Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-02 / 5. szám
75 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 76 ezen tanítását: »Megmondatott a régieknek, szeressedd felebarátodat, gyűlöljed ellenségedet, én pedig azt mondom: szeressétek ellenségeiteket; áldjátok azokat, akik titeket átkoznak ; jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek; imádkozzatok azokért, akik titeket háborgatnak és kergetnek.« íme, ennek a minden emberre, rnéir ellenségeinkre is, kiterjedő' igaz keresztyéni szeretetnek élesztősére van hivatva e templom, mert ebben áll az igaz kereszt.yénség, az igaz vallásosság, az igaz erkölcsiség és nem a dogmának, a hittételeknek elismerésében, a szertartásoknak gyakorlásában, úgy, hogy a szeretet a nagy törvényének megszegése tulajdonképen Istentagadás, amint maga az Ur Jézus mondja: »Valaki azt mondja, hogy szereti az Istent és gyűlöli az ő felebarátját, hazug az«, mert ha nem szereti az ő felebarátját, akit mindennap lát, mi módon szerethetné Istent, akit sohasem látott és igy szól továbbá: »arról ismernek meg az emberek, hogy az én tanitványaim vagytok, ha egymást szeretenditek«. Fájdalom, hogy az emberi nagy társadalomban ma oly kevés az igaz keresztyéni érzület, hogy sok helyütt felülkerekedik az Önzés a szeretetben, só't sokszor az igazságon és méltányosságon is. Egyik felekezet, egyik politikai vagy társadalmi párt elvakítva saját önzó' érdeke által, gyűlöletet hirdet a másik ellen, nem gondolva meg, hogy ugyanazon atyának vagyunk gyermekei, ugyanazon hitnek vagyunk részesei, ugyanazon reménységnek örökösei, mindenekfölött ugyanazon hazának gyermekei és ha a jó Isten eltűr mindnyájunkat, aki mégis csak jobban megítélheti hitünk igazságát, szándékaink becsű' letességét, mint a gyarló emberek: hát mi nem tudnánk egymást szeretettel eltűrni?! Egyik társadalmi osztály elvakitva saját Önző érdekétől, gyűlöletet hirdet a másik ellen, nem gondolva meg, hogy a nagy társadalmi szervezetben minden tagnak meg van a maga feladata, amelyet teljesíteni kell és hogy az egyenlőség nagy elve, amely józanul értelmezve a törvényelőtti egyenlőségben és a munkaszabadságban áll, helytelenül értelmezve és az anyagi szükségletek egyenlőségére átírva, minden egyéni szabadság megsemmisülésére, minden előrehaladás megakadályozására, a legrettentőbb zsarnokságra és általános jólét helyett általános nyomorra vezetne. Ha ilyen veszedelmes irányzatok akarnak felülkerekedni napjainkban kint a társadalmi életben, hirdettessék itt e szent házban a gyűlölet helyett az igaz keresztyéni szeretet azon az alapon, amely Isten igéje által vettetett, amint Pál apostol mondja: »ne nézze ki-ki csak a maga hasznát, hanem minden egyebeknek hasznokat is nézze«. Ezen az alapon épülhet fel csak egészséges társadalmi szervezet, ezen az alapon lehet édes hazánk nagygyá, hatalmassá, ez az Isten akarata, ennek a szeretetnek élesztése által lesz e hely Istennek háza. III. De e hely egyszersmind a menyeknek kapuja is, mert mutatja azt az irányt, amely az égbe vezet. Minden templomnak célja és rendeltetése, hogy az emberek lelki életének gondozásával, az emberi kebelben élő, részben titokzatos és kimagyarázhatatlan érzelmeknek fejlesztésével, nemesítésével foglalkozzék. Amidőn tehát a templom az emberi lélekbe elülteti az erénynek magvait, lelkesítő szavak és buzditó példák által felkölti a szivekben a lelkesedés melegét, amelynek hatása alatt azok fejlődésnek indulnak, intés, tanítás által óvja a fejlődésnek indult növényt, hogy abban az önző érdekek férgei, az indulatok és szenvedélyek szélvészei kárt ne tegyenek; mindezen munkájával vezeti a földi embert ama haza felé, amelybe vágyódik az emberi lélek ellenállhatatlanul s amelyben a földi örömöknél tisztább öröm, a tökéletes boldogság lesz osztályrészük. Minél nagyobb nehézségeket kell legyőznünk, amellyel az erény utján való haladásunkat akadályozzák, minél nagyobb önmegtagadást, erkölcsi erőfeszítést kíván ezen akadályok elhárítása, annál közelebb jutunk már a földön ama tökéletesség hazájához, annál több tiszta lelki örömöt, annál nagyobb lelki boldogságot, megelégedést és lelki nyugalmat érezhetünk itt e földön, annál inkább megvalósul bennünk Isten képe és hasonlatossága, annál inkább kiemelkedik bennünk az emberi tökéletesség és nagyság, amelynek biztos alapja azonban csak az igaz vallásosság, az Istenben vetett erős hit és bizodalom lehet. Az a könyörületes szív, amely a gyengét támogatja, a bánkódót vigasztalja, az eltévelyedettet útbaigazítja, a nyomorúságot enyhíti, a szenvedők könnyeit felszárítja s mindent megcselekszik az Ur Jézus kicsinyeivel, a vallásos érzésből táplálkozik s a benne élő természetes hajlam itt, e szent házban érlelődik erős elhatározássá. Az a nagylelkűség, mely megtagadja önmagát, elutasít magától sok időleges élvezetet, él egyszerűségben, mellőzve minden hiúságot és nagyravágyást csak azért, hogy az emberiség közjavára annál többet áldozhasson, a vallásos érzelemben találja csiráját s e szentházban erősödik az emberi gyarlóságokkal megküzdeni képes hatalommá. Az az egyenes és szilárd jellem, amely megáll igaz meggyőződése mellett, ha azért megkövezés lenne is jutalma, tartózkodik minden csalárdságtól, altatástól, ámítástól, ha azzal életét