Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-23 / 25. szám
455 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 456 — Az érettségi szóbeli vizsgálat főgimnáziumunkban e hó 21-én kezdődött. — A sárospataki főiskola igazgatója a jövő iskolai esztendőben Zoványi Jenő theol. akad. tanár lesz, a jogi kar dékánja pedig dr. Szabó Sándor. — A Baldácsy-alapítvány ügyvivője 45 pályázó közül dr, Szabó József budapesti ügyvéd lett. A szerencsés választáshoz gratulálunk. — Azon híresztelésekkel szemben, mintha főiskolánkban a köztartási díjakat föl akarnák emelni, illetékes helyről fölkérettünk annak a kijelentésére, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Az élelmiszerek roppantul drágultak úgyan, drágább lett minden ; azonban okos gazdálkodással a mostani díjak számításával is kijön a köztartás. — A közigazgatási bíróság leközelébb kimondta, hogy a lelkészek az általuk használt lel készi földek haszonélvezete után nem tartoznak IV. o. kereseti adót fizetni. — A Prot. Egyházi és Iskolai Lap legutóbbi számában egy ref. tanár fölpanaszolja, hogy az Egerben tartott kerületi tornaversenyen a prot. vallásu tanulókat is misére vitték. Székesfehérváron is mise volt a versenyen az első pont, — azonban a pápai és csurgói ref. főgimnáziumok ezzel mitsein törődve, elmentek a ref. templomba, hol Miklós Géza lelkész tartott s/átnukra istenitiszteletet. így kellett volna eljárni Egerben is ! Annyi bizonyos, hogy a most tartott torna versenyeken igen érezhető volt az új idők — szebb remények fuvalma. — A nt. lelkész és t. tanító urak szives figyelmébe. Főiskolánk főgimnáziumának igazgatósága ezen az utón is fölhivja a lelkész és tanító urak szives figyelmét, hogy amennyiben valamely kiváló tehetségű, de szegény gyermeket taníttatni óhajtanának, a köztartási segélyért való folyamodásokat, a nt. és tek. igazgató-tanácshoz címezve már most beküldhetik a főgimo. igazgatósághoz. Tandíjmentességért, tankönyvsegélyért csak szeptember elején, a beiratkozás alkalmával lehet és kell folyamodni. — Magyar Otthon. Elsőrangú penzió. Családok, házaspárok és magános urak részére. Elegánsan berendezett különbejáratu szobák. Rézágyak, fürdők, lift. Olcsó árak. Főherceg Sándor-utca 30. sz. A pályázni kívánók okmányaikat (pályázati kérvény minősítés, szolgálati bizonyítvány) f. évi julius hó 15-ig a mezőföldi ev. ref. esperesi hivatalhoz Balatonfó'kajárra (Veszprémin, p. h.) küldjék be. Az állás a választás jogerőre emelkedése után elfoglalható. Komárom. 1907. junius hó 18-án. Antal Gábor ev. ref. püspök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Kis József. Főmunkatárs: Faragó János. Kérje ingyen és bérmentve magyar nyelvű, gazdagon illusztrált főárjegyzékemet, 3000-nél több rajzzal, mindennemű nikkel-, ezüst- és aranyórák, valamint mindennemű szolid arany és ezüst áruk, hangszerek, acél és bőráruk stb.-ről eredeti gyári árban. Nikkel romontoir óra K 3 — System Koskopf patent óra K 4-— Svájci eredeti sistem Eoskopf patent K ő-— Bejegyzett >Sas Boskopfc nikkel rem. K 7 — Ezüst remontoir óra >Glória« művel K 8-40 Ezüst remontoir óra dupla fedéllel K 12 50 Ébresztőóra K 2 90. Konyhaóra K 3-— SchwrzTvaldi óra K 2’80. Kakukóra K 8 50 Minden óráért 3 évi Írásbeli jótállás. Nincsen kockázat! Becserélés megengedve vagy a pénz vissza! Első óragyár Brüx KONRAD JÁNOS cs. és kir. udvari szállító. Brüs 1254. szám. (Csehország. SELSQ MAGYAR - YILLAMQS ERŐRE BERENDEZETT - HANGSZERGYÁR.B STOWASSER J. cs. és kir. udvari hangszergyáros, a m. kir. zene-akadémia, színházak, hadsereg, művészek stb. szállítója. A hangfokozó gerenda és a javított Rákóczi tárogató feltalálója. I Budapest, II., Lánczhid-u. 5. Gyár: Öntőház-u. 2. Telefon 81—20. Ajánlja saját gyárában készült, elismert legkiválóbb minőségű Ixur-olc, vonós, fúvó és ütő HANGSZEREIT. Specialista,: vonós, fúvó hangszerek készíté■■■■..— sében és javításaiban. — ,,Hangfokozó gerenda“, mely- által bármely hegedű-, gordonka, melybe az illesztetik, sokkal jobb, erősebb és lágyabb hangot nyer. (Biztos siker.) = Kezesség minden egyes hangszernél. =« Régi mester-hegedűk vétele és eladása.® Legnagyobb raktár és gyár! Saját találinányu (Rákóczi) tárogató általánosan elismert legjobb, mely tökéletes solohangszerré általam konstruáltatott. Iskolával együtt 35 forinttól feljebb. Orgona - harmoniumok 70 frttól följebb minden árban kapható. Árjegyzék minden egyes hangszerről külön, kívánatra bérmentve küldetik. Iskolahegedük O Iv-tól följebb. Hivatalos rész. Pályázati hirdetés. A mezőföldi ev. ref. egyházmegyébe kebelezett középpu sztabogárdi ev. ref. egyház lelkész-tanítói állására pályázatot hirdetek. Javadalom : 1. A törvényben kötelezett természetbeni lakás és belsőség használatán kívül ; 2. temető jövedelem 14 korona; 3. készpénz 900 korona ; 4. alapítvány kamat jövedelme 21 kor. 60 fillér; 5. stóla-átlag 5 kor. Az összes jövedelem 1600 koronáig államsegéllyel van kiegészítve, tehát az állomás IY. osztályú. Kötelesség : a lelkészi, tanítói és kántori összes teendők elvégezése. Pápán, az ev, ref. főisk. könyvnyomda betűivel ny. Kis Tivadar. 1907