Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-27 / 43. szám
773 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 774 beiratkozott. Hogy is engedhette volna el a törekvő ifjú, hogy valami olyat tanítsanak e főiskolában, ami ő előtte ismeretlen maradjon. Még inkább az iskolai tárgyakon kívül is tanulgatott. így tanulgatta a francia nyelvet és a zenét, sőt ennek művelésére négy társával szövetkezve, zenekart alakított. Mert hogy hűséges legyen az ifjú Bocsor Istvánról szóló rajzunk, meg kell említenünk, hogy nagyon komoly természete dacára is nagy barátja volt a zenének is és a költészetnek is. Nem egy költeményét zenésítette meg, így kiváltképen felkapott volt a „Múzsa dal“, amelyet az iskolától búcsút vevő tanulók indulójául irt és ezután sokáig a tanévbezáró ünnepélynek volt dala. A jogi tanfolyamnak is elvégzése után még könyvtárnoki, ellenőri és seniori hivatalokat is viselt főiskolánkban és a mellett egyes tantárgyakat is tanított a gimnáziumi osztályokban. Ez alatt az iskolai főhatóság bizalmát annyira kiérdemelte, hogy az 1835 — 6. tanévre főiskolai rendes tanárul választották meg. A választást elfogadta, de arra kérte a főhatóságot, hogy ismeretei öregbítése végett még 2 évre a külföldi akadémiákra mehessen, mely kérelme teljesíttetvén, a bécsi és berlini egyetemen töltött 2 év után az 1837 ik év őszén foglalta el rendes tanári hivatalát. Itt az elébb tárgyául kijelelt esztétika helyett a történelmet osztották be a neveléstanon és francia nyelven kívül szaktárgyául, s ezzel el lett jegyezve a történelem komoly szavú múzsájának. Mert a költészettel való foglalkozása, miről fentebb megemlékeztünk, csak átmeneti időszak volt életében, mint ahogyan talán mindenki életében van egy kor, amelyben költő szeretne lenni, utóbb azután az egész költői hajlamból alig marad meg más, mint a természet örök szépségében való gyönyörködés. . Bocsor Istvánt a tanári székén, mindjárt a második évben, gimnáziumi igazgatóul választották és az ezen elfoglaltságaitól fennmaradt időben még tanítványai számára kellő tankönyvek írásával is foglalkozott. És mivel azon idők szokása szerint a tantárgyak nagyobb részét kéziratban bocsátották a tanárok tanítványaik rendelkezésére, így tett Bocsor István is; de voltak viszont olyan tankönyvei, amiket nyomtatásban adott ki, így jelent meg: 1. Francia nyelvtana 1839/40 ben két kötetben. 2. Latin nyelvtana 1843-ban, három füzetben, mely több kiadást is ért. 3. Számvetési kézikönyve 1843-ban magán és nagyobb iskolákbani használatra. 4. Földrajza 1847-ben 2 kötetben. Tankönyveken kívül a Halotti Énekek cimü énekes könyvet hangjegyekkel látta el és amellett a Prot. Egyházi Iskolai Lapba tanügyi cikkeket irt, Hetényivel folytatott tanügyi vitája pedig külön füzetben is megjelent. (Folyt, köv.) Kis Ernő. Robertsonról. — Részlet Broicher „Robertson élete levelekben“ című müvéből. — (Folytatás.) Robertsonnak az úri szent vacsora jelentőségéről való felfogása szorosan összefügg a kegyelemről való nézetével: Mivel ez a kifejezés: kegyelem, kizárólag a szent irásbau fordúl elő, többé-kevésbbé titokzatos és gyakran félreértik. Azt hiszik, hogy a kegyelem elnyerése után valami rejtélyes erő száll a lélekbe, holott csupán más elnevezése Isten jóságának és mindazok, akik az idvességről szóló izenetet hallották, részesei a kegyelemnek. Ez biztosítja számukra Istennek jó tetszését. Robertson I. Kor. 11., 18—34. verseinek magyarázatában a történelmi összefüggésre megy vissza. Mysteriumról ép oly kevéssé beszél itt, mint Pál apostol eme szavainak : „aki méltatlanul eszik és iszik stb.“ az úrvacsorával élők lelki állapotára való alkalmazásáról : Az apostol, hogy a korinthusi gyülekezetben az urvacsorázással kapcsolatos visszaélést megszüntesse, emlékezetökbe idézi a Korinthusiaknak az úrvacsora szereztetésének okait és ezekből vezeti le a bűnt, amelybe az úrvacsorát megszentségtelenítők esnek és a felelősséget, amely rájuk nehezedik. Azt mondja, hogy az úri szent vacsora a Megváltó áldozati halálának emlékezetére szereztetett. E szent vendégség talán fölöslegesnek tetszhetnék. Valószínűleg hajlandók vagyunk így szólni : e tekintetben nem szorulunk emlékeztető jelre, mert az Ur halála szivünkbe, mint valami kőbe örökre be van vésve. Az embernek fia azonban sokkal jobban ismerte természetünket, mint sem bízott volna az ilyen vallomásban. Tudta, hogy az ő áldozati halálára való visszaemlékezés állandó ismétlés, érzékelhető jegy nélkül elmosódnék. Azért a sakramentomnak érzés, Ízlés és látás által arra kell emlékeztetetnie, hogy a keresztyénség nem csupán érzésen, hauem történeti tényen alapul. E szent vendégség a megfeszített Krisztusról tesz bizonyságot közöttünk. Ha valaki elfeledkeznék Istenről, ha bűnben élne, anélkül, hogy az ítélet rettenetes gondolata felrázná belőle, lehet, hogy ez ideig-óráig sikerül neki. Am legyen bölcsebb, mint a teremtője, ám szóljon így : „a bibliát otthon is olvashatom és Istent a dicső természetben ép úgy imádhatom, mint a templomban.“ De ha a magányos kamrájában való imádkozást elhanyagolja; ha az Ur asztalához sohauem járul és a vallásban minden symbolumról letesz, biztosíthatjuk rettenetes sorsáról, mert a jövendő itéiet föltételes és az Isten léte bizonytalan lesz rá nézve. Az úri szent vacsora; „kommunio“; benne szövetségbe lépünk Istennel és anyaszeutegyházával és a szentek egyezségéről bizonyosakká leszünk. Némelyeknek, akik vele élnek, üres formaság; másoknak eszköz, amellyel valami jót érnek el, hogy mit, voltaképen maguk sem tudják. De ha a rosztól vissza nem tart: csak okul szolgál újabb vétkezésre. Ha azzal az ehatározással járulunk az Ur asztalához, hogy tovább is vétke-A Tokaji Bortermelő Társaság szállít Tokajból W liter TOKAJI szamorodni bort ÍJA koronáért, kölcsön hordóban bérmentve a megrendelő vasúti állomására. V V/
