Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-15 / 50. szám
Tizenhetedik évfolyam. 50. szám. Pápa, 1907. december 15, DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ES ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerKesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden Yasámap. 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János - szerkesztő czimére küldendők. főmunkatárs czimére küldendők. —Emlékezzünk Szép és kegyeletes ünnepélyt tartott főiskolánk b annak fenntartótestülete, a dunántúli ref. egyházkerület, midőn e hő 6-án megünnepelte egyik legkiválóbb tanára : Tarczy Lajos születésének 100-ik évfordulóját. Nemcsak a rideg szokásnak hódolt ezzel, hanem nagy kötelességet is teljesített, mert úgy egyesek, mint testületek saját maguknak tartoznak azzal, hogy meggyújtva az emlékezés szövétnekét, olykor-olykor bevilágítsanak a múltak sötét homályába s rámutassanak azokra a kiváló férfiakra, kik korukban hűen megállták helyüket. A pápai református főiskola múltjának nagy emlékeivel első helyen áll hazai tanintézeteink között, mert akár tanárait, akár tanítványait tekintjük, országos jelentőségre emelkedett férfiakkal találkozunk. A tanárok közül elég legyen csak Zádor Györgyre, Márton Istvánra, Bocsorra, Kerkápolyra és Tarczyra hivatkoznunk; tanítványai közül csak a két legnagyobbat: Petőfit és Jókait említjük fel. Ezeknek s az itt fel nem sorolható sok jelesnek köszönhetjük, hogy ma dicsőség pápai tanárnak lenni s tanítványaink is büszkeséggel mondhatják magukat pápai diákoknak. A nagy elődök áldott emlékének hódoltunk ez év okt. 18-án is,midőn BocsorIstván születésének 100-ik évfordulóját ünnepeltük. Akkori ünneplésünk azonban inkább családias volt, mert a főiskolához s az ünnepelthez közel állókon kívül alig vett más rajta részt; az e hó 6-án tartott Tarczy-emlékünnepélynek országos jelentőséget kölcsönzött az a körülmény, hogy legelső tudományos intézeteink is elküldték arra képviselőiket s az emlékbeszéd megtartására olyan férfiú vállalkozott, mint Eötvös Károly. Az ünnepély minden tekintetben méltó volt az ünnepelthez s méltó magához főiskolánkhoz is. Akiket körünkben üdvözölhettünk, meggyőződhettek arról, hogy nemcsak kegyelettel őrizzük a múltak hagyományait, hanem azon vagyunk, hogy tisztán, mocsoktalanul adhassuk át azokat a nyomunkba lépőknek. De amikor elődeinket ünnepeljük, ne felejtsük el, hogy azok az idők, amikben ők éltek és munkálkodtak, egészen mások voltak, mint a maiak. Amikor Tarczy, Bocsor régiekről... pályájukat kezdték, nemzetünk az ébredés korszakát élte; férfikoruk delelője arra az időre esett, midőn az eltiport magyarnak magát kisirni sem volt szabad.. . Ez is, az is nagy, rendkívüli idő, aminek bizonyára jelentős része volt abban, hogy ők olyan nagyokká, rendkívüliekké lettek s hogy mi ma csodálattal tekinthetünk rájuk. Hiba volna azért, ha őket s munkásságukat korunk szemüvegén'nézve Ítélnénk meg. Ugyanaz a nemes ideálizmus vezeti a tanárt ma is, ami vezette nagynevű elődeit, mert aki a tanítói hivatást választja életpályájául, annak az anyagiakról való lemondás nagy erényében kell magát gyakorolnia mais; de arról, hogy mennyi fizetése van a tanárnak ma, s mennyi volt nekik, ne szóljunk. Ezt a dolgot jobb nem is emlegetni, mert ha volt valami, ami református intézeteinknek ártalmára volt a múltban, az épen a tanári fizetés csekélysége volt. Istennek hála, hogy ennyire jutottunk, ahol most vagyunk ; de még ennél is tovább kell mennünk. Az anyagi függetlenség sokszor alapja az erkölcsi függetlenségnek is s erre az utóbbira egyetlenegy pályán sincs nagyobb szükség, mint a tanári pályán. A tudományszeretet sem kisebb ma a tanárokban, mint elődeikben volt s ha nem lehetnek is olyan tudósok, mint ők voltak, nem az ő jó igyekezetükön múlik» hanem a körülményeken. Két dolgot kívánunk főleg a tanártól; az iskola szeretetét s a hivatásszer etetet. Ebben a tekintetben is nagyok voltak ők s ebben a tekintetben csakugyan hivatkozhatunk rájuk, mert ebből a két tulajdonságból sohasem lehet elég egy jó tanárban, különösen egy ref. felekezeti tanárban. De a Bocsor- és Tarczy-emlékünnepélyen különösen egy dolog ragadta meg a lelkemet s ez az, hogy mindkét kiváló férfiú az egyszerű falusi nép sorából küzdötte föl magát a vezetők közé. Ezt kell kidomborítani az ifjúság előtt s arra kell törekednie főiskolánknak, hogy a tehetséges fiukat még a porból is szedje föl s tanítsa ki. Minket, tanárokat pedig lelkesítsen a Bocsor és Tarozy példája s küzdjünk az ő köszörűjükért! Faragó János.
