Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-11 / 10. szám
163 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 164 Egyházi számadásaink felülvizsgálata. Hogy egyházainkban a vagyonkezelés körül is »mindenek ékesen és jórendben« folyjanak, múlhatatlanul szükséges egy erre vonatkozó egységes szabályrendeletnek nem csupán megalkotása és ajánlása, hanem kötelező használatba vételének elrendelése is; mert tényleg a múltban számos rendellenességek történtek e részben S e miatt rendelkezett törvénykönyvünk a felsőbbhatósági felülvizsgálatokról. A most elfogadásra ajánlott tatai egyházmegyei szabályrendeletnek azonban, ha hiányai tán nincsenek is, de túlzásai mindenesetre vannak, amint ezt e lapban M. G. lelkésztársam is igyekezett kimutatni. A túlzás pedig semmiféle ügynek sem válik előnyére. Ilyen túlzásnak tartom én még az említett szabályrendelet 4. §-ában foglalt rendelkezésnek azon részét, mely a számadáshoz tartozó összes okmányoknak a felülvizsgálat elé terjesztését rendeli el. Egyházi számadásaink felülvizsgálata természetesen az egyh.-ker. és ehmegyei számadások felülvizsgálati szabályzatának analógiájára van alkotva. Lássuk tehát, mi történik ott? Az egyh.-kerületi pénztárnok elkészített számadását a számvevőség megvizsgálja, még pedig összes okmányai alapján, a lehető legszigorúbb ellenőrzéssel és körültekintéssel, mert a pénztárnokkal együtt teljes felelősséget visel a számadások való alapon állása felől. A számvevőség aztán beterjeszti a számadásokat a közgyűlésnek felülvizsgálatra, hol azt minden tag elbírálhatja, hozzászólhat, kifogásolhat s csak közmegegyezéssel erősíthető meg. De vájjon e felülvizsgálóknak elébe rakják-e a számvevők a »zsinórra fűzött« összes nyugtákat, a pénztárnok naplóját s egyéb okmányait ? Nem, csupán a számadást magát s azt a közgyűlés mégis elbírálja és jóváhagyja. Miért? Mert a felülvizsgálat már helyzeténél fogva sem terjeszkedhetik ki apróbb részletekre, s egészen más szempontból teszi bírálat tárgyává a számadásokat. Az ő feladata ugyanis megállapítani, hogy a vagyonkezelés helyes mederben foly-e ? nincs-e túllépés a határon ? fenn van-e tartva a kellő egyensúly ? — ezt pedig a számadások egészen szeme elé tárják, hogy az egyes tételek reális alapon állanak, azért a számvevőség áll jót. Egyházi számadásainknál a vizsgálat kötelezettsége, a lelkészszel együtt a presbitériumot illeti, nem külömben a teljes vagyoni felelősség is. Midőn tehát az ajánlott szabályrendelet teljesen fölszerelt számadást, pénztári naplókkal, a zsinórra fűzött nyugtákkal s különféle kimutatásokkal rendel a számvevőség felülvizsgálata elé bocsátani: ezzel azt mutatja, hogy a presbitérium vizsgálatát semmibe sem veszi, mert újonnan ugyanoly vizsgálat alá véteti a számvevőséggel is, holott ezt a felelősséggel nem terheli. Ez pedig már azért is képtelenség, mert a pénztári napló egyes tételeit csak a helyi körülmények ismeretével biró presbitérium bírálhatja el s ezt megteheti nyugta nélkül is, melyet minden tételre megszerezni lehetetlen dolog. — Mit érne el hát a számvevőség egy-két nyugtával? Vagy mind szükséges az neki s akkor a bevételek igazolására ellennyugta is kell, — ha pedig minden tételre nincs nyugta annyi, mintha egy sem volna. Az említett szabályrendeletben az adókivetés kimutatása is követelve van, vagyis a püspöki körlevél 5. pontjának 3. alpontja szerint helyesebben »az adófőkönyv zárlata.« De a körlevél 3. pontjában az van mondva, hogy az »adófőkönyv rovatai végösszegének egyezui kell a zárszámadás ugyanazon cim alatt felvett zárótételével.« Természetesen, de hát akkor mire jó az adófőkönyv zárlatának kimutatása, mikor az bennfoglaltatik a számadásban? Vagy tán, ha az én zárszámadási tételem nem talál hitelre, az ugyancsak én általam kiállított adófőkönyvi zárlat másolata teljes hitelt érdemel ? Ne akarjuk a presbitérium ]Og- és hatáskörét a számadások körül nullifikálni, mikor az egyes tételek valódiságát saját vagyonával fedezi és más senki helyette azt nem fedezheti, s mikor a számvevőség joga és kötelessége csak a felülvizsgálat, mely nem a számadás realitását van hivatva elbírálni, hanem a helyes, a jó gazdálkodás magasabb nézőpontjáról tekinteni be abba s aztán irányt adni. Ezt pedig a helyesen megszerkesztett számadások alapján, a költségvetés segítségével egészen jól elvégezheti. Ellenben, ha naplókkal, nyugtákkal dolgozik, csak a presbitérium kötelességét végzi s annyi volna, mintha a kerületi számadásokat a számvevőség vizsgálata után még egy külön bizottsággal is megvizsgáltatnák. Az egyházi számadások és költségvetések felülvizsgálásának törvénybe iktatását az egyházak gazdálkodásának szomorú esetei hozták létre. Akárhány egyházban a szükségletre nem volt elég fedezet, az illető presbitériumok mégsem törekedtek arról gondoskodni, hanem csináltak adósságot, ameddig csak lehetett. Temérdek hátralék maradt künn és veszett el. Sok helyen a lelkészi fizetést évenként nem szolgáltatták ki egészen, mert a lelkész nem szorult rá, s mikor meghalt, nagy összeg hátralékot kellett az egyháznak egyszerre kifizetni. Másutt az állami adóval maradtak el évről-évre. Volt eset, hogy a számadásokat a presbitérium nem fogadta el, nem irta alá s így maradt éveken át. Megtették azt is, hogy az egyház szép vagyonát elprédálták, stb.
