Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-11 / 32. szám
567 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 568 Másik felelet a két gyakorlati kérdésre. E lap 24. számában Fülöp József lelkésztársam két kérdést közölt a gyakorlati lelkészet köréből, melyekre a 30. számban Birtha József lelkésztársara adott feleletet. Mivel úgy a kérdéshez mint a felelethez van valami mondani valóm, bátorságot vettem magamnak az írásra. I. Fülöp első kérdése lényegében ez : helyesen járt-e el akkor, midőn elnézte azt, hogy egy református halott sirja felé keresztet állítsanak, mivel kizárólagos r. kath. temetőben csakis e feltétel alatt engedték meg a ref. halottnak a rendes sorba temetését, ellenkező esetben pedig csak a temető félreeső zugában adtak volna temető helyet. Szerintem itt a hangsúly ezen van : kizárólagos r. hath, temető. Ebben a temetőben a r. kath. egyház, illetőleg ennek képviseletében a plébános az ur; az 1868:53. t.-c. 22. §-a, illetőleg az 1879 : XL. t.-c. 54. §-a értelmében köteles megengedni, hogy a r. kath. temetőbe más vallásu halott is eltemettessék ; a feltételeket azonban, melyek közt a temetés történhetik, teljes joggal ő szabja meg. Ha azt mondja : csak az esetben engedem meg a ref. halottnak sorba temetését, ha nem fejfa, de kereszt lesz feje felett, teljes joga van hozzá. Vájjon melyik református pap engedné meg azt, hogy a kizárólagosan református temetőben, egy r. kath. halott felibe keresztet állítsanak ? Birtha lelkésztárs aligha. A debreczeni református kollégium füvészkertjében különben évtizedeken át ott állt egy hatalmas fakereszt, a debreczeni csatában (1849 aug. 2.) lelőtt orosz generális sirja felett. En még sokszor láttam ; ma már a kereszt elkorhadt, a sirdomb pedig a földdel egyenlővé tétetett. Az én véleményem szerint tehát Fülöp József barátom egészen helyesen cselekedett úgy, amint cselekedett. Birtha lelkésztársam pedig — szerintem — nagyon túl ment a kereszt elleni gyűlöletben. A kereszt először is nem bálvány, hanem jelvény, symboluin,* melyet a keresztyénség túlnyomó nagy része (a lutheránus is, az uniált is, az anglikán is) kegyelettel tisztel. A heidelbergi káténak B. által idézett 95. kérdése (dr. Erdős fordítása szerint) ezt mondja : „Miben nyilvánul a bálványozás ? Abban, ha az egy igaz Isten helyett, ki magát idejében kijelentette, vagy ő mellette valami mást képzel vagy akar birni a halandó ember, akiben vagy amiben bízzék.“ A r. katholikusok tisztelik a keresztet, de nem imádják sem pedig nem bíznak a keresztben Isten helyett, vagy Isten mellett. Az ostya imádásnál már beszél bálványozásról a heid. káté (80. * Tanítványaimnak én is mindig azt mondom, hogy a kereszt épen nem lehet ellenszenves jelvény előttünk, és hogy ha a reformáció idején a r. kath. templomokon csillag lett volna a jelvény, igen valószínű, hogy ma a mi templomaink jelvénye volna a kereszt. A bécsi református templomon is kereszt van. Az más, hogy a pápisták mindenképen igyekeztek ránk nézve és előttünk gyűlöletessé tenni az ő keresztjüket! Szerk. kérdés), de a keresztnél semmi esetre. Mert hiszen a Krisztus keresztje a nagy apostol, Pál előtt is kiváló tiszteletnek tárgya volt, p. o. „Mert nem küldött azért engemet a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliomot hirdessem ; de nem szólásban való bölcseséggel, hogy a Krisztusnak keresztje hiábavaló ne lenne. Mert a keresztről való tudomány, jóllehet azoknak, akik elvesznek, bolondság, nekünk pedig, kik megtartatunk, Istennek hatalma.“ I. Kor. 1 : 17., 18. „Távol legyen pedig én tőlem, hogv dicsekedjem, hanem csak a mi Urunk Jézus Krisztusnak keresztjében, ki által nekem e világ megfeszíttetett, én is e világnak.“ Gál. 6 : 14. „Mert sokan járnak másképen, kik felől gyakorta mondottam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei.“ Fii. 3 : 18. Nagyon értem és igen természetesnek tartom, hogy a kereszt épen minálunk magyar reformátusoknál, kiknek ősei ellen annyi rettenetességet elkövettek a kereszt jegyében, egyátalában nem kedvelt s nem kívánatos jelvény ; magam is akárhányszor visszautasítottam s fejfával cseréltettem ki a fakeresztet, melyet a temetésrendező — tévedésből — a ref. gyermekhalott részére küldött; de vannak esetek, mikor a kereszttel szemben lehetetlen olyan feltétlenül tagadólagos álláspontra helyezkedni, mint B. kollegám tette. Elmondok egypárt. A Szepességre hittak temetni egy ref. gyermeket. A temetésen megjelent a helybeli lutheránus kollega (papi öltönyben), a kántor, az énekes fiuk, élükön egy gyászfátyolos kereszttel. A menet megindúlt, én is természetesen vele. Azt hiszem, nagy tapintatlanságot és kegyeletlenséget követtek el, ha keresztet, amit a testvéregyházbeli lelkésztársam odahozatott, kiparancsolom a menetből, vagy ha azt mondom : vagy a kereszt, vagy én. De azért nem tartom magam bárkinél is gyengébb kálvinistának. Másszor hittak egy haldokló ref. urinőhöz, kinek férje és összes rokonsága, környezete r. katholikus volt. A szegény nő már agóniában volt, mikor imádkozni kezdtem, a férje, ennek hozzátartozói és a cselédség is zokogva térdre borúltak és hányták magokra a keresztet. Mit csináltam volna? Megtiltsam nekik a térdelést és a keresztvetést, vagy abba hagyjam az imádkozást? ! Világért sem ; a szegény térdeplő és zokogó család előtt imádkoztam buzgón, meghatottan. Négy nap múlva volt a szegény asszony temetése. Óriási előkelő közönség, 99 százalékban r. katholikus. Megállották a pompás ravatal előtt, hát látom, hogy a lábánál egy kis szobai feszület áll. Mit csináljak? EL tegyem, vagy eltétessem onnan a feszületet? Azt hiszem, nagy balgaságot követtem volna el. Észre sem vettem, hanem elvégeztem a szertartást annak rendje és módja szerint. Az aztán magától értendő, hogy a temetési menet előtt fej fát és nem keresztet vittek s a temetés utáni napon felhivattam magamhoz a temetkezési intézetek főnökeit s megmondtam nekik, hogy ref. halott
