Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-18 / 11. szám
181 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 182 A tervezethez részletes megokolás van csatolva, mely az alap és alapítvány közti különbséget különösen jogi szempontból állapítja meg és vitatja annak a fontosságát, hogy az alapítványok körüli bizonytalanságnak vége vettessék. Az egyház reformálásának szükségességéről. Irta Kálvin János. Ford. Ceglédi Sándor. (Folytatás.) De a szentirás azon nyilvánvaló tanúságai mellett, melyekkel lépten-nyomon találkozunk, a régi egyház tekintélye is mellettünk szól. A szebb kor minden Írója épen olyannak tünteti fel a pogányok bűnös bálványimádását, mint aminőt ma látni szerte a világon, s amit csak mondanak korunkra nézve, épen úgy áll, mint azokra, kiket a maguk korában dorgáltak. Arra a vádra pedig, hogy mi megsemmisítettük a szentek képeit, csontjait, ereklyéit, könnyű a védekezés. Ezeket sem kellett többre becsülni, mint az érckigyót s megsemmisitésükre épen oly jó ok volt, mint arra, hogy Ezékiás az érckigyót összetörte. S bizonyos, hogy a bálványőrületet — már amennyire most bilincsbe van verve az emberek esze — nem lehet másként gyógyítani, mintha az esztelenség tárgyát megsemmisítjük. S nekünk az elégnél több tapasztalatunk van arra, hogy Augustinus eme mondásai igazak: „Senki sem kér, vagy imádkozik képre tekintve azon érzés nélkül, hogy az meghallgatja őt.“ A bálványképek többet érnek a boldogtalan lélek meghajlítására, mert szájuk, szemük, fülük, lábuk van, mint a megjavításra, mert nem beszélnek, nem látnak, nem hallanak és nem járnak. A bálványok azt teszik s tagjaik bizonyos alakulata azt hozza létre, hogy a testben élő lélek hiszi, mintha a bálványtest is élne, bár hasonló az saját testéhez. Az ereklyékben pedig szinte kimondhatatlanúl szemtelen módon játszották ki a világot. Én Krisztusnak három öltözet ruháját is el tudnék számolni, hasonlóképen tizennégy szöget, melyről azt állítják, hogy a keresztre-feszítés alkalmával használták; három leplet, melyek azon varratlan ruha gyanánt szerepelnek, mely fölött a katonák sorsot vetettek; két keresztre való föliratot, három lándzsát, melyet Krisztus mellébe döftek, körülbelül öt gyolcsleplet, melybe sírba tételekor göngyölítették. Mutogatják azonkívül a szent vacsora alkalmával használt összes házi eszközeiket, s számtalan, hasonlónemű esztelenséget. Nincsen j óravaló szent, kinek két-három tetemet ne tulajdonítanánek. Megnevezhetem azt a helyet, ahol egy tajtkövet Péter agya gyanánt nagy tiszteletben részesítettek. A szégyenérzet tart vissza, hogy más, rútabb dolgokat el ne mondjak. Ez okoknál fogva igaztalanúl vádolnak bennünket, mert mi Isten gyülekezetét ily gyalázattól akartuk megtisztítani. A mi ellenfeleink aztán az istenitisztelet tekintetében azt is vád gyanánt hozzák fel ellenünk, hogy elvetve minden haszontalanságot, esztelenséget, ami csak képmutatásra volt alkotva, Istent egyszerűbben tiszteljük. Isten lelki tiszteletéből semmit el nem vettünk: tanúink a tények. Sőt midőn az istenitisztelet részben elavúlt, mintegy alapjából újra alkottuk. Mert ami a tant illeti, elmondhatom, hogy e tekintetben a prófétákkal egy dolgunk van; mert ők a bálványimádáson kívül semmit sem üldöztek erősebb szigorral népükben, minthogy az az Isten tiszteletét külső dolgokba és hamis balhiedelmekbe helyezte. Hiszen végeredményében mit prédikáltak? Azt, hogy az Isten a hitet és a szív igazságát nézi, s a ceremóniákat nem parancsolta más célból, nem is helyesli másképen, ha nem a hitből s tiszta imádásból származnak, s Isten dicsérésének gyakorlásai. E „mellett való érvekkel minden próféta Írása tele van. Nincs más dolog, mint mondtam is, melyben nagyobb buzgóságot fejtenének ki. Nem lehet szemérmetlenség nélkül tagadni, hogy a lelki vakságban a világ soha jobban el nem sülyedt, mint épen a mi korunkban. Tehát szükségszerüleg prófétai feddéssel kellett távol tartani s mintegy erőszakosan elszakítani az embereket ettől az őrülettől, hogy tovább ne legyenek abban a hiedelemben, mintha puszta ceremóniákkal, e gyermeki játékszerekkel eleget tehetnének Istennek. Föl kellett újítani Isten lelki tiszteletéről ama tant, mely az ember emlékezetéből kiveszett. S hogy kötelességünket eddig híven teljesítettük s teljesítjük a jelenben is, arról úgy könyveink, mint egyházi beszédeink világos tanúságot tesznek. (Folyt, köv.) Református egyházi lapszemle. „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap“ 6—9. szám. Raffay Sándor pozsonyi evang. theol. tanár „Erőpazarlás“ cimü cikkében azt panaszolja fel, hogy a kálvinisták és lutheránusok minden nagynak ígérkező alkotást különkülőn kezdeményeznek, ahelyett, hogy erőiket egyesítve, anyagi és szellemi közös erőmegfeszítéssel munkálódnának nagy céljaik elérésére. Pár évvel ezelőtt megalakult az országos református tanáregyesület, most az evangélikusok óhajtanak hasonlót alakítani, ahelyett, hogy közös protetáns tanáregyesületet alkottak volna. A tervbe vett protestáns szellemű ifjúsági lap létesítésénél is csak akkor merült fel az evangélikusokkal való szövetkezés, mikor a M. P. I. T. nem fogadta el a kiadóságot. A debreceni prot. egyetem felállításánál is azért tanúsít részvétlenséget az evang. egyház, mert bizalmatlanságot és mellőzést tapasztalt a reformátusok részéről. Azt mondja továbbá Raffay : A siker nem akaratunkon múlik, hanem a testvéri egyetértés és támogató szeretet hiányán. Nem uniót akarok, mert lehetetlenre sohasem törekedtem, hanem igenis testvéri együttműködést ott, ahol azt az egyéniség legkisebb sérelme nélkül megtehetjük. Ezen cikkre a következő számban válaszolt Hamar István „ Visszhang az Erőpazarlásrau cim alatt. Gyengéd udvariassággal adta tudtára Raffaynak, hogy „ha te ütöd az 11*
