven és abban megerősödve térjünk haza innét, hogy minden az Isten örök dicsőségére szolgáló munkánkon meglássák, hogy mi Kálvin városában megfordulván, voltunk az apostolok küszöbénél, de onnét nem gyarló földi ember apostoli áldásával, hanem az élő Isten legnagyobb áldásával, a Kálvin János erős hitével távoztunk el és tértünk meg édes hazánkba. Ámen. Imádság. A genfi magyar istenitiszteleten, egyházi beszéd után, Kálvin J. születésének négyszázados emlékünnepén 1909 julius 4-én elmondta Jánosi Zoltán debreceni ref. lelkész. Felséges Úr, mindenható Atyánk! Hozzád emeljük szavunkat még egyszer e szent helyen, hol zengett egykoron, nagy időkben, négyszáz esztendeje, kiválasztott szolgádnak szózata, ki mig előtted magát megalázta mélységes hódolattal a porig: szolgálatodban kicsinyhitüséget, félelmet és megalkuvást nem ismert, szemébe nézett bátran egy világnak; küzdött csodásán igazságodért és mennydörgő szavával a pokolnak megrendítette kemény kapuit. A Te szolgád volt ö, Mindenható, kinek szavadra, teremtő szavadra, kietlen zűrzavarból csodaképen bontakozik ki egy tündérvilág s másik szavadra, romboló szavadra, az ég, a föld •— a mindenség — csikorogva roskad romokba, eltemetve mindent, minek kimondád végitéletét. A Te szolgád volt Ö, Mindenható, ki időtlen idők előtt Magadban elvégezéd bölcs világtervedet és ebben a porember végzetét, kinek tudtod s akaratod nélkül le nem hull a fellegböl egy esőcsepp, le nem esik egy hajszál a fejünkről. A Te szolgád volt ö, Mindenható, ki, akiket öröktől fogva tudtál, azokat el is választottad arra, hogy a Te világgyözö engedelmes Fiadnak ábrázatához legyenek hasonlatosak, hogy ö elsőszülett legyen a sok atyafiak között; akiket pedig elválasztottál, azokat el is liivtad; akiket elhivtál, azokat meg is igazítottad; akiket pedig megigazitottál, azokat meg is dicsőitetted a Te Fiadban, aki meghalt bűneinkért s igazságunkért, örökéletünkért feltámadott a zordon sziklasirból, mint a királyi nap az éjszakából s ragyogó felhő diadalszekerén fölment az égbe, örök dicsőségbe, világkirályi teljes hatalomra. Igen, szolgád volt az a férfiú, kinek bölcsőjét a kegyeletes emlékezésnek szép ünnepén lélekben egy világ állja körül: a hamisitatlan evangélium híveinek ünneplő serege s az angyalok töndöklö tábora. Oh, mert öröm volt az ö születése mind itt a íöldön, mind ott fent az égben. Villámod volt ö, ki kétfelé hasitá, mintegy cikázó, csattogó tüzes kard — az ős
