Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1908-05-10 / 19. szám

317

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

318

alkotó részét teszik hazánk történelmének. Mi s általában a protestánsok egészen másképen1 vagyunk, mint a római katholikusok. Náluk p. o. a CBalhatatlansági dogma kimondásának semmi összefüggése nincsen hazánk történelmével, mig nálunk az egyház történelme a nemzet történelmével egybeforrott. Külön választani már a mindennapi iskolában azt, ami együvé tartozik, valóban szükségtelen. Ezt kívánhatják azok, akik apró-cseprő tankönyveknek szajkó módjára való bevágatásában gyönyörködnek, de akik a psychologia törvények alapján óhajtanak tanítani (de nem »előadni« és »magyarázni«), azok az együvé tartozó dolgokat nem szaggatják szélyel. Ha valamikor bele is mennék a magam részéről az ilyen változtatásba, ezt csak oly nyeremény árán tudnám tenni, hogy az egyháztörténelmi tankönyvben az egyes eseményeknek ép úgy csak a gondolatmenete legyen meg, mint a III. és IV. osztálybeli biblia történetben. Sokfelé jártam, sokszor tapasztaltam, bogy felekezetűnk iskoláiban igen gyakori a szivet, lelketölő szómagolás. Ezt előmozdítani s ezzel a felületességet, a verbalismust támogatni nem akarom. Erre én kapható nem vagyok. Aki a didaktikai materialismusnak a hive, ám tegye meg. Zsúfolja össsze, rakja egymás hátára a tantárgyakat s ám lássa a következményeket !

A biblia olvasásról is különböző felfogásunk lehet. Ha most a veszprémi egyházmegyében arra hajlanak, hogy a biblia nem való a gyermek kezébe, holnap jöhet más, aki azt állítja — még a nép kezében sem. Eddig, úgy tudom, a protestáns felfogás az: adjuk a nép kezébe a bibliát. Bugenhagen János, a falusi népiskolák első szervezője, a reformáció idejében azért akart a faluban is népiskolát, hogy a falusi nép gyermeke is gyönyörködhessék az isten igéjének igazságaiban. Olyan paedagogus ma nem akad, aki a biblia minden részét olvastatni akarná; de viszont a gyermekek bibliája minden gondolkozás nélkül a gyermek kezébe adható.

Mielőtt a hit- és erkölcstani oktatás anyagától tovább mennék, fel kell azt is említenem, hogy többen azt óhajtják, hogy a hit- és erkölcstan tanítását a lelkészek végezzék. E lapok régebbi olvasói tudják, hogy valamikor én is e mellett foglaltam állást. Azóta — szerzett tapasztalataim alapján — nézetem megváltozott. Kijelentem tehát azt, hogy nézetem szerint a mindennapi iskolában a hitoktatás a tanítók kezében jó helyen van. Ám vegyék kezükbe a lelkészek az ismétlő iskolában a vallásoktatást, de a vallástani tananyagra is alkalmazandó legyen a »Rendtartás« 27. §-a. Ezt az ügyet azonban nem a tantervnél, hanem másutt kell rendezni.

(Folyt, köv.) Pethes János.

Válasz Szabó János urnák „Egy kis észrevételéire.

Szabó János kollégának e b. lap 16. számában fenti e. a. közzétett hozzászólására óhajtok válaszolni a következőkben, mint akit Sz. J. észrevétele közvetlenül érint. Egyházmegyénknek u. i. én voltam a kiküldöttje.

Már a bizottság működésének megkezdésekor láttam, hogy előttem tűz : egy határozott utasítással ellátott, abból nem engedő, Pál-féle tüzes temperamentumu, energikus elnök, mint konventi kiküldött, hozzá hasonló kerületi kiküldött társával, utánam viz: az egyház, amelynek — nem mondom, hogy nem jogos — de ha a bizottság elnöke és társa által nem acoeptált követelései kielégítve nem lesznek, elborít ütlegeivel.

Mondja meg hát Sz. J. kollégám, mit tehettem volna ?

Legfeljebb minden egyháznál szavazásra vihettem volna a dolgot s két társam által leszavaztatván, magam maradok ; akkor észrevételemet jegyzőkönyvbe vetetem, aminek hogy mi haszna lett volna, tessék megkérdezni az egyetemes adóalap végrehajtó bizottságától ? Holott a konventi kiküldött azzal az utasítással lett elbocsátva, hogy ha olyan akadályok merülnének fel, melyek miatt a bizottság működését nem folytathatná, pakoljanak, menjenek s tegyenek jelentést az egyetemes konventi előadói hivatalban arról; sőt ha valahol a jegyzőkönyvnek nem akarnának aláírni, az a bizottságot működésében nem akadályozhatja meg : egyszerűen jegyzőkönybe veszi, hogy miért nem írtak alá annak. Mit értem volna tehát el akadékoskodásommal ? Azt, hogy szegény egyházaink a f. évre alighanem elestek volna az államsegélytől, pedig Sz. J. maga is azt mondja, hogy bár 400 koronával az igazi értékénél a lelkészi fizetése lejjebb lett számítva, belenyugodott abba, mert nem akarta akadékoskodásával szegény egyházát egy évi segélytől megfosztani: ámde ha ő belenyugodott is — úgymond — az egyházmeyei kiküldöttnek nem szabad lett volna beleegyezni abba. Ez előttem érthetetlen.

Igaz, hogy mindjárt az első egyház költségvetésének megállapítása után azt mondtam, hogy a somogyi díjlevelek agyon lesznek ütve, azok a mai s a jövőben még emelkedő értékre soha többé feltámadni nem fognak. Különösen a közmunka — ami itt minden egyháznál megvan — alacsony értékelése miatt, mert 24 K ba lett számítva egy hold szántóföld teljes és 10 K-ba egy hold rét kétszeri munkája. Holott azon öszszegek csak előlegek ma azon munkákra. A gabona tűrhető közép, a sonka — de az nem sok helyen volt — olcsón : 2 K, ahol kemény hasáb Ölfa fizetés volt, rendes, a minőség és a konventi utasítás szerint 32 — 36—40 K árban lett öle számítva, ahol koosiszám fizették a fát, ott volt nehéz eligazodni, mert egyik helyen felvágva, a másik helyen felvágás nélkül, a harmadik helyen szálas kocsifa, a negyedik helyen hasáb kocsifa adatott. Ezen helyeken sok baj volt a fa értékelésével,