Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-05 / 1. szám
13 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 14 lehessen e lap még erősebb szószólója a kerület papsága érdekeinek. Azt hiszem, hogy ezen szándékunkkal a szerkesztőnek is, magunknak is igazi lelki örömet szerzünk. Isten áldása legyen a lapon, szerkesztőin s az olvasó közönségen is ez uj eszlendöben! Csukás Endre. — Új helyettes tanár. A főiskolánk főgimnáziumánál megüresedett helyettes tanári állásra Futó Jenő tanárjelöltet alkalmazta a főhatóság, aki állását e hó 3-án el is foglalta. Szívesen üdvözöljük őt ebből az alkalomból. — Megbízatás. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter az állami felügyeletnek a pápai ref. főgimnáziumában való gyakorlásával Várossy Tivadar győri tankerületi főigazgatót .bizta meg ; a csurgói ref. főgimnáziumban ugyanazon tisztet Várady Károly székesfehérvári tankerületi főigazgató gyakorolja. — Nyugdí jazás. Laky Dániel budapesti ref. főgimn. tanár nyugdíjba ment. Kívánjuk, hogy a jól megérdemelt nyugalmat sokáig élhezhesse erőben, egészségben. — Aki megnyeri az Isten kegyelmét... Kegyeletes ténnyel örökítette meg a nevét a raezőszentgyÖrgyi ref. egyház történetében Molnár István, az egyháznak volt érdemes gondnoka és elöljárója s ma is kiváló buzgó tagja. A múlt hónapban életsorsának osztályosát, hűséges hitestársát elveszítvén, sajgó fájdalmában is megismerte az Istent. Megismerte, hogy az a kéz, amely most megsebezte szivét, életpályája alatt sok kegyelemmel volt hozzá : szegénységben születvén, munkás szorgalma, takarékossága révén, az Isten kegyelme által, vagyonos polgárrá lett. Pedig 4 fiú gyermeket fölnevelt, kettőt közülök kitanítatott, s mind a négyet érdemes, munkás tagjává nevelte a hazának, az egyháznak. Istennek e vele közölt kegyelmét meghálálandó, „Molnár István és neje Szente Zsuzsánna-alapítvány“ címen, 200 koronát ajándékozott a mezőszentgyörgyi ref. egyháznak azon rendeltetéssel, hogy annak évi kamatai a valláserkölcsi élet fejlesztésére fordíttassanak. Szorgalmat, hitet, hálát, kegyeletet hirdet ez a nemes tett. Mi pedig adjuk meg neki az elismerés koszorúját. — Gyülekezeti nöegylet működése. A körmendi ref. nőegyesület körében már 11 év óta fennálló nőegyesület minden karácsony ünnep alkalmából szokta különösen gyakorolni a jótékonyságot. Múlt év dec. 1-én tartott e tárgyban közgyűlést Fülöp Józsefné elnök vezetésével, ki meleghangú megnyitó beszéddel ecsetelte a nőegylet feladatait s különösen a szeretet ünnepén való segélyezést. A közgyűlés ezután az előterjesztett indítványok alapján elhatározta, hogy az iskolás gyermekek közül 5 szegény fiú és 13 leány kap ruházatot ; felnőtt szegényeknek pedig pénzbeli segély osztatik ki. Mivel azonban mindez a csekély 1 kor. tagsági díj felhaszható részéből nem kerül ki, a tagok körében gyűjtés határoztatott el, ami közel 100 koronát eredményezett. A karácsonyfa ünnepély advent 4-ik vasárnapján d. u. az ietenitisztelettel kapcsolatban tartatott a templomban, amikor az összes növendékek részesültek ajándékban és mindnyájan Koszorú füzeteket kaptak eddigi szokás szerint a nőegylet ajándékából. — Egyházi élet Komáromban. A beálló téli időszakkal egyháztárs. életünk is újólag fÖlpezsdült. Első vallásos estélyünket dec. 25-én tartottuk igen szép műsorral, amelyből kivált Benedek József pápai theologus sikerült szavalata. Dec. 25-én este a „Biblia iskola“ ünnepélye volt. A mintegy 50 tagból álló gyermekénekkar énekei, a szavalók, a három keleti király személyesítői a szólóénekesek stb. mind a helybeli iskolák növendékeiből kerültek ki, a kik igen kellemes estét szereztek a nagyszámú hallgatóságnak. Az ifj. egylet minden vasárnap este a budapesti Uránia M. T. E tői kikölcsönzött vititőkészülék által előállított képekkel kisért tudományos előadásokat rendez, a melyek nagy látogatottságnak örvendeznek. Eddig előadtuk a Vág völgye, Katona J. élete Délnémet, városok, Az alkohol, A föld, Fiume, A kuruczok, A Magas Tátra c. sorozatokat. Az efajta előadásokat, tekintetbe azok népszerűségét és olcsóságát, bátran ajánlhatjuk mindenki figyelmébe. Dec. 2l-én osztotta ki „Jótékony nőegylet“-ünk a szegény sorsú gyermekek közt a szokásos ruhasegélyét. Ruhát és csizmát Ö3, csak csizmát 32 gyermek, mintegy 1300 kor, értékben, s igy szegény gyermekeinek karácsony ünnepein már tisztes ruházatban dicsérhették az Urat. — Lelkészértekezlet. A barsi ref. egyházmegye lelkészi testületé e hó 10-én Léván gyűlésre jött össze, hogy megbeszélje azokat a fontos teendőket, melyek a zsinat által alkotott s immáron szentesített törvénycikkek hoztak felszínre- Ezek között legfontosabb az országos lelkészi nyugdíjintézet és a hívek adózási ügye. Ez utóbbival foglalkozott a nevezett testület, kiterjeszkedve a törvény idevonatkozó összes intézkedéseire. Nagy újítás ez a ref. egyháznak életében. Megszüntetni van ez hivatva, azon adózási rendszertelenséget, amely eddig uralkodott. Ma már egyforma mértékkel fognak mérni Az Egyházi Törvények 1. §-a szerint az ev. ref. egyház hivatalos czime ezután „református“ s igy az egyházak és iskolák eddigi bélyegzőit meg kell változtatni. A legszebb és legolcsóbb bélyegzőket ÍZ ELSŐ MAGYAR RUGGYANTA BÉLYEGZŐGYÁR ÉS YÉSŐ-INTÉZET Tessék árjegyzéket kérni ! készíti Tessék árjegyzéket kérni ! Budapest, VI. kér., Váczi-körut 17/a. Tulajdonos GEDULDIGER HUGÓ.