Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-03-11 / 10. szám

Tizenhatodik évfolyam. 10. szám. Pápa, 1906. márczius 11.

AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL.

A DUNÁNTÚLI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

A lap szellemi részét illető közlemények , r Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre

a szerKesztőséghez Kis József felelős Mßüjfilßllik ülilldßll YSSámSp. 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János ------ szerkesztő czimére küldendők. = — főmunkatárs czimére küldendők. =

Az igazság bajnoka.

Az emberiséget boldogító eszményi igazságokért hevülő lelkek küzdelme olyan mélységesen megkapó. Látni a szent igyekezetét, hogy az igazságot világosan megismerjék, majd hogy a megismert igazságot mások közkincsévé tegyék; látni, mily rendületnül kitartanak mellette még akkor is, mikor kénytelenek keservesen tapasztalni a megsértett érdekek által támasztott ellenszenvet, gyülölséget, gyaláztatást egy részről, másrészről a szegény, együgyü, a dolgok mélyére tekinteni nem képes, fölületes, hiszékeny közönség megfoghatatlanul vak lármázását ellenük, vagy legalább is bárgyú közönyét az ő keblüket eltöltő szent igazságok iránt! Igazán szép és fölemelő a nagy lelkek e hősi küzdelme !

Szép . . . szemlélni.. . úgy védett helyen . . . szótlanul; bele nem elegyedve, hogy . . . valamikép baj ne érjen bennünket! De még csak el se árulva, hogy együtt érzünk velük ! Hanem segítségükre menni, oldalukra állni, velük küzködni, szenvedni; velük esetleg elbukni ... no az már kényelmetlen lenne. Velük menve, most egy eddig jóakaró pártfogóval, majd keblünknek egy gondosan rejtegetett önző vágyával; itt egy eddig kedves jó baráttal, ott egy a jó alkalomra már régen leselkedő ellenséggel ütközhetnénk össze. Mire való volna mindezt megkockáztatni ?! Ez utón szakadatlan harcba kevernénk magunkat s ellenségünkké tennénk az egész világot.

Lám Jézusnak is eleinte csak a papok, a farizeusok, az írástudók voltak ellenségei; utoljára pedig ellene fordult a nép is ; tanítványai pedig elfutottak mellőle; el még az is, aki egyre fogadkozott, hogy »Uram, ha mindnyájan

megbotránkoznak is te benned, én soha meg nem botránkozom. Te veled kész vagyok mind tömlöczre, mind a halálra menni.«

Ez az igazság bajnokának a keserű sorsa.

De mivel valami elnémíthatatlan, titkos becsülés ott fészkel a szivünkben az igazság iránt, azért szép szemlélni az igazság bajnokait. Sorsuk leverő volta azonban óvatosságra inti az okos embert. Ezért a körültekintő okos ember nyfltan a világért se nevezi rókának Heródest, nem mondja festett koporsónak a kétszínű képmutatót. Ellenkezőleg : azon van mindig, hogy vajnál lágyabbak legyenek a beszédei mindenki iránt. Annyira jó és tapintatos, hogy az igazságot a szeme láttára agyon üthetik anélkül, hogy csak a kis ujját is megmozdítaná, avagy egy szót szólna. Megtanulta, hogy a világ sorát ő úgy se fordíthatja jobbra; ma is csak úgy van, amint bölcs Salamon korában, hogy vagyon oly igaz, aki az ő igazságában elvesz ; és vagyon gonosz ember, aki az ő életének napjait meghosszabítja az ő gonoszságában. (Préd. VII: 15.) Miért legyen épen ő az, aki igazságában elvesz ? !

De ám azért a szószéken, legyen az bár egyházi vagy világi, templomi vagy iskolai, csak hirdetni kell az eszmének kultuszát; csak fűzni kell az ékes szólamok koszorúját, talán elhiszi a világ, hogy az ember az, amit mond. Hátha elhiszi, hogy aki mint él, úgy beszél.

Szép szóban hát ne legyünk fukarok! Hát a cselekedetekben?! Az már más! Ezt hirdessük-e e böjti napokban? Ennek az iránynak zászlója alá szegődjünk ? . . . Menjünk Jézushoz, ő majd megmondja.

DUNÁNTÚLI