Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-16 / 24. szám
Tizenhetedik évfolyam. 24. szám. Pápa, 1907. junius 16. A lap szellemi részét illető közlemények ... „ Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerKesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden vasárnap, 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János " szerkesztő czimére küldendők. —.. = főmunkatárs czimére küldendők. = Két kérdés a gyakorlati lelkészkedés korül. Az élet tele van a legkülönfélébb változatokkal s mivel a lelkész! működés is az élet, tehát természetesnek található, hogy annak körében is a legkülönfélébb esetek fordulnak elő. Ezek közűi ezúttal csak kettőt óhajtok fölemlíteni s megjegyzésekkel kisérni. De tekintve az előadandó eseteket, kívánatosnak tartom, hogy más is megtegye ezekre észrevételeit, akár igenlők, vagyis helyeslők; akár tagadók, vagyis helytelenítők legyenek azok. S ha mástól nem jönne észrevétel, legalább is szerkesztő urat felkérem, hogy nézetét néhány sorban közölje. Az előadandó első kérdés fölvetésére olyan esetek indítanak, melyek lelkész! működésem ideje alatt több Ízben is előfordúltak. Azt hiszem, hogy lelkésztársaim közűi is nem egy tapasztalta már, akinek erősen katholikus vidéken elszórtan élnek kevés számmal hívei, hogy ha ott — főleg temetés alkalmával — megjelent, már csak szokatlanságánál fogva is a legnagyobb kíváncsiság kisérte szereplését s általában az ott történteket. A katholikusokon a beléjök oltott elfogúltság szembetűnően észrevehető. De ez még nem okoz semmiféle kellemetlen érzést. Sőt a szokatlan eset némi magyarázatát is adja. Visszatetszést kelt azonban már az, hogy ha esetleg halottunk kiharangozása nem vihető keresztül. Bár az elfogúltság még ezt is megérteti. Azonban az is igaz, hogy ezzel már ritkábban találkozunk. Különben nem is ez az, amiről szólani kívánok. A sírra alkalmazni szokott fej fa szolgáltatott anyagot már nem egy ízben észrevételekre. Tapasztalnom kellett ugyanis, hogy ha halottunknál a nálunk szokásos fejfát használtuk, akkor csak a temetőnek valamely félreeső szögletében jelöltek ki sírhelyet. Sőt volt eset rá, hogy az illetékes plébános nyíltan megmondotta, hogy ha keresztet alkalmazunk, az esetben a rendes sorban temethető el a halott, különben úgy jelölnek ki számára külön helyet. Arra is volt több eset, különösen a lelenc gyermekeknél, hogy a bejelentő katholikus fél nyíltan kifejezte, hogy keresztet óhajtanak használni; vagy megesett, hogy attól tartva, hogy hátha e részben kifogást hall, kérte, hogy hadd temettessék el a plébánossal. Az is megtörtént, hogy az általunk használt fejfát rövid időre a temetés után elfogúlt, kegyeletien egyének kidöntötték, Mindezeknél fogva utóbbi időben, ha ilyen — mondhatni — tisztán katholikus községben temetés fordúlt elő, ahol a temető is felekezeti jellegű, a fejfa ügyét előre tisztába igyekeztem hozni s ha az illetők egyenesen kívánták, hogy a kereszt alkalmazható legyen, az ellen kifogást nem tettem, azzal az indokolással, hogy a keresztet mi is szent jelvénynek tartjuk, csak nem használjuk. Helyes-e ez ? Általában pedig célszerű lenne-e hasonló esetben bármelyik lelkésznek ellenkezést, szóval kellemetlenséget támasztani ? A másik kérdést egy komplikált ügy adataiból szakítom ki. Egy lelkész ellen ugyanis — a többi között — az a panasz is merült föl, hogy egy 12-ik évében levő leányt halálos ágyán nem részesítette az Úrvacsorában, bár az maga kívánta ; nem pedig azért, mert még nem volt konfirmálva. Egyéb körülményei az esetnek, hogy az illető beteg leány a konfirmációra elő volt már. készítve, csakis pár hót választotta el a kikérdezéstől és a konfirmációtól. A beteg leány azután az annyira óhajtott úrvacsora nélkül halt meg szüleinek nagy fájdalmára és általános megütközésre. Az esetet teljesen elvi szempontból tekintem s kérdezem, helyes-e, ha ilyen esetkben bármelyik lelkész az úrvacsora kiszolgáltatását megtagadja \