Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-23 / 51. szám

919

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

920

mivelünk szemben sem érnek el semmit az egyház meghamisított nevével. Csak őt magát neveztem meg példaképen. De bizonyságot tesznek a többiek is, hogy nekik épen ezt a harcot kellett megharcolniok, mikor tönkre tevésük végett az istentelen papok az egyház nevét használták gonoszúl ellenük. S mit tettek az apostolok ? Vájjon nekik, mivel Krisztus szolgáinak vallották magukat, nem kellett-e hadat üzenniök a zsinagóga ellen? És mégsem veszítették el a papi fokozatot és tiszteséget. De azt fogják mondani, hogy ámbár próféták és az apostolok a gonosz papoktól a tanításban elszakadtak, de az imádkozásban és az áldozatban azért fenntartották velük a közösséget. Elismerem, hogy így volt, ha bálványimádásra nem kényszerítették őket. De mely prófétáról olvassuk, hogy valaha Béthelben áldozott? Melyik kegyesről gondoljuk, bogy részt vett a tisztátalan áldozatokban, mikor Antiochus megfertőztette a templomot, szentségtelen ceremóniákat vezettek oda be?

Egészében oda következtethetünk, hogy Isten szolgáit az egyház üres cime soha sem kötötte, ha azt csak ürügyül hozták föl az istentelenség uralmának megerősítésére. Mert nem elég csak az egyház nevét hangoztatni, hanem tudnunk kell azt is, hogy mi az az igazi egyház s mi annak egysége. Mindenek között a legfontosabb dolog e helyen, hogy az egyházat Krisztustól, fejétől el ne válasszuk. Mikor Krisztust említem, akkor őt egynek gondolom az ő evangéliumának tanával, melyet vérével pecsételt meg. Tehát ha ellenfeleink azt hiresztelik, hogy ők az igazi egyház, első sorban az szükséges, hogy meglegyen náluk Isten igaz tudománya. Ez az, amit annyiszor emlegetünk, hogy t. i. a jól elrendezett egyház örök ismertető jegye : a tudomány helyes prédikálása s a sakramentumókkal való helyes élés. Mert mióta Pál bizonyságot tesz affelől, hogy az a prófétai és apostoli tanításon épül föl, azóta kell, hogy minden egyház, mely nem e fundamentumon épül, dűljön le. Most visszatérek ellenfeleinkhez.

Kétségtelenül nagy szavakban dicsekesznek azzal, hogy Krisztus az ő részükön áll. De addig nem hiszünk nekik, mig őt igéjében meg nem mutatják. Hasonlóképen lovagolnak az egyház szón is. De azt kérdezzük, hogy hol van az tan, melyet Pál az egyház egyedüli fundamentumává tesz. Bizonyára látja már Császári Fenséged, mily sokat jelent, hogy vájjon az egyház igazságával, vagy csak nevével készülnek ellenfeleink tönkretevésünkre. Ók és mi egyformán valljuk, hogy aki az egyháztól, minden hivek közös anyjától, az igazság oszlopától és erősségétől, elszakad, Krisztust is elveszítette: de keressük azt az egyházat, mely megromolhatatlan magból támaszt gyermekeket az örökkévalóságra, mely gyermekeit lelki eledellel táplálja (mind a mag, mind az eledel Isten igéje), mely szolgálatával megőrzi a tiszta és sértetlen, Isten által kebelére helyezett igazságot. Az az ismertető jegy a legkevésbbé kétes, a legkevésbbé csalékony, melyet Isten maga nyomott egyházára, hogy erről ismerjék

meg. Méltánytalan dolgot kívánunk? Ahol nincs ilyen, ott nem tündöklik az egyház arca. Ha csak névleg van meg az egyház, mindjárt eszünkbe jut Jeremiásnak ama szava: „Ne bízzatok hazugságban, mondván: Az Urnák temploma ez, az Urnák temploma ez.a (Jer. VII. 4.) „Vájjon latroknak barlangjává lett e ház ti előttetek, mely az én nevemről neveztetik?“ (Jer. VII. 11.)

(Folyt, köv.)

Templomszentelés.

A kaposmérő — újlaki egyház új temploma, legyen Istennek hála, immár készen áll, felavatva : „a családi hajlékok közelében, a forgalom vonala mellett.“ Megkapó alakjával, pompás melléképületeivel : magasabb, fenségesebb hangulatot adott az egész környéknek. Utas, kit a reális élet forgatagja ezen egyház pompás épületei előtt elvisz, s látod az Isten-, a kultúra díszes csarnokait, a modern igényeknek megfelelő lelkészi és tanítói lakásokat melléképületeikkel együtt: a kapósmérő-újlaki egyháztagok önzetlen áldozatkészsége emlékeztetni fognak az eszményre, hogy vannak még nagy szivek, áldozatkész szivek — a munkáB zubbony alatt is.

Helyesen jegyezte meg az egyház lelkésze, midőn szeretett főpásztorunkat fogadta, hogy a kaposmérő — újlaki egyház mostani alkotásaiban: a közerkölcsiség hű Őrévé, a kultúra lángoló apostolává avatta magát.

Hogy az új hajlék nem a „keresztyénség fejlődésének építészeti jelképe“, de több : „atyai ház“, hová „testvérek gyűlnek össze“ ... A felszentelést Antal Gábor püspök úr személyesen végezte, kinek fogadtatása az egyház és politikai község részéről: a feltétlenül ragaszkodó, odaadó szeretet hatalmas bizonysága volt. A püspöknek úgy a templomelőtti, mint a templomban tartott beszédé legmélyebb hatást tett a hallgatóságra. Soha se tapasztaltuk az evangéliumi keresztyénség hatalmát, Istennek igéjét oly fenségesen érvényesülni, mint főpásztorunk ajkain: „éles és hathatós volt; élesebb a két élű törnél^ mely behatolt sziveinkbe a velők és vesék egybefoglalt"atásóig.“ Éreztük, hogy templomunkat valóban „Isten szenteli föl.“ A hatalmas beszéd előtt az iskolai gyermekkor bájhangjai emelték szivünket az ég felé, — ambiciózus ifjú mester dirigálta a piros arcú csemetéket. — Majd a helybeli lelkész olvasta föl az összes építkezések történetét. Nem száraz, de lendületes felolvasás volt. Tömör, azonban lelkesítő vonásokban hű képét adta 12 év történetének. „Ez az óra — úgymond — határkő, mely vége egy múltnak, egy bevégzett munkának, de kezdete egy új, magasztos munkának.“ Az evangéliumi igazságot, ideált kell megvalósítani : „föl kell építeni azt a lelki hajlékot is, melynek köve egy-egy vallásos szív . . . Azzal végzi: itt az „atyai ház“, melyet építettünk, mert „szeretjük, óh Uram, a Te házadban való lakásunkat...“