Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-06 / 36. szám
613 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 614 Becsületes segítés. Még élénk emlékezetünkben van az a szinte tomboló vihar, amely az országos ref. lelkészi nyugdíjtörvénynek életbeléptét megelőzőleg megzavarta egyházmegyei és kerületi gyűléseink nyugalmát. A jelen drága világban aránylag csekély fizetésből élő családos ref. lelkészek szivét mélységes aggodalom fogta el, mikor megtudták, hogy öt évig minden tizedik forintjukat be kell szolgáltatni az országos nyugdíjegyletbe. A közös aggodalom, közösen való tiltakozásra buzdított bennünket. Egyházkerületünknek mind a kilenc egyházmegyéje majdnem egészen egyértelmű módosító vagy halasztó javaslatokat terjesztett a m. évi őszi egyházkerületi közgyűlésre. Kerületi közgyűlésünk elnöksége tudatában volt annak, hogy legfontosabb tárgya lesz a püspöki jelentés kapcsolatában határozatot hozni a VII. t.-c. végrehajtása alkalmából felterjesztett egyházmegyei javaslatokra. A kerületi közgyűlés minden tagja érezte, látta, halottá a készülő vihar előjeleit. Ezen felette aggodalmas, fontos ügy tárgyalása elején szólásra jelentkezett dr. Antal Géza theol. tanár, gazdasági tanácselnök. Szinte halotti csendben olvasta fel a kér. jkv 17 —18. lapjain olvasható indítványát. Az indítvány meghallgatása ntán oszladozott az aggodalom sürü fellege, mint békességet hirdető szivárvány, olyan volt a gazdasági tanácselnök ur Minden vita nélkül, egyhangúlag hozta meg a kerületi közgyűlés a megnyugtató indítványra határozatát. Egy dr. Antal Gézáról, a gazdasági tanácselnökéről, az elterjedt hirü pénzkapacitásról senki se merte feltételezni, hogy előzetes számítás, a lehetőségek mérlegelése nélkül, ugyszólva a levegőből kikapva adjon be ezen fontos ügyben indítványt és provokálja a kér. gyűlés határozatát. Megnyugodva jöttünk haza a kér. gyűlésről és örömmel adtunk hirt a kér. gyűlés szives segítségéről. Mivel a kér. gyűlés jkvét rendesen csak december végén szoktuk megkapni, az ehk. főjegyző ur külön lenyomatban megküldötte minden lelkésznek már nov. elején a fenti jkví határozatot, kisérő levelében ezen előzékenységét azzal indokolta, hogy „A lelkészeknek ez érdemben f. évi dec. 1-ig nyilatkozniok kell s kívánatos, hogy elhatározásuknál az összes körülményeket mérlegelhessék, — kötelességemnek tartom egyházkerületi közgyűlésünk jegyzőkönyvének azon pontját, mely a belépési járulékok után a visszamenőleg fizetendő 4%-os kamatoknak a kerület által leendő üzeiésére vonatkozik tudomására hozni. “ És mi, néhai Uray-ként „együgyü“ kálvinista lelkészek felültünk a biztatásnak, „mérlegeltük a körülményeket“ s ínyi-hanyi javíttattuk ki esperesünkkel nyugdíj bevallás ivünket, beszámíttattuk nemcsak rendes lelkészi, de kápláni éveinket is. Condolván, hogy ha már tagjai leszünk a nyugdíj-egyletnek, legalább legyen meg a reménységünk a nyugdíjjogosultságra is. A megnyugvás boldog ideje azonban nem tartott soká, jóhiszeműségünkből az egymásután következő hónapok kiábrándítattak. Hogy is ne! Hiszen a 16. Ad II. hatáozatban utasíttatott a gazdasági tanács, hogy „a tavaszi kér. közgyűlésre a járulékok egyénenkénti kivetésének tekintetbe vételével terjesszen be javaslatot.“ Tavasszal azonban miért, miért nem, de nem tartatott kér. gyűlés. Gondoltuk, hogy talán a mi javunkra sprórolnak. Majd elvégzik ügyünket a hivatalosak gyűlés nélkül is. Még mindig biztunk a kér. határozat záradékában, hogy „Felhivatik a bizottság, hogy az egyénenkénti kivetésnél külön-külön rovatosan mutassa ki minden lelkésznél azt, hogy a díjjakból mennyi esik a rendes lelkészi szolgálat és mennyi a segéd- vagy helyettes lelkészi szolgálat idejére, a munkálatot oly időben küldje le az egyházmegyékre, hogy ezek felette véleményt nyilváníthassanak.“ (Az egyénenkénti kivetés — úgy tudom — augusztus hó elején elkészült a határozatnak megfelelően ; a nem rendes szolgálati időre a mi lelkészeink részéről — már akik beszámíttatni kívánták — úgy 11 ezer korona kellene. Szerk.) Jött a tavasz, vele megkezdődtek az egyházmegyei gyűlések. Mint a méh mézet a virágból, úgy akartunk mi kedves táplálékot szerezni a gyűlési tudósításokból. De amit kerestünk nem volt sehol, nincsen sehol. Megtartottuk saját egyházmegyénk gyűlését, de nem volt miről véleményt nyilvánítanunk, A t. bizottság megkönnyítette munkánkat, de megterhelte a mi szivünket keserűséggel. Ha a vénektől kértünk tanácsot, ezt mondták a költővel: „Ábrándozás az élet megrontója!“ Tehát csak ábránd, édes mámor, jóizü altatószer volt dr. Antal Géza indítványa és az erre hozott kerületi határozat. A csalódás és a nyugdíjegyleti járulékok befizetése határidejének rohamos közelgetése már-már fásulttá, elkeseredetté tette szivünket. De ime, mintha csak az alvó oroszlántól riadt volna meg a sokáig hallgató bizottság, ezen lap 33-ik számában, a „Vegyes közlemények“ rovatában jelent meg „Nyugdíj-ügy“ cimmel egy hireoske. E szerint: „A gaz-1 it If IémI bísártei forrása t ALTMANNBERNAT férfi, fiú és gyermekruha áruháza az „Angol divatához Pápa, Kossuth Lajos utca. Az uj postával szemben. Művészies szabás 1!! = Korszerű ízlés!!! = Szabott verseny árak!!!
