Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-08 / 36. szám
687 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 638 Lelkésztársaimnak igen jelentékeny száma néhány hónap óta megint csak az előnyöket nézi. Fokozni kívánják a nyugdíjintézet iránt támasztható igényeket egy részről, másrészről meg csökkenteni kívánják a lelkészek pénzbeli hozzájárulását, egyszersmindenkori s évi terheit. Arról azonban senki se akar, vagy talán csak nem mer szólni, hogy ez csak úgy lehetséges, ha elejtjük azt a három évvel ezelőtt annyira hajtott kívánságot, hogy se bizonyos számú szolgálati évek, se bizonyos életkor nem adnak igényt arra, hogy valaki teljes fizetését nyugdíjúl igényelhesse ; vagyis ha eltöröljük a törvény 10. § ának b. pontját! , No hát én bátorságot veszek magamnak arra hogy ezt szóba hozzam, megindítványozzam. Igaz ugyan, hogy már annyi indítvány került nyilvánosságra, hogy szinte nevetni való. De mindegy ; próba szerencse. Említettem már, hogy mindenki elismeri, hogy a lelkészi nyugdíjintézet a fizetések emelése nélkül szinte elviselhetetlen terhet ró a lelkészek túlnyomó részére. Kivánatos tehát, hogy ha csak lehet, a befizetések megkezdésével egyidejűleg a fizetésemelés is megtörténjék; vagy ha erre nincs kilátás, valami módon mentessenek fel a lelkészek az egyszersmindenkorra fizetendő terhek alól. Ez utóbbi esetet illetőleg dr. íerenczy Gyula, a Debreczeni Prot. Lap szerkesztője, lapja julius 20. számában azt a gondolatot vetette fel, hogy „a nyugdíjintézeti belépési díjak a közegyház által a főrészben épen e cálra adatott 3,000.000 korona államsegélyből fedeztessenek. Azzal nem vész el a világ, ha az adójavaslatok tényleges végrehajtása 1909-re marad“ . . . Figyelemreméltó s a lelkészek részéről köszönetét érdemlő gondolat. De én még sejárulhatnék hozzá. Nem, mert nagyon jól tudom, hogy mennyire várják a könynyebbítést a túlterhelt gyülekezetek is és tudom, hogy évek óta Ígérgetik is ezt nekik az esperesek. Igen panaszos pénz lenne hát az, amit ő tőlük vonnánk el. Hanem Ferenczy Gy. gondolata engem arra a gondolatra vezetett, hogy ugyanazt, amit ő akar, megcsinálhatjuk a gyülekezetek megrövidítése nélkül is. Köztudomású, hogy a 3 millió korona államsegélyből 400 ezer korona van fölvéve nyugdíjintézetünk évi segélyezésére. Ezt a 400 ezer koronát már egész bátran fordíthatjuk az egyszersmindenkorra befizetendő összegek fedezésére. A nyugdíjintézeti törvény életbeléptetése a konventre van bízva. Megteheti tehát — engedve a közóhajnak, illetőleg erre támaszkodva, — bogy 2 — 3 évig nem lépteti életbe. Az államsegélynek ide eső részét azonban — a kezelési költségek levonásával — nyugdíjintézeti célra tőkésíti. Az országos ref. lelkészi nyugdíjintézet létesítése tárgyában kiadott „Jelentés“ 27. lapján olvasható a A TOKAJI BORS nyugdíjintézet ruathematikai mérlege. Ki vannak tüntetve a várható bevételek, velük szemben a várható kiadások. A bevételek 1. p. szerint a 330/0-os, illetőleg 23 %-os belépési járulék évi járadéka 35195 K 80 fillér. Az ennek megfelelő tőkét kell tehát előállítani a 2 — 3 évi 400 — 400 ezer K-ból. De beszéljünk csak 3 évről. Mert ha így 1,200.000 korona tőkésíttetnék, ez annál biztosabbá tenné az intézet működését; de fedezné azt a 23%-ot is, amire a mostani számítás szerint az ezután belépő űj tagoktól számítana az intézet; az u. i. természetes, hogy ha a mostani tagok csak 10°/0-ot fizetnek alapbetétül : akkor a jövendőbeliek is csak ennyit fizessenek. Ennek keresztülviteléhez persze a zsinat összehívása szükséges : hát hivattassék össze ! Különben is úgy látom, hogy az adózási törvény magyarázása, értelmezése miatt is szükséges lesz ez. Én azonban sokkal jobban szeretném, ha egyelőre visszatérnénk a rokkantsági nyugdíjintézet eszméjéhez. Szeretném pedig a következő okokból: 1. Sokallom a 3 72°/o-os évi díjat; óhajtom, hogy maradjon csak a mostani 2 72%-os, ami a tanárok és a tanítók évi díjánál V20/0-kal még mindig több. 2. Szeretném, ha özvegyeink 1000 kor., árváink 2 — 300 kor. évi segélyt kapnának. Ezeknek u. i. sokkal inkább van szükségük ily mérvű segélyre, mint egészséges, munkaképes 64—70 éves férfiaknak arra, hogy nyugdíjba menjenek. Özvegyeink jutaléka igen csekély összegben van megállapítva. A tanítók özvegyei 1200 koronáig a fizetés 50%-át kapják; ez már 600 korona; 1200 koronán túl pedig a fizetés 20%-át. Éhez képest az 1600 koronás fizetésű lelkész özvegyének 680 koronát kellene kapni; a 4000 koronásénak már 1160 koronát, s a mostani szabályzat szerint még a felét se kapja. Erre az alapra való visszamenetel, illetőleg ilyen törvény alkotása esetén az első tiz évben csak az egyházi közérdekből mulhatatlanúl szükséges nyugdíjazásoknak volna helyük, teljes fizetéssel. A jövedelem tekintélyes része tőkésítésre, meg az özvegyek és árvák segélyének emelésére fordíttatnék. így lassan, de biztosan haladhatnánk abba az irányba, hogy 10%-os alapbetét, 2%%-os évi díj mellett idővel 64, illetőleg 70 éves korukban nyugdíjba mehessenek lelkészeink. Egy kis számítást teszek annak megvilágítására, hogy hogyan alakulna pénzügyi állapotunk egy pár év múlva. Fölteszem, hogy özvegy-árva-gyámintézetünk iránt az eddigi módon teljesítjük kötelességeinket s az is viszont így teljesíti a magáét. Költségvetést készítek 1910-re úgy, hogy 30 lelkész mehessen nyugdíjba teljes fizetésével; közülök 15 1600, 10 3000 és 5 4000 korona fizetéssel. E szá-TOKAJT BORT 3 éves szamorodni 5 éves aszú puttonos QA 07 literes Qú koro- \Cí 05 literes 10 korost/ palackot náért 1“ palackot náért lrídóKnii KürmmifvA a niAO'VAmlAln roűiifi á 11 mii á fiát* íl .
