Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-29 / 39. szám
699 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 700 Theologiai akadémiáink tantervre vízié ja. (Folytatás.) Eleddig az apologetikát se tartották fölösleges tantárgynak. Bartók szerint „a vallástörténethez és a vallásfilozófiához csatlakozik az apologetika, mely keresztyénellenes filozófiai és theologiai rendszerekkel, a materializmussal és atheizmussal, pantheizmussal és deizmussal a keresztyénség alapelveit és tanításait állítja szembe.“ Az apologétika fontosságát élénken megvilágosítja az az általános tetszés, helyeslés, amellyel egy vagy két éve a protestáns világ Erőss Lajos apologétikáját fogadta. A római katholikusok annyira fontosnak tartják e tárgyat, hogy a főgimnáziumba is beviszik tanítását és ebben az évben 4 ilyen munka jelent meg náluk. E tényt annyira figyelemre méltónak tartja dr. Barcsa János debreceni tanár, hogy a Debreczeni Prot. Lap legutóbbi számában önálló cikkben foglalkozik vele. „A római katholikusok — mondja —, kik a hatalom birtokában velünk szemben „védelemre“ bizonyosan nem szorultak, mégis a r. kath. vallás apológiájával bocsátjuk ki az ifjakat az életbe, hogy bármely életpályán működnek is, védelmezzék a r. kath. vallást. Hogy ez a „védelem“ sokszor támadássá lesz, az apologia tanítása előtt volt alkalmunk több példáját látni, az apologia tanítása bizonyára még nagyobb sikereket igér . . . Felette kívánatos volna, hogy a mi ifjaink is készen legyenek tanulmányaik befejezése után a ref. vallás apológiájára. Szükséges ez mert ott van velünk szemben az állandóan harcra szervezkedő r. kath. egyház, mely elszántan és hosszú ideig óhajtja vívni a harcot a magyar protestántizmussal. “ Az apologetika mellett szükségesnek tartják még a polemikát is, ami meg a keresztyénség kebelében keletkezett, vagy keletkezhető tévtanok ellen küzd. Akinek volt már a kezében Hase polemikája, az igen jól tudja, hogy mennyi hasznát veheti a gyakorló lelkész az abból merített ismereteknek ; váratlanúl jövő viták alkalmával — ilyen sokféle felekezetű országban, mint a mienk — belőle megszerzett kézségnek, hogy bátran, finoman, talpraesetten visszavágjon és lefegyverezze ellenfelét. Jól tudták ezt a Prot. Egylet tagjai s azért igyekeztek kézbe adni ezt a kitűnő könyvet. Kérdezzük-e, hogy ma talán kevésbbé van szükség e két utóbb említett tudományra, mint volt régebben elődeinknek ? Ma talán kevesebb és kevésbbé köszörült fegyverekkel is könnyebben megvívhatják harcaikat a Krisztus vitézei, mint elődeink csak 25 — 30 évvel ezelőtt is ?! Ma, amikor szinte mesés lelkesedéssel és erővel szervezkedik a szocializmus az egyik oldalon és ugyanolyan erővel és lelkesedéssel a pápizmus a másik oldalon ?! Ma nem volna szükséges, hogy fegyverekkel, puskaporral bőven ellásuk és hogy ezek ügyes forgatásába, használásába, amíly jól csak lehet, úgy belegyakoroljuk magunkat ? ! Óh a mai idő és még ami a közel jövőben ránk jő, épen nem a kényelmes elnyujtózkodás, a léháskodás ideje, hanem erős harcé ! Különben okos ember béke idején készül a harcra ! Talán 10—12 éve, hogy Jézus életének előadását is beállították a theologiai tantárgyak közé. Mivel Jézus élete a keresztyénségnek központja ; mivel ő körűié kell forogni minden tudománynak, egészen természetes volt a törekvés, hogy hű, tiszta, teljes képet nyerjenek az ifjú Timótheusok. Mind e mellett — úgy látszik — akadémiáink Jézus életének előadását nem tartják szükségesnek. Kérdem, megengedi-e az anyaszentegyház érdeke, hogy valamelyik theologiai akadémián se Jézus élete, se a vallásbölcsészet, se az apologétika, se a polemika, se a dogmatörténet, se a szimbolika ne adassék elő ? ! És ha ez megengedhető volna is: nem az következnék-e ebből, hogy a dogmatikát annál részletesebben, ezeket a tudományokat úgyszólva beleolvasztva, legalább heti 6 órán kellene előadni?! Hisz mód felett fontos dolog ez mind ! A panaszok egy részéről im áttekintést nyújtottunk. Abból, hogy itt is, ott is, mindenfelé megnyilvánúl a panasz és a tényleges állapoton való javítás szükségének hangoztatása, nyilvánvaló, hogy a baj általános és a panasz nem alaptalan, tehát nem is kicsinyes személyeskedésből ered, hanem a közügy iránt való nemes és köteles érdeklődésből. Se a felszólalókat, se a szerkesztőket nem illetheti a vád, hogy a panaszokat talán a kárörvendés gyorsaságával hoznák napvilágra; ellenkezőleg : az anyaszentegyház jólétéért, az alma materért aggódó szeretetnek töprengő lassúságával tették és teszik ezt. Hogy aztán a tanár urakban is keresik a hibát, ebben nincs semmi föltűnő. Egy olyan kert szemlélésénél, amelyet nagyon fölvert a gyom, természetesen hibáztatják a kertészt is ! A lelkészeket talán nem hibáztatják unos-untalan az egyházi életnek bármi hiányáért, fogyatkozásáért ? ! (Folyt, köv.) Robertsonról. — Részlet Broicher „Robertson élete levelekben“ cimü müvéből. — (Folytatás.) Az a nagy vita, amely a pogányság és keresztyénség, a romanizmus és a protestántizmus, a valamely egyházhoz való puszta tartozás kevély pretenziói és a keresztyénség szellemibb irányzata közt dúl, azon kérdés körül forog, hogy az emberek miképen idvezülnek ? Közvetlen Krisztus által-e, vagy közvetve az áldozópap révén ? Személyes hitök folytán e, vagy pedig a sakramentomok csodás közvetítésével ? Pál apostol álláspontja ebben a kérdésben világos. Ez a szó : „priester“ az angol egyházban nem egyéb, mint a „presbyter“ szónak korcs alakja. Az angol egyház a maga formuláiban tisztviselői részére saoramentalis vagy áldozó papi hatalmat nem követel; lelkészeitől csupán a lelki gondozásra való hivatott-
