Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-28 / 30. szám

527

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

528

t.-c. 8. §. és a vadászati és fegyveradóra vonatkozó 1883. évi XXIII. t.-c. 51. §; kimondja, hogy ezen adók után földtehermentesítési, törvényhatósági, községi stb. pótlék nem vethető ki. Egyenes államadónak tehát ezeket sem nevezhetjük.

A hadmentességi díjat tárgyaló 1880. évi XXVII. t.-c. és 1883. évi IX. t.-c. közűi az utóbbi csak némi módosítás. De mindkettő nyíltan azt mondja, hogy a hadmentességi adóhoz a kulcsot az egyenes államadó szolgáltatja. Ennek alapján lesz az nagyobb vagy kisebb aszerint, amint a mentességi díjat fizető alany fizetési képessége változik, amint ezt a m. kir. p. ü. közigazgatási bíróság 302/1884. évi elvi jelentőségű határozata is kimondja. Végül az 1880. évi XXVII. t.-c. 17. §. kimondja, hogy a hadmentességi díj után sem földtehermentesítési járulék, sem törvényhatósági vagy községi pótlék nem vethető ki, ami egyenes adó volta ellen bizonyít.

Egyenes államadónak tehát az országos törvény alapján a 1. földadót; 2. házadót (házbér és házosztály adót); 3. kereseti adót; 4. bányaadót; 5. nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adóját és 6. a tőkekamat és járulék adót tekinthetjük s csak ez lehet alapja a mi egyházi adó kivetésünknek.

Ezeket óhajtottam a kérdés tisztázása szempontjából elmondani.

Engem, érdemtelent az egyházkerületi közgyűlés a segély kérvényeket bíráló bizottságba a maga részéről beválasztott s én ezen fölebb rajzolt meggyőződésem az, hogy az egyházkerületi közgyűlés téves és gyülekezeteinkre káros határozatot hozott. Meggyőződésemet csak az változtatná meg, ha vagy Segesdy vil. aljegyző úr, vagy valaki más olyan törvényt vagy közig, birósági döntvényt nevezne meg, amely az általam jelzett adókat egyenes államadónak nyilvánítja. Vagy ezt kell megtenni, vagy beismerni, hogy az említett kerületi határozat helyesbítésre szőrűi; de a kérdést mielőbb tisztázni kell.

Bállá Endre

ref. lelkész.

Felelet a „két kérdésre.“

Fülöp József lelkésztársunk a gyakorlati lelkészkedés köréből felvetett azon egyik kérdésére, hogy helyesen járt-e el ő akkor, midőn „nem tett kifogást“ „a jó békesség kedvéért is“ az ellen, hogy a kath. temetőbe temetett ref. hitfelünk sírja felébe kereszt jelvény tétessék a fejfa helyett, azt mondom egész határozottan, hogy: — nem! Nem pedig azért, mert mi nem tartjuk „szent jelvénynek“ — a keresztet, mint a pápisták; sőt ellenkezőleg „gyalázatos fának“ már azért is, mert azon az „ártatlanság bárányának“ kellett elvérezni. A keresztyénségünk nem a kereszt jelvénye

alatt lett naggyá, hatalmassá, nem tartjuk azt, hogy: „in hoc signo vinces, — „(avagy en tuto nika“); hanem naggyá és hatalmassá lettünk a Krisztus által, győztünk az ő igéjével, az ő Istensége által.

Ha tehát szilárdan meg akarunk állani a kálvini felfogás mellett, amely „egy érzéktelen, semmit sem jelző holt szimbólumnak“ jelezte a keresztet, akkor még a „kellemetlenségek“-kel szemben is szigorúan ragaszkodnunk kell ezen elfogadott állásponthoz.

Mert mi volt a kereszt Krisztus előtt és azóta is? — A leggyalázatosabb fa a gonosztevők számára, Krisztus után pedig az erőszak, a jogfosztás, a törvénytelenség pódiumja a hatalmasok kezében ; a csalás, a zsarolás, a szemérmetlen üzérkedés szimbolumja az álkegyesek, képmutatók és a farizeusok kezében. Nos, ilyen „szent jelvényből“ — mi nem kívánhatunk, különösen nem akkor, midőn látjuk, hogy az a sok lelketlenség, a mi vérbe borította valamikor az egész keresztyén világot, még ma is a kereszt jelvényében űzetik, hajtatik végre. A kellemetlenséget kerülendő, nekem is lehetett volna már alkalmam „szent jelvénynek“ deklarálnom a keresztet s így megtagadnom a heidelbergi káté 95. kérdését, mely pedig határozottan tiltja a bálványok használatát. (V. Mózes 4. r. 23., 24. v. ; Róm. I. 22. r. 23. v.; Máté ev. 15. r. 9.; V. Mózes 27. r. 15. v. ; V. Mózes 7. r. 5. v.) A kath. temetkezési egyesület gyászkocsijára keresztett csináltattak, tudták, hogy mivel nekünk nincsen kocsink, igénybe vesszük az ő keresztes gyászkocsijokat. Csalódtak; a megkeresztezés után 2 hónap alatt én is csináltattam híveimmel szimbólumaink, jelvényeink alatt halottas kocsit. Ha megengedem, hogy a kereszt alatt temessünk, lassankint egyéb külsőségek is becsúszhatnak egyházunkba (aminthogy már éppen azon az utón is voltak híveink), melyek ellen a „jó békesség“ kedvéért ismét nem lenne tanáosos agitálni ? ! ?

Nem, a hamis bálványokra nincsen szükségünk, amely csak eszköz volt az „egyedül üdvözítő tábor“ kezében az erőszakosságra, az ő eszméi, tanainak ránk való erőltetésében. Tessék megnézni az egyetemi (Budapesten), a nagyváradi kereszt-heoceket! ! A „szent jelvény“ érdekében történnek — ezek, vagy inkább azért, hogy a hódító útjára indúlt fanatikus ultra-montán tábor az ő elveit a „kereszt“ jelvénye alatt ránk, az egész világra ráoktrojálja ?! Ki ne látná itt is a célzatosságot, a jezsuita taktikát ?! Ki ne venné észre az öntudatos hadjárat célját, mely a „szent jelvény“ cégére alatt képes a legszélsőbb vakmerőségre, de tulajdonképpen semmi másért, mint a fanatikus klerikális eszmék diadaláért. Arról szó sincs, hogy a krisztusi keresztyénség terjesztését, ismertetését célozzák ezzel, hogy e jelvény alatt magát a Krisztust akarnák megszerettetni jobban a világ fiaival. A cél az, amit fennebb vázolék és sohasem az, amit a képmutatók hirdetnek tettükről.

Ily körülmények közt szivemhez szorítom én mindig, minden időben az örökké élő Krisztust, a holt bálványt, a keresztet pedig hagyom azoknak, kiknek egész élete, cselekedette a semmit mondó, istent megcsufoló