Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-25 / 17. szám
275 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 276 jezésre juttatott imájában. Ennek hatása alatt kezdjük meg itt most már tanácskozásainkat, egyetemes egyházunk javára, békességes hangulatban, nagy törekvéssel és igyekezettel arra, hogy törvényileg biztosított autonómiánk s az ezzel alkotott szervek kezéből ki ne csavartassék a vezetés, mert ha ez megtörténik, akkor bizony gyöngébbek leszünk és nem a törvény fog mellettünk állani, csak máról-holnapra felhangzó, változó hangulat, mely forradalmakat csinálhat, de építeni fokozatosan és biztosan, állandó szervezetet fentartani nem képes. Ezeknek előrebocsátása után a legöszintébben üdvözlöm a fötiszteletü és méltóságos konventnek ezen új otthonunkban megjelent tagjait s az elnökség nevében az ülést megnyitottnak jelentem ki. Fellebbezés. Mikor tollat fogok, hogy fellebbezésemet papírra vessem, kétfelé húz a lelkem, úgy, hogy szinte nem tudom : kinek az eljárása ellen emeljem fel voltaképeu tiltakozó szavamat ? Az ón kedves szülőfalum nagyrabeesült egyházmegyéjét fogjam-e perbe, vagy édes magyar hazám legmagyarabb egyházának törvényhozó testületé ellen álljak fel vádlóul, az ellen a testület ellen, melynek még botlásait is fejet hajtva illik fogadnom ! ? Az elsővel szemben a törvény betűje szélit sorompóba, az utóbbi ellen pedig az a lélek készt szót emelnem, mely nem tűrheti már tovább némán, hogy ref. egyházunk alkotmányának alapköveit egyre-másra tördeli, bontja épen az a sereg, melyet az egyházegyetem azért küld időnként táborba, hogy alkotmánya bástyáit, várát védve, oltalmazva, erősítse és emelje magasabbra, egyre magasabbra ! Hogy mind a törvénynek, mind legjobb meggyőződésem szavának eleget tegyek: legjobb lesz talán, ha megfellebbezem mind a komáromi ref. egyházmegyének egy a szentesített törvénybe ütköző eljárását, mind alkotmányozó zsinatunknak egyházalkotmányunk szellemével ellentétbe került, immár — sajnos — újra és újból törvénnyé vált egyes határozatait — az illetékes fórumokon kívül a legilletókesebbhez, a megneveztem egyházmegye és orsz. református egyházegyetemünk közvéleményéhez. Nehéz szívvel adom elő fellebbezésemet az első ügyben, amelyben amellett, hogy fogadatlan prókátorként tűnhetem fel, még a meggyőződésem se támogat. De hogyha törvény valami az egész magyarországi református egyházra nézve, nem lehet az alól kivéve a komáromi református egyházmegye sem ! Már pedig ezen egyházmegyénk azt cselekedte nemrég, hogy — amint ez D. Pr. Lapunk jan. 12-iki számában*) olvasható — részleges tisztujítást eszközölvén, az egyházmegyei pénztárost is az egyes gyülekezetek presbitériumainak szavazataival választotta, csakúgy, mint az aljegyzőt és a tanítóképviselőket. A régi jó rend szerint járt el ígyen, de hajh, a törvény ellenére! Az egyházi törvény I. cikke 56. §-ának m) pontjában ugv anis világosan kimondja, hogy „az egyházmegyei pénztárnokok, számvevők, ügyészek választása ... az egyházmegyei közgyűlés hatásköréhez tartozik“. Két föltevés lehetséges. Vagy elkerülte az egyházmegye figyelmét a törvény ezen új rendelkezése, vagy nem akarta a régi jó gyepüt felülről jövő parancsra se megbontani, hogy jogfosztást ne kövessen el a gyülekezetekkel szemben, melyek mivelhogy minden terhet hordoznak, illik, hogy minden jognak is háborítatlan birtokában és gyakorlatában legyenek. Vagy talán attól tartott, hogy a régi gyepű elbontása folytán előálló megkülönböztetéssel a hiúság és viszálykodás kígyói szabadulnak tisztviselői közé annak feszegetése révén, hogy melyik decorum ér többet: az egyházmegyei közgyülésé-e, vagy pediglen az, amelyet az egyházak közvetlenül nyújtanak bizalmukban az illetőknek ? ! Én a magam részéről egyik föltevést sem döntöm vád gyanánt a nagytiszt, egyházmegyére, hanem csak arra kérem ezen fellebbezésemmel, hogy a törvényen kívüli állapot elkerülése végett válassza meg pénztárosává közgyűlésében is azt a tiszteletes férfiút, akit nincs szerencsém ugyan ismerni, de akit a gyülekezetek többségének bizalma alapján méltónak kell tartanom a kérdéses állásra. Ha azután eleget tészeu igy a szentesített törvény betűjének : álljon mellém a nagytiszt, egyházmegye és adjon súlyt annak a fellebbezésemnek, melyet az érvényben álló törvény ellen a jövő törvényhozó gyűlés, a zsinat, illetőleg az annak tagjait választani hivatott egyház egyetem elé már most az első órában terjesztek — a zsinatpresbiteri rendszer következetlen és célszerűtlen keresztülvitele miatt s a jognyirbáló rendelkezések kiküszöbölése céljából. A törvény X. c. 2. §-a szerint „a magyarországi református egyház zsinatpresbiteri elvek szerint igazgatja és kormányozza magát.“ A zsinatpresbiteri elvek magva pedig az, hogy úgy a törvényhozó, mint a kormányzó hatalom az egyházközségekben gyökerezik s azokból sarjad fel terebélyes fává, hogy aztán a maga árnyékában, virágaiban, és gyümölcseiben háramoltassa vissza a létrehozására, felnövelésére és éltetésére fordított őserőt. így állhat csak elő az a végnélküli körforgás az egyház életfolyamában, mely azt egészében és részeiben nyereségről-nyeíeségre, folytonosan előbbre viszi és ekként *) Az 1908. éviben. E cikk ugyanis még akkor beérkezett, de nem kerülhetett rá a sor a sok aktuális dolog mellett; aztán, mint elvi fejtegetés, várhatott is anélkül, hogy értéke csökkent volna. (Szerk.)
