Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-21 / 29. szám
511 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 512 most nekünk, ref. tanítóknak. Ez pedig sem nem helyes, sem nem szép dolog. Nem helyes, mert a rosszat jóval kell meggyó'zni; nem szép, mert egy erkölcsi testület hogy jut ahhoz, hogy egyes emberek privát dolgaiért megtámadtatásban részesüljön ? A helyi lapok sokszor egyéni becsületben gázoló dolgokat is közölnek s nem feltűnő senkinek; a D. P. L. azonban egy egyházkerület hivatalos közlönye, ami ott megjelenik, más elbírálás alá esik. Soós Károly lelkész úr nem nézett utána, hogy kik kezdték pengetni a vallástanításnak a lelkészekre leendő átruházását, pedig érdemes volna vele foglalkozni s akkor talán nem vádolna bennünket, tanítókat. Hát a legújabban kiadott állami tantervet ismeri-e a nagyt. úr, melynek tananyaghalmazához szabják kérdéseiket az iskoláinkat meglátogató tanfelügyelők ? Vezette a tanítóságot nem a dologtól való szabadulás, hanem a siker, az eredmény kérdése akkor, mikor a vallásiam’ tantárgyak megosztásáról gondolkozott. A felekezeti iskolákat az egyházak azért tartják fenn nagy áldozatok árán, hogy az iskolában a vallástani tantárgy a legrészletesebben taníttassák, hogy a többi tantárgyak is vallásos alapon taníttassanak. Erről vitatkozni nem lehet; de hogy ki, vagy kik tanítsák a vallástani tárgyakat, arról nemcsak lehet, sőt szükséges is vitatkozni. Az én egyéni véleményem nem az volt teljesen, ami a tan. test. kérvényében foglaltatott, de a többség akarata előtt az elnöknek is meg kell hajolni. Én a vallásoktatás kérdését úgy oldanám meg, hogy 500 lélekkel biró egyházban, hol egy tanító tanítja az összes tanköteleseket, tanítsa a lelkész megfelelő díjazás mellett; 500—1200 lélekkel biró községekben külön kántor-vallástanító alkalmazandó, az 1200 lelket meghaladó hitközségekben pedig hitoktató-lelkész legyen alkalmazva. Nálunk a vallás-oktatás olyan sokoldalulag igénybe veszi a tanítót, hogy nagyobb községekben külön embert kíván. Köszönöm Soós K. lelkész úrnak, hogy alkalmat adott nekem arra, hogy ezt elmondhattam. El akartam mondani a Magyar Szóban is, de láttam, hogy ott ama kérdést: »Ki tanítsa a vallástant a népiskolában ?« az irányítja, ki tndna megszabadúlni minél elébb a dologtól s ki bújthatna ki az alól, hogy a nyakába ne szakadjon a teher. Ebből a szempontból pedig nekem a dologhoz hozzászólásául nincs. A vallástalanság okairól sokat lehetne Írni, sokat szoktak beszélni, de a tett — az csak késik. Bűnös ebben a tekintetben az állam is, mert megengedi, hogy az egész héten testi és lelki fáradalmakban elgyötört emberek előtt megnyíljanak vasárnapokon a drága és mérges pillanatnyi gyönyöröket adó korcsmák ajtai; megengedi a felekezetűéi küliséget, lábat ad a vallás ellenségei alá. Nincs az egyháznak fenyítő hatalma. Fájó szívvel kell néznünk, hogy az iskolából kikerült, tejfelesszáju suhanc ott »pelpádzik« a község korcsmája udvarán s válogatott gorombaságok közben mondja be a huszonegyet. Nem tudjuk leszoktatni szinmagyar népünket az eszem-iszomról; kézfogó, esküvő, keresztelő, disznóölés, vásárlás, eladás, sőt még a családjában előforduló halálozás is mind adott alkalom arra, hogy igyék egy nagyot, miközben megfeledkezik mindarról, amit papjától, tanítójától tanúit. Míg a katholikus egyház tanfolyamokat rendez, hogy a szociálisták virágzásnak indúlt — báf kétes értékű — vetésein ők is arathassanak, addig mi a keresztyéni béketürés elvének hirdetése mellett egymásra kenjük hibáinkat s tétlenül nézzük, hogyan halásszák el híveink nagy számát. És mindezeket nem látná Soós Károly lelkész úr, csak a vallástalan ref. tanítókat ? ! A ref. papoknak és tanítóknak összevetett vállal kell azon munkálkodni, hogy mindezek a bajok megszűnjenek, mert a vallásoktatás tantárgyainak megosztása felett folytatott eddigi vitából csak az tűnik ki, hogy a tanítóság egy része szeretne a tehertől szabadúlni, viszont a lelkészi kar más része nem akarja azt elfogadni. Pedig ezen tónusban való vitatkozás nem emeli egyik fél tekintélyét sem s bármely részről is hiába akarja magára ölteni a buzgóság látszatát. Csak még annyit jegyzek meg, hogy Soós Károly úr cikkének ama része, hol a felekezeti képzőről szól, amig egyrészről bizonyos jóleső érzéssel hatott reám, (hiszen a nagy-kőrösi két testvérintézet egykori tanulói cserélik itt ki nézeteiket) másrészről azonban az állami képezdék hitoktatása ellen tett nyilatkozatát nagyon is túlzottnak tartom. Negyed. Kovács Alajos. A mezőtöldi ref. egyházmegye lelkészi értekezlete. A mezőföldi ref. egyházmegye lelkészei julius 12-én értekezletet tartottak Székesfehérvárott Bakó Imre elnöklete alatt. Az értekezletet elnök a rendes időtől eltérőleg a tárgyak fontosságánál fogva 12 lelkész írásbeli felkérésére hivta össze. Az érdeklődés oly nagy volt, hogy az aratási idő dacára is 30 lelkész jelent meg. Bakó Imre rövid elnöki megnyitója után megkezdődött a tárgyalás. Első tárgy volt: Az egyházi adózás kérdése, különösen az adóteher csökkentésére
