Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-25 / 47. szám
821 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 822 kor., másik úgy intézkedik, hogy a dijlap szerinti teljes fizetés marad, ezt kapják a hivatalnokok, s ha ez több mint 1600 korona, úgy az ezutáni fizetés is több lesz. Egyik több — másik kevesebb összegben számítja a terményeket, szolgálmányokat, fuvart stb. Egyik egyházkerület az egyenes állami adó alatt mást ért, mint a másik, s a hivek nem egyenlően lesznek megterhelve. Egyik egyházkerület családi adót vesz fel, s kimondja, hogy az egy családhoz tartozó 20 éven felüliek semmit nem fizetnek, ha nevükön birtok nincsen s hajadonok vagy nőtlenek, másik személyi adónak tekinti az egyházi adót, s a családhoz tartozó 20 éven felüliekre is kivetteti a 2 koronát, mint legkisebb egyházi adót, — ha házasságban nem élnek is. — Egyik egyházkerület az egy háztartásban levőket — egy családnak tekinti, ha több házaspárt és özvegyet foglal is magában. Másik minden házaspárt és özvegyet külön vétet fel mint családfőt, s külön fizetnek. Ezen szétágazó vélemények eloszlatása végett kérem a főt. és nagyméltóságu Konventet a szükséges cs egyöntetűségre célzó intézkedések megtételére. Mély tisztelettel maradtam bábodon, 1906 november 13-án a Főtiszteletü és Nagyméltóságu Konventnek alázatos szolgája : Nagy Lajos b.-somogyi esperes. Törvény-e hát a törvény? Sok szép tulajdonságot hozott magával a magyar nép Ázsiából, de hozott néhány nagyon rosszat is. Ezek közé tartozik az is, hogy a tanítással foglalkozó embereket nem sokra becsüli. Vagy talán nem ig Ázsiából hozta ezt a tulajdonságát, hanem az első, idegen hittérítők rontották el a kedvét e mesterség iránt. Elég az hozzá, hogy nálunk nagyon kevéssé méltányolják a tanítással foglalkozókat. Általában épen nem lelkesednek értük, csak olyan szükséges rossznak tekintik, mint a keserű orvosságot. S ez a keleties felfogás még erősebben mutatkozik a közép és felsőbb osztályoknál, mint köznép tömegénél. Ennek lehet tulajdonítani azt a mostoha elbánást, melyben nálunk általában a közoktatásügy s annak munkásai részesülnek. De hát lehet-e ezen csodálkozni, mikor a legeslegújabb időben a közoktatásügyi minisztérium megy e téren jó példával előre s eljárásának visszataszító voltát tetézi azzal, hogy a törvény világos szavait is — legszelídebben szólva — rosszúl értelmezi. Erősnek tetsző állításomat megerősíti az a végleges szabályzat, melyet most tett közzé a közoktatásügyi minisztérium a felekezeti és községi középiskolák tanárainak fizetéskiegészítéséről. E célra ugyanis a már évekkel ez előtt tett ígérethez képest az országgyűlés ez év julius havában 300,000 Kor-t szavazott meg előleges számítás alapján egy félévre. Ennek alapján a telekezeti és községi középiskolák tanárai, akik csaknem mindannyian osaládos és jó részben nagy családu emberek, abban az édes reményben ringathatták magukat, hogy végrevalahára megkapják a fizetéskiegészítést, amit állami iskolákban működő tanártársaik már évek óta méltán élveznek, s amire a mostani hallatlan drágasági viszonyok közt a tisztességes megélhetés szempontjából föltétlen szükségük is van. S most mindezt a jogos reménységet egyszerre tönkretette a közoktatásügyi miniszter szabályzatának már első paragrafusa, mely kimondja, hogy ezt a fizetéskiegészítést csak fokozatosan kapják meg. Ez a fokozatos szó pedig összevetve a szabályzat következő pontjaival azt jelenti, hogy az egész fizetés-kiegészítés nem egyéb, mint „nesze semmi, fogd meg jól.“ S hogy miért kell több száz családos embert anyagilag „fokozatosan“ agyonütni, azt kinyomtatva találjuk a szabályzat végén. Itt ugyanis azt olvashatjuk, hogy a közoktatásügyi miniszter fizetéskiegészítésben akarja részesíteni az összes szerzetes tanárokat is, még pedig ugyanabból az összegből, amit az országgyűlés csak a felekezeti és községi középiskolák tanárainak szavazott meg. Itt mindjárt kijelentem, hogy a felekezeti és községi középiskolák tanárainak semmi kifogása sem lehet az ellen, hogy a családtalan és legnagyobbrészt úri jólétben élő szerzetes tanárokat is fizetéskiegészítéssel (gazdag zsebpénzzel) lássák el, ha a magyar államnak oly sok a pénze. De már az ellen tiltakozunk, hogy a felekezeti és községi középiskolák tanárainak megszavazott összeget mások javadalmazására fordítsák s elvonják azoktól, akiknek méltán szánva volt. Már pedig az 1883. évi XXX. t.-o. egész sereg §-a s az azóta hozott törvények is bizonyítják, hogy a szerzetes rendek által ellátott iskolák a felekezeti iskolák közé egyáltalán nem számíthatók. Tehát nem illeti őket az az összeg, amit ez évben az országgyűlés e címen megszavazott. Ha mindenáron pénzt akarnak adni a szerzetes tanároknak, hát terjesszenek ily irányú javaslatot az országgyűlés elé. Nyíltan, nem bujkálva minősítsék őket felekezeti tanároknak s ne mások jogainak sérelmével s a törvény világos szavainak kijátszásával akarják őket gazdagítani olyan pénzből, ami nem őket illeti. Különben pedig szociális, nemzetgazdasági és általános emberi szempontból véve is igen hibás a minisztérium tervezetének ez a része, mely a szerzetes iskolák tanárairól intézkedik. Mert épen annyi fizetést akar nekik jutatni, mint a többi tanároknak. Sőt lényegileg még sokkal többet, mert egész fényes ellátásukat csak 1200 koronába számítja s a többit azután az állam kasszájából akarja pótolni. A szabályzat készítője nyilván arra az álláspontra helyezkedik, hogy egyenlő munkáért egyenlő fizetés jár. Csakhogy ez a jelen helyzetben óriási igazságtalanság ! Mert a szerzetes tanárok soha családot nem tartanak el, mig a többi tanár többnyire nagy családot kénytelen táplálni s ezzel ugyan nagy szolgálatot tesz az államnak, de magát fogadalom nélkül is örök szegénységre kárhoztatja. A szerzetes tanárok viszont — úgy tudom — szegénységi fogadalmat tesz
