Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-11 / 32. szám
565 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 566 rendelkezése folytán ? Nem, hanem egy örökké érvényes elv alapján. Minden alaki igazság múlandó. Nincs maxima, nincs egyházi kultusz-forma, bármily magasztos, amely örökké tartana. Isteni kijelentést foglalhat ugyan magában ideig-óráig, de ha a teljes igazság nincsen benne, tartós jogosultsága nem lehet. Azért mondja Krisztus ehelyett: „ne esküdjetek“ — ezt: „a ti beszédetek legyen : úgy, úgy; nem, nem.“ Ugyanazt az igazságot tehát, amelyet Mózes korlátok közé szorítva hirdet, Krisztus egész terjedelmében megerősíti s a régi formát egy alapelv révén megszünteti. Ahelyett, hogy így szólna: ne mondjátok ezt: „ráka, vagy bolond“, a szeretet elvét hirdeti. A keresztyén vallás a helyett, hogy az idő hetedrészének Istennek szentelését követelné, az összes időt szentnek nyilvánítja. Ahelyett, hogy az áldozati törvénnyel egyezőleg azt kiváuná, hogy legbecsesebb tulajdonunkból valamit Istennek áldozzunk, igy int: „állítsátok magatokat Istennek élő áldozatul.“ Az apostolok „lelki tisztséget“ viseltek. Pál apostol ezen az igazság szolgálatát érti, az igazságét, amely minden kultusz-formában feltalálható. Nem a Szentlélekről beszél itt, hanem a lélekről, t. i. a törvény szelleméről, amelynek tisztét kellett az apostoloknak betölteniök. Ez teljesen megegyez Krisztusnak az írás bölcs magyarázójáról szóló rajzával, akit olyan sáfárhoz hasonlít, aki a maga kincséből ót és újat hoz elő : régi alapelveket új formulázásban. Az emberek tévednek, mikor a régi szavakhoz és formulákhoz oly csökönyösen ragaszkodnak, mert ezek változásnak vannak alávetve és csak addig érvényesek, amig rájuk szükség van, azután megavúlnak. Valami újnak kell jönnie, jóllehet a régiben van valami, ami örökké változatlan : a szellem, mely a szavakban rejlik; a régi igazság, amely új formát teremt, hogy benne érvényesüljön. „A keresztyén, egyház, mint család“ c. egyházi beszédében így ir: Intézmények elenyésznek, egyházak változtatják alakjukat és mégis úgy ragaszkodnak hozzájuk még nemes, emelkedett gondolkozásu emberek is, mintha egyedül ezekkel az eszközökkel újíthatná meg Isten a világot. A keresztyénségről némelyek azt hiszik, hogy elavult s lomtárba való.. . Óh atyámfíai, a dolgok mások ugyan napjainkban, mint azelőtt voltak, de a keresztyénség tovább él. Nem az apostoli utódlásban, mert ez a fogalom a múlté. A külső alakja megváltozott, lelke elszállott, de feltámadott, olyan igazán, mint ahogy a zsidó vallás nemesebb irányzatának szelleme a keresztyén vallásban új életre kelt. Régi babona és balitélet elavulásán keseregni ép oly balgaság, mint az édes anyának búslakodni azon, hogy elhúnyt fiának porsátra összeomlik. Aki a különböző intézmények elenyésztén, az emberi formulázások változásán bánkódik, ép oly balgatag, mint volt Jónás, mikor azon kesergett, hogy a tök szára, amely őt árnyékával a déli nap hevétől megóvta, elszáradt. Minden külső és belső dolog alá van vetve a változásnak. De az anyaszentegyház Istene él és egyháza új alakjában is ugyanaz marad : szent család a földön és a mennyben. Mivel szerinte a Krisztus országának , lényege és áldása nem külső alakjában rejlik, -azért az egyház alakját nem is kivánja erőszakos változásoknak és újításoknak kitenni. A zsidók megtérésük után is zsidók maradhattak, mert a keresztyén vallás a külső formaságok megváltoztatását nem kívánta. így Pál apostol körülmetéltette Timótheust s maga is ragaszkodott egyes zsidó szokásokhoz: fogadást tett és a haját lenyiratta. Nem tekintette keresztyéni kötelességének a zsidó rendszer lerontását. Tudta, hogy nem tart sokáig, de egyelőre beérte azzal, hogy a régi rendszerbe új életet, nem zsidó, hanem keresztyén szellemet öntött és aztán nyugodtan várta, hogy ez azt áthassa. Mai napság arra törekesznek az emberek, hogy az intézményeket megváltoztassák; tökéletes társadalmi berendezést kívánnak, mintha ezzel a földön tökéletes állapotot létesíthetnének. Milyen nagy a különbség e felfogás és a Pál apostol felfogása között, aki igy ír: „Minden ember, amely hivatalba hivattatott, abban maradjon.“ Mi az anglikán egyház tagjaiul vagyunk elhíva. Mi tehát napjainkban a kötelességünk ? Mit tenne Pál apostol a mi helyünkben ? Talán így kell-e szólnunk : vájjon nincs-e egyházamnak olyan formulája, amellyel teljesen nem értek egyet; nincs-e olyan szertartása, amely nem ragadja magával lelkemel ? Ha van: nem kell-e egyházam kebeléből azonnal kilépnem ? Nem, atyámfiai, Isten azért állított bennünket ebbe az egyházba, hogy ennek keretén belül akarata szerint alakítsuk életünket. Az tehát a hivatásunk, hogy egyházunk formaságait új élettel töltsük meg, azokat mélyebbekké, szentebbekké tegyük. A mai harcias időkben bizonyára senki sem talál lelki megnyugvást, ha csak e bölcs mondás mély értelmét fel nem fogja: „Minden ember, amely hivatalba hivattatott, abban maradjon.“ I. Kor. 7., 20. (Folyt, köv.) (Apácza-Szakállas.) Osváth Kálmán ev. ref. lelkész. A Tokaji Bortermelő Társaság szállít Tokajból 20 palack 0*7 literes 3 éves TOKAJI szamorodni bort ládában bérmentve a megrendelő vasúti állomására. 26 koronáért,