Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-05 / 1. szám
15 16 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. mindenkinek. De egyúttal könnyíteni is van hivatva ez az uj adókulcs a nép terhén. A ref. nép ugyanis sok helyen ereje felett adózott eddig; 60—100 percent — az állami adóhoz viszonyítva — volt sok helyütt az egyházi adó; de sok volt olyan hely is, hol 150—200 percentig emelkedett az adó. Ezt a terhet viselték a ref. egyház hivei egész a mai napig s legyen dioséretökre mondva, viselték zúgolódás nélkül mind máig. Az uj egyházi törvény könnyít némileg a helyzeten. Sajnos azonban, ez sem gyökeres javítás. Még ennek jóvoltából is viselni kell a híveknek 25°/0-ot állami adójukhoz viszonyítva. Ebből 10 °/„ vagyoni adó, 15 n/0 személyi adó. Tehát 25 percent erejéig kell még ma is megadóztatni a híveket. Azonban ma már nincsen más mit tenni, elő kell készíteni a törvény intézkedéseinek megfelelőleg a szükséges dolgokat. Ezzel foglalkozott a lelkészi státus, mint fennebb említettük, s megállapodott egy normában, melyet alkalmazkodás és mihez tartás végett,, az esperesi hivatal körlevélben bocsátott közre. — Szeretetvendógség. A lévai ref. egyház kebelében alakult Bethlen Katalin nőegylet ez idén is megtartotta, a karácsony előtti vasárnapon, szokásos szeretetvendégségét, melyen testi táplálékkal is ellátta a jelentkező szegényeket felekezeti különbség nélkül. Az adományok kiosztását beszéd, szavalat és karének előzte meg. — Magyar református keresztyén istenitiszteletet tartott Wienben 1907 dec. 15 én a Dorotheergasse 16. sz. a. levő templomunkban Balogh Elemér pozsonyi lelkészünk, amelyen 80 wieni atyánkfia jelent meg. Nemcsak e hivek kérték, hogy a jövőben is tartson ismét istentiszteletet, de a wieni gyülekezet kiváló lelkészei is, nemkülönben a wieni presbitérium is eléggé meg nem köszönhető előzékenységgel istápolták Balogh Elemér vállalkozását. — Az adventi napokban a lévai ref. templomban minden reggel 8 órakor bibliamagyarázattal egybekötött istenitisztelet volt. — A tüzkárosult csilizradványi egyház részére újabban a következő kegyadományok folytak be : imelyi leányegyház 24 K 20 fill.; deákii egyház 31 K 87 fill.; perbetei egyház 19 K ; somorjai egyház újabban 3 K 40 fill.; szapi egyház 14 K 04 fill.; apácaszakállasi 14 K 15 fill.; kamocsai egyház 67 K 20 fill.; Smid Miksa csilizradványi izraelita 5 K ; Vízvári Károly csilizradványi lakos 2 K. Az eddigi kegyes adakozás összege 308 K 72 fillér. — A lévai ref. iskolások szinjátéka. Tóth István lévai kántortanítónak az a gondolata támadt, hogy a ref. templom uj orgonája javára saját növendékeivel színjátékot játszat, s megpótoltatja azon összeget, mely a lévai tanítónövendékek és leányok közreműködésével (a „Szökött Katona“ eljátszásával) a múlt év elején összejött. A gondolat m. óv nov. 22-én, 23-án és 24 ón szépen sikerült tetté vált, amennyiben a „Persely“ és „Ki mint vet, úgy arat“ cimü gyermekszinmfívek eljátszása nemcsak oktatva mulattatta a nagy számmal megjelent közönséget, hanem olcsó belépési díjak mellett, szép hasznot is hozott. A játék szintere a ref. iskola volt. Szereplő személyek az értelmesebb és ügyesebb fiuk és leányok valának, számezerint 12-en. Az uj orgonára begyült tiszta haszon 91 K lett. — A szentgyörgyvölgyi ref. gyülekezet könyöradománya 51 K 06 fillér, melyhez járultak: Szécsiszentlászló 5 K, Dobraföld 8 K 30 fill., Márkföld 6 K 40 fill., Nemesnép 4 K, FelsŐszenterzsébet 3 K 70 fill, helyben Farkasiak 5 K, Alsókoljár 5 K 16 fill, Felsőkoljár 2 K 10 fill., Tiborszeg 2 K, Asszony fa 1 K, Késszeg 90 fill., Cséplak 3 K, Domjánszeg 2 K 30 fill., lelkész 2 K, Mórocz Ferenc kőmives segéd 40 fill. — Ebből rédei tüzkárosultaknak 31 K át, Nagypénteki Társaság Árváinak 5 K-át, Siketnémák-vakoknak Szegeden 5 K-át, Siketnémák Intézetének Egerbe 5 K-át, Gyermekvédő Ligának Budapesten 5 K-át küldöttem ; mert mindannyian kértek. — Orgona-szentelés. Bátka (Gömörmegye) ref. egyház ünnepélyesen szentelte fel uj orgonáját, melyet Országh Sándor rákospalotai (Budapest mellett) orgonagyáros cég a napokban állított fel és adott át a használatnak. A mű igen Ízléses szekrényben van elhelyezve, működése igen precíz és zajtalan, hangolása kiválóan tiszta, hangja pedig kellemes és erőteljes. A művet az egyház teljes megelégedéssel vette át. — A lelkész és tanító urak figyelmébe. Egyházunk hivatalos címe ezután „református“ lesz. Az eddigi bélyegzőket ehez képest újakkal kell fölcserélni. A bélyegzők elkészítésére ajánljuk Geduldiger Hugó műintézetét (Budapest, VI. Váczi-körút 17/a), ki mindenféle ruggyanta- és rézbélyegzőket, pecsétnyomókat, öntött és vésett cimtáblákat stb. a legolcsóbban és legszebben készít. Árjegyzéket ingyen és bérmentve küld. — Magyar Otthon. Tisztelt olvasóink becses figyelmébe ajánljuk a Budapesten VIII., Főherceg Sándor-utca 30. sz. alatt levő Magyar Otthon Penziót. Mérsékelt árban elegánsan bútorozott, különbejáratu szobákat lehet ott bérelni s esetleg teljes ellátás is kapható. Csoportos jelentkezőknek megfelelő kedvezmény. Szigorúan családi otthon. Szerkesztői üzenet. K. F. Tácz. A küldött 8 K 1908-ra szól. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Kis József. Főmunkatárs: Faragó János. Templomok, előcsarnokok folyosók, verandák, konyhák stb. részére legszebb és legtartósabb, de amellett olcsó padozatburkolat a géppel gyártott díszes CEMENTLAP, mely KOHN JÓZSEF r r cementáru - gyárosnál PA PA IV kapható. Gyár: Korona-utca 13. sz. Iroda: Fő-tér 18. szám. Készít továbbá közönséges cementlapokat, különféle méretű cementcsöveket, itató- és etetövályukat, kagylókat stb. Elvállal díszes gránit-terazzó- és mindennemű betonmunkát. Árjegyzéket, színes mintalapokat kívánatra díjmentesen küld bárhová.