Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-30 / 52. szám
Tizenhatodik évfolyam. 52. szám. Pápa, 1906. december 30. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI EY. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerKesztőséghez Kis József felelős — szerkesztő czimére küldendők. . Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János —főmunkatárs czimére küldendők. ---Hegedűs Sándor 1847 április 22 — 1906 december 28. Mintha csak a magyar református egyházról mondotta volna Ezékiel: „Egy nagy szárnyú nagy saskeselyü jőve a Libánus hegyére és a cédrusfának tetejét elszedé. “ Rövid négy esztendő alatt református egyházunknak kimagasló cédrusait egymásután szedte el a halál Szilágyi Dezső, Tisza Kálmán s im most Hegedűs Sándor személyében. Bizony szánkba illik Jeremiás kesergése : „Jaj nékünk, mert az Űr egyik bánatunkra más bánatot adott!“ Nehéz fájdalmunkban alig találunk illő szavakat a rendkívül súlyos veszteségnek, a mérhetetlen nagy csapásnak kifejezésére. Értjük, hogy az igaz bánat néma. De nekünk még se szabad szótlanűl maradnunk. Elzokogjuk hát bánatunkat, ha tört szavakban is. ügy vagyunk, hogy inkább érezzük, mint kibeszélni tudjuk, hogy ki volt, mi volt Hegedűs Sándor nékünk. A becsületes, fáradhatatlan munka embere volt. Szelleme, lelke valósággal fáradhatatlan. így küzdötte föl magát a legmagasabb polcra, amit ember elérhet: az ország egyik kormányzó székébe s a király közvetlen tanácsosai közé. Bár szinte hihetetlen mértékben el volt foglalva országos ügyek intézésével, mint a hosszú időn át kormányzó szabadelvű pártnak oszlopos tagja, hogy arról a komoly és épp ezért sok időt, nagy töredelmet okozó fáradtságról ne is szóljunk, amivel az ö munkaköréhez szükséges szakismeretek oly mérvű megszerzése járt, mint amilyennel rendelkezett — mégis mindig a legélénkebb figyelemmel kisérte és teljes odaadással szolgálta egyházunk ügyét is; úgyis mint politikus az országházban ; úgyis mint a dunamelléki egyházkerületnek volt főjegyzője, a budapesti gyülekezet és a dunántúli református egyházkerületnek haláláig főgondnoka; úgyis mint a Magyar Prot. írod. Társaságnak lángbuzgalmu és évröl-évre nagy anyagi áldozatot hozó elnöke. Éles és éber szemű örállónk, tettre kész vezérünk, igazságos biránk volt a magas polcokon, melyekre hitsorsosai bizalma elhívta. Áldott volt a családi élete is. Nemes egyszerűség, puritán erkölcs, a munka szerete, béke és egyetértés volt az az egészséges levegő, amit házában gyermekei a jó szülök példájából magukba szivtak. És most vége szakadt áldásos életpályájának. Leesett a mi fejünknek koronája. Gyászbaborúlt sionunk. Remeg a szivünk; ijedtünkben buzgó szivvel könyörgünk: „Urunk Istenünk légy velünk, amiképen voltál a mi atyáinkkal, ne hagyj el minket, se el ne távozz tőlünk! “ Te pedig nagy hallottunk, ki a nemes harcot megharcoltad, futásodat elvégezted, a hitet megtartottad : vedd el hűséged ékes koronáját! Emléked áldott lesz közöttünk !
